Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
120 ÚJJÁTELEPÜLÉS ÉS A NAGY ÉPÍTKEZÉSEK KORA - A 18. SZÁZAD Marsai József ács mesterremeke, 1802 sőt legtöbbször a bíró is közülük került ki. Az egyházi ünnepek alkalmával a céhzászló alatt vonultak fel a céh tagjai, akiknek kötelessége volt a tüzek oltása és a vásári rend Ambró Ferenc nyomdász aláírása és pecsétje, 1787 betartatása is. Az erkölcsös magatartásra pedig - súlyos pénzbüntetések terhe mellett - a céhszabályzatban minden testület kötelezte a tagjait, mestereket és legényeket egyaránt. E században a kontárok működését keményen büntették. Ennek ellenére a föld nélküli jobbágyok, a zsellérek, továbbá az uradalmi alkalmazottak között is találunk céhen kívüli iparűzőket. Míg az előbbiek többnyire idényjellegű munkaként, a téli időszakban végeztek ilyen keretek között munkát, addig az uradalomnak állandó iparos alkalmazottai voltak. Volt néhány iparos, aki kevesek által gyakorolt mesterséget űzött, ezért királyi szabadalom alapján céhen kívül dolgozhatott. Ilyen mester volt a városban 1772-ben letelepedő Ambró Ferenc nyomdász, aki 1775- ben kapott Mária Terézia királynőtől kizárólagos jogot nyomda működtetésére. Nyomdáját 1792-ben vásárolta meg Máramarosi Gottlieb Antal. A hajósgazdák céhet ugyan nem, de 1777-ben rendszabályokat alkottak maguknak, és az árakat limitálták, főként azért, hogy kizárják a „feketefuvart" vállalókat. Jó kereseti lehetőséget biztosított ugyanis a különféle áruk Dunán történő szállítása. Végignézve a város ekkoriban épített házain, többféle építőanyagot is megfigyelhetünk. Túlnyomó többségben a Naszály hegy kőbányáiból kitermelt, hol szürkés-barnás, hol sárgás-vöröses színű, néha keményebb, néha lazább szerkezetű homokkő építőanyagot használtak elődeink. A püspöki uradalom birtokában levő bányákban kővágók termelték ki az épületek falaihoz, lábazatokhoz, hidakhoz, kapukhoz, ablakkeretekhez, kerékvetőkhöz, szobrokhoz, út menti keresztekhez használt könnyen faragható követ. Jó tulajdonságai akkor csökkentek nagy mértékben, ha vízzel érintkezett. A Naszály hegyen termeltek ki salétromot, kőszenet és vasércet is, de e bányák hozama oly csekély volt, hogy művelésük csak ideig-óráig tartó próbálkozások voltak. Az egykori Naszály falu közelében agyagbánya is működött, s az innen kitermelt agyagot a káptalani téglavető házban égették ki. Máramarosi Gottlieb Antal nyomdász aláírása és pecsétje, 1856 A város fontos szárazföldi útvonal mentén feküdt, ami az alföldi városokat, elsősorban Debrecent és a felvidéki városokat, Érsekújvárt kötötte össze. Ezen főként az Alföldről észak-északnyugatra irányuló szarvasmarha-kereskedelem bonyolódott le, míg a Dunán Belgrádtól Bécsig a Balkán
