Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)

Tartalom

ÚJJÁTELEPÜLÉS ÉS A NAGY ÉPÍTKEZÉSEK KORA - A 18. SZÁZAD 111 * Vak Bottyán János Városunk lakosai közül hat­vanhétén álltak Rákóczi Ferenc zászlaja alá és vettek részt Szabó Máté és Jenei István vezérlete alatt a küzdelmekben. A lakosok a megpróbáltatások elől távolab­bi településekre, a Szentendrei­szigetre és a környező erdőkbe menekültek. Hiába adott ki maga a fejedelem több oltalomlevelet is a váciaknak, sokszor csak a korszak kiváló pap-politikusának, Berkes András nagyprépost egyensúlyozó, a lakosokat védelmező politikájának volt köszönhető, hogy elkerülték a biztos halált. A hadi szerencse forgandósá­­ga miatt egyszer a kurucok, másszor az osztrák császáriak foglalták el a várost 1703-ban Vak Bottyán János császá­ri ezredesként még a kurucok ellen aratott győzelmet Vácnál, de ezt kö­vetően átállt Rákóczi oldalára, és a fejedelem egyik legkiválóbb generálisa lett. 1704 áprilisában a kuruc őrséget támad­ták meg Esztergom várának császári zsoldosai. 1707 májusában a kuru­cok elhagyták a várost, s helyüket nyomban a császáriak foglalták el. 1708 októberében a város ismét kuruc kézre került. A szabad­ságharc alatt 1709-ben élte át a város a legnehezebb időket, ami­kor a császáriak által felfogadott szerb zsoldosok több más város mellett Vácot is kirabolták és felgyújtották. Megsemmisült a város levéltára is. A császári II. Rákóczi Ferenc pénze, a poltura elő- és hátlapja Vác város 1689-ben vésetett pecsétjé­nek lenyomata 'fya.jideiUwntb, ««• *-$­s. wm'Am áJLé ü£*őo**J+p*M M fSm. , mrntCm- 'Ivrít-k fu<. • ■ • / - - - ' tltlhl v+4U*f*nJe,np. -V j 4 f * - <f 4 j»*.­­tfptiUwjyl,,a —---­Kjm- Jíitéípmtki mmy m-vm* ßiUttk£ «*- rnt^ ^ la jjaé aHj­rny. in+nío tyjHn. rffmbrmk ittnn. 4Uruk. Qlh'nljtmSij rtrint' m, jjtnpítJiuL i. fmtf ^ iymm ^ tmímeíml in-lmjr* <(, «.t S-títmim* *A*£, *mnam.é>iTyrk <£vt\4hat\Ui ml *k, /St tA £rl énhÁ** ß&tnM n,xj^rfähmtr+mk, *£tt foilLtiJt' hyy. .it tJmíjri, fetV í jy Htuki» <’ Am«c14* «m* »U’ vomítu-rjn-n*rnm&£ tteSy Jmjt £m.^mnf At^iuié °*f%* / * ^ Bottyán János váci szobra Migazzi Kristóf 1764-ben a város részére kiadott statútumai kézre került város lakosainak nagy része elmenekült, vagy az ekkor kitört kolerajárványban halt meg. Ennek áldozata lett a környék ku­ruc védője, Vak Bottyán is. A VÁROSI ÉLETKERETEI A betelepüléssel egy időben meg­kezdődött az együttélés, a városi igazgatás, a hitélet és az oktatás alapvető kereteinek megterem­tése. Ennek egyik jele volt, hogy a város 1689-ben új pecsétnyomót vé­setett, melyen Szűz Máriát ábrázolták. A város sorsát a püspök-földesúrral kötött szerződések határozták meg. 8. SZÁZAD 1775 1786 1793 1799 Jeges ár pusztít. Ambró Ferenc nyomdai szabadalmat kap A város révvám szedési jogot nyer Megalakul az első polgári egylet, a Váci Lövészegylet Az orosz sereg átvonul a városon

Next

/
Thumbnails
Contents