Fekete István: Piac – Konstantin – Március 15. tér (Vác, 2006)
Visszafordulva a tér felé, a fehérek temploma előtt újra lett tér, avagy teresség, ahová vasárnap, a nagymise előtt, de még inkább után, ki lehet rajzani, találkozni, beszélgetni. Avagy a násznép is itt gyülekezik, meg a körmenetek népe is. Eddig minderre volt itt egy kicsit szélesebb járda, ahol a kanyarra is fittyet hányva „ezerrel döngetve" fordultak be az autók, buszok, teherautók. És most visszakerült régi-új helyére a Szent József-oszlop. Nyitja, vagy éppen zárja a volt Curia előtti sétányt, ahol nemrég újabb étterem nyílt terasszal. Ezen sétányon látható az értelemszerűen megtartott kőkávás, középkori kút, ami azonban biztonsági üvegtetőt is kapott. A sétány végén, épp a volt Curia épülete előtt, lelte meg a helyét a már említett Zene-, avagy Harangpavilon. Tizennyolc harangjával a negyedóránkénti jelzésén, és a beprogramozott százegynéhány dallamán túl, klaviatúrán játszható, egyedi koncertezésre is alkalmas. Fő „funkciója" azonban vitathatatlanul a fúvósokkal előadott kamara (tér)zene. Értelemszerű, hogy az esti használatra önálló világítással bír. Továbbmenve a tér közepén van egy fantasztikus, háromtraktusos pince. Olyan ember a középkorban sem volt, aki felépítmény nélkül épített volna pincét egy térre. Azon túl, hogy jelenleg egy kiváló étterem működik itt, a nem sok, de néhány fellelhető levéltári dokumentum alapján tudható, hogy valaha itt állt a „városi ház" avagy a „városi kőház", egyszóval és egyszerűen: a városháza. Ezért szerettem volna ide egy háztömeget tenni - de merthogy én is megszoktam, hogy ez a tér, ami e ház által valaha valójában két tér volt - csakis olyat, ami átlátszik. És mi látszik át? Az üveg. Ez tehát egy üvegház lett volna, még szerkezetében is. Tízszer húsz méteres, amekkora a pince befoglaló formája. Olyan házformájú. Amit én a ház archetípusának nevezek. Ami alatt azt értem, amilyen házat minden - még romlatlan - kisgyerek rajzol, ha házat rajzolni támad kedve. Ha eddig nem tették, úgy tessék megfigyelni. Az a ház kétszer egy egységnyi, téglalap alakú, hossznyereg tetős lesz, ahol a tető 45 fokos, és a gerinc az alaptól ugyancsak egy egységnyi magasan van. Tudják, mi a vicc? Hogy az eszkimó gyerek is ilyet rajzol. Aki pedig nem sok ilyet látott. Avagy ilyet még nem látott. így vagyunk kódolva. A zsűri az üvegházat bár meggondolandónak, de összességében elfogadhatónak tartotta. Az engedélyezési eljárás alatt azonban az üvegház skandalummá lett. Voltam én minden, csak jófiú nem. Hívták ezt kertészeti neveidének, vélték madárháznak, meg csúfolták mindenfélének. A képek között van egy, amin az e helyett elkészülhetett terasz fotójába inzertáltuk az üvegház képét. A, szóval „lehetett volna ilyen is” esetét. Ehhez még csak annyit, hogy az üvegház a tér formájára és főleg térfalainak és térfelületeinek arányára is magyarázatul szolgált volna, mert a látvány alapján elmondható, hogy vagy a tér túl nagy a térfalaihoz képest, avagy a térfalak túl alacsonyak a terességhez képest. Hát persze. De ha tudjuk azt, hogy a tér közepén állt a Szent Mihály-templom, meg a városháza, abban a pillanatban helyreáll a kép. Az egyensúly visszabillen, a tér„arányossá” lesz. De kit érdekelnek a tények? Tényleg, érdekelnek ma még valakit is a tények? Igen, engem igen. Mert ami itt következik, az éppen a tények tekintetében nagyon fontos. Ez a Testvérvárosok kútja. Nem ennek készült ez, de azzá „fej
