Üzenet, 1941 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1941-07-01 / 3-4. szám
kirakott dicsfény sugárzanak, érthető tehát, hogy az ilyen dics fénynek még egy külön dicsfény is kijár a másik körül, aranyból és rubint kövekből. A spanyol kereszténység megalapításának ünnepségére minden évben tízezrével jönnek imádkozó férfiak és nők és egy csorda bika is, az aragon tartományba, Zaragoza városába, a Feria del Pilart megünnepelni. A bikák ugyanolyan attrakció, mint a szent szobor ékszerkoszoruja és legalább olyan fontos szereplők, mint a napság. Kiválasztunk egy bikát és elnevezzük senor N-nek. A falragaszokon megírják, hol született és hol nevelkedett; hol? ott az “antigua, acreditada, renombrada y famosa ganac’aría de la Dona Concepcion de la Concha y Sierra y Fontfreda de Sarasua de Sevilla”—ban. Mig a .jámborok tömege a székesearvházban tolongott, seűo ’ N. már ugv is elég brutális példány, készenléti szobáiéban tar lozkodott Bmszandokott, mert elszakították a sevillai köven legelőktől, a takaros tehenektől, a kényelmes, nyugodt élettől é utazási meg egyéb kellemetlenségeket sóztak a nyakába. A brilliánsból való sugárkorona és annak rubintos visszfénye ezer gyertya f én vében tündökölt. Imádkozó, fomrdknzó. megtört és tömjéntől elkábult zarándokok térdereitek a Dóm padlóián. Sapkaszerüen csavart fejkendős férfiak asszonyok halukban ágaskodó teknösbéka-fésükkel, onnan lehulló csipkef aty ákkal. Az iskoláslányok fején zsebken-’ö mert fedetlen fővel asszonynak nem szabad a tem'domba lépnie. Szandálom, férfiak. Asszonyok óriási fülbevalókkal. Aggastyánok és gyermekek. A V gyalogezred katonái akiknek regényes kaszárnyája, Castillo de la Aljaferie, a “Trubadúr” börtöne. Közben délután lett a bika kedve még rosszabb, erre hirtelen kinvilik. az aító s ö kiszalad a világosságba, hogy megállapítsa, mi történik itten. “Persze mindjárt gondoltam! Nincs itt legelő. Csak egv kerek homokos tér. Se zöld fii. se takaros tehén—semmi. Köröskörül egvmás felett emberek ülnek” Senor N. magát telezabált fickó, akiről túlzás nélkül el lehet mondani, hogy bikanvnka. van. Lábai viszonylag vékonyak és merevek, a «mmibotH- lokál m. fegvve*ei. bábom pArfere, kémé nven és szilárdan állanak lapos homlokán. “Minek hoztak; ide? Ezek a plebejusok mind engem bámulnak. Nem láttak még bikát? Meghöklgen. Nem villan ott valami vörös? Vöröset nem bir a gyomra. Vörös, — az az. amit emberek hordanak maguk előtt, mert irigylik tölünk a mi ió életünket. Azt szeretnék, ha trágvásszekereket húznánk. Nem vagyunk ökrök, hogy dolgozzunk ér vágóhidra haitott marhák sem vagyunk hogy megzabáljanak bennünket. A többiek valók a vágóhídra, mi úri állatok vagyunk, nemes fajta! . . Ott lobog valami piros rongy. Hohó... mindjárt nyoma sincs”. 20 —
