Üzenet, 1941 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1941-07-01 / 3-4. szám
Tudom ma már, miért szegény a munkás, komor gyárakban miért nincs öröm, ki a hibás, hogy újra háború jött hogy földünket fullaszt ja vérözön; ki dolgozik, munkájának gyümölcsét urának adja s nem jut néki más hideg varoknál, hol fejét lehajtsa, s száraz kenyérből csak egv harapás S hiába termel a föld drága kincset nem kap belőle igyekvő szegény s gazdagok haszna, hogyha életünkbe harc költözik, irgalmatlan, kemény. Mért űztek el hazámból iiegenlo pimasz urak, tudom és ismerem.. . ! Ne csitits, kedves, lobogjon ma lelkem! Áldott a tűz, mely rombol és terem ! 0, vérnek s lángnak tisztító vöröse, sugárnak tüze, te legyél szinem! Pusztítsad el a korhadó világot, hogy ne maradjon még a nyoma sem, te hozz új rendet, hol a boldog ember, ha dolgozik, hát kedvét lelheti és örök játék lesz néki az élet s ha tár.sa lesz, a társa szereti. S a vén földön, mint árnyas ligetekben a szerelem s a szépség lesz az úr, s én nézhetném a kedvesem szemében napestig azt, hogy fénye elborul, ha bánatos s ely mély, oly zöld ilyenkor mint óceán zord, viharos napon. O jer te tűz, romboljál és teremtsél: égesd keménnyé lelkem és karcm. Érzed kedves, a föld remeg alattunk, jer énekeljünk, közel már a nap; új kor vajúdik és a régi földre új ember jön, erősebb s boldogabb... Most valahol egy hadsereg megindult, a végső harc ez, döntő ütközet ! Hurráh, menjünk mindannyian előre, jer kedves, adjad kezembe kezed! Reichmann Jenő. — 12
