Üzenet, 1941 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1941-05-01 / 2. szám

terelnök urnák: valóban megfelel a fasizmus és nemzeti szocializmus által megvalósított eszméknek. Csak épen nem nagyon kellene vele hencegni.

Nekrológ.

Pintér Jenő emlékére a Kisfaludy Társaság nemrégen diszülést rendezett. Miután az erről szóló tudósítás most került a kezünkbe, szükségét érezzük, hogy mi is adózzunk neki pár rövid szóval. Mindannyian ismerjük, mint volt tankerületi főigazgatónkat, tankönyveink Íróját, a Magyar Tudományos Akadémia tagját, számos irodalmi társaság munkatársát, és egy sokkötetes irodalomtörténet szerzőjét.

Pintér Jenő azon férfiak közé tartozott, akik csak félig halnak meg, amikor a lelkűket kilehelik; a nevük már akkor meghal, amikor nyugalomba vonulnak. Pintér Jenő tipusa volt azoknak, akik egész életüket a reakció szolgálatába állították. Élete munkáját a szabad és haladó szellemű irodalom, a modern eszmék elnyomásának, agyonhallgatásának szentelte és saját szellemében igyekezett egy egész generációt felnevelni. Sok vaskos kötetet irt tele, jórészt azzal a céllal, hogy Ady Endrét és társait kihagyja belőle. A reakciós ifjúság felnőtt ugyan de Ady mégis él, épen ennek az ifjúságnak a lelkében és ma, mielőtt Pintér Jenő emléke végleg szétfoszlana, hadd üzenjük neki mégegyszer koszorú gyanánt Ady szavait:

Kis kordék döcögése

Atkát utánunk szórja, no szórja,

Ugye paripáim, hol járunk mi akkor

Hol jár már akkor

Az új daloknak ifjú Apollója.

A németek szerint:

MAGYARRAL HÁZASODNI - FAJRONTAS

A következő cikket szószerint a “Délamerikai Magyarság’’ 1941 ápr. 19.—i számából vettük át.

A berlini Rassenpolitisches Amt, a német nemzeti szocialista párt fajpolitikai hivatala köriratot intézett a német közhivatalokhoz “a német fajnak idegen fertőzéstől való távoltartása tárgyában”. A körirat a következő “felvilágosító útmutatást” tartalmazza :

“A német asszonyoknak Németországban dolgozó csehekkel, lengyelekkel, szlovákokkal, bolgárokkal, MAGYAROKKAL, vagy románokkal való kapcsolatából születő ivadékok politikai szempontból fölötte veszedelmesek és nem kívánatosak. Ez ivadékok a legtöbb esetben ellenségesen éreznek azzal a nemző-féllel szemben, aki a politikailag és kulturálisan magasabbrendü német néphez tartozik, mert felemás vérösszetételüknél fogva soha sem érhetik el a német faj értékét. A német nemző féltől fajilag különböznek,

28