Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 6. szám
ÚT/TfíRS Sölvesborgtól - T Kedves ajándékot kaptam a svédországi magyar protestáns gyülekezetektől Mikor rajnavidéki német szolgálatomból nyugdíjba mentem, feleségemmel együtt meghívott az országos presbitérium egy gyülekezeti körútra. Valamikor bábája lehettem ennek a kis eklézsiának. Immár csaknem harminc éve, hogy Svédországból eljöttem. Megnőtt azóta a gyerek, felnőtt lett belőle. * Feleségem sajnos nem jöhetett velem. Ő még iskolaköteles, - tanít. El-Szemlér Ferenc: Karácsonyra Foszlik a fény, fogy a hő, közeledik az idő, meg kell már születned! Gyűlnek is a pásztorok, igazodik száz torok édes énekednek. Nem tudjuk, hogy merre fog jót jelentő csillagod rőt egünkre kelni. De a jászol barma vár s három keleti király készül útrakelni. Az alázott s a szegény sorsa sűrű éjjelén jöttöd után reszket. Nem lehet, hogy annyi test s lélek vágyát félrevesd és hogy ne szüless meg! Vérben, vasban nevedet rebegik a nemzetek, suttogják a népek. Vedd le róluk a sötét égető vasvesszejét, ahogy megígérted! Kezük még tán fegyveres, de a szemük jelt keres, jelt, ami segítsen. O, ne hadd csalódniok, szállj közéjük, szép titok, gyermekarcú Isten! S mentsd meg, akit szeretünk, gyermekünk és kedvesünk, barátunk és vérünk.- S ha majd Krisztus született, áldd meg, ősi szeretet, minden ellenségünk! indultam hát egyedül; emlékeim kisértek az úton. "Kikkel találkozom a régiek közül, megismerem-e még a régi ismerősöket?" - kérdezgettem magam, míg a szekér - az északi gyors - Koppenhága felé szaladt. Harminc év nagy idő. Azóta sok minden megváltozott. Változtak a lelkészek, akik egymást váltották, a gyülekezetekbe jöttek újak, mentek régiek, és változtam magam is. Annak idején Koltai Rezső vette át tőlem a stafétabotot. Negyedszázadon át pásztorolta fáradhatatlan hűséggel és odaadással a többm agyarországnyi területen elszóródott nyájat. Ma már ő is nyugdíjban van. Molnár-Veress Pált, a gyülekezet jelenlegi lelkészét eddig csak futólag ismertem. A végtelen svéd autóutakon hajtás közben jól kibeszélhettük magunkat és közelebbről betekinthettem gondolatvilágába, melynek közepe táján magyarságunk megmaradásának égető kérdése izzik. Szívében ezzel a gonddal szomjazza az igét, annak evangéliumát, aki a szívekbe lát és megérti gondjainkat. * Koppenhágában - micsoda öröm volt! - Szigethy Sándor barátom fogadott. Egyelőre ő vett gondjaiba, míg hosszú éjszakai autóút után Molnár- Veress Pál is megérkezett Stockholmból. Amikor még én jártam Svédországot - gondoltam magamban - nekem jobb dolgom volt. Nem volt autóm. A vonaton éjjel alhattam, nappal olvashattam, leveleket írhattam és aránylag pihenten értem célba. De ez is csak az igazság egyik fele. Az autónak is van előnye. Gyülekezeti körutamnak négy nagy állomása volt: Sölvesborg (bájos kisváros Svédország délkeleti partvidékén), Vásteras (jelentős ipari gócpont Stockholmtól nyugatra), Stockholm és Tdngagárde, a skandináv magyar protestánsok konferenciázó és üdülő telepe a Tőiken tó partján, keletre Göteborgtól. Bárhová mentem, mindenhová elkísért a gyülekezet páratlan vendégszeretete és mindenütt értek feledhetetlen, kedves meglepetések. A nagy meglepetés Sölvesborg volt. Az én időmben ezen a vidéken nem jártam, pedig már akkor is éltek erre protestáns magyarok, bár többségük később jött, javarészt Erdélyből. Az autó - ez az igazság másik fele - hamarabb elviszi az embert félreeső helyekre is. Most, mennybemenetel ünnepén, talán 160-an vettek részt az ünnepi istentiszteleten. A padokban ült két nyugalmazott református lelkipásztor. Egyikük Lundból jött át, másikuk a kórházból kéredzkeaett ki. Az oltár előtt öten álltunk, köztünk a templom svéd papja és a magyar katolikus lelkész is. Igehirdetés után a konfirmandus lányok éneke - "Szelíd szemed, Úr Jézus" - melegítette a szíveket. Sölvesborgban különösen megkapott a hívek aktivitása. A gyülekezeti élet itt nem a lelkész munkabírásának függvénye. Örömmel láttam azt is, hogy milyen szívélyes, jó viszony alakult ki ebben a kisvárosban a helyi magyarság meg a svéd gyülekezet és apja között. Jézus Krisztus egyházáan sokféle népek laknak egy fedél alatt. Mit mondjak a meleg vásterSsi fogadtatásról, a stockholmi találkozásokról, a tangagárdei gyülekezeti napról vagy a presbiteri konferenciáról? Mindent nem tudok elmondani. Beszámolómnak sose lenne vége. A tangagárdei pünkösdi istentiszteletet azonban még meg kell említenem. Tizenhat fiatalt konfirmáltunk. A kétszáznál több hívő zsúfolásig megtöltötte a trogaredi kápolnát, ezt a kedves svéd kis fatemplomot Tangagárde közelében. Zengett az ének és remegett a szív. Szórványhelyzetünkben kellenek nekünk az ilyen nagy élmények. Gyógyítják beteg szívünket. * Találkoztam-e a régi ismerősökkel? Voltak feledhetetlen találkozások, amikre nem is mertem gondolni. Egyesek száznál több, vagy többszáz kilométert tettek meg, hogy egy istentiszteleten ismét láthassuk egymást. Néha az egykori gyerekek jöttek el szüleik meleg üdvözletével. Sokan hiányoztak. Egyesek már nincsenek közöttünk. Mások öregek, betegek lettek, vagy nem tudjuk, hogy miért maradtak el. Örömmel láttam, hogy az egykori fiatalok közül ma többen felelős részt vállalnak a gyülekezet vezetésében. De ugyanolyan örömmel láttam, hogy vannak újak, és hogy ez a különbség újak és régiek között jelentéktelen. Egy a fontos, hogy Krisztus egyháza közöttünk is épül. Ezt láthattam svédországi gyülekezeti körutamon 1994 május második felében. Glatz József
