Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 6. szám

űmÉBSSM

ÉSZAK ALATT pontosabban Németországnak azt a részét értem most, amely kb. a Kasselen és Osnabrückön keresztül húzott vonal fölött a dán határig, ill. a tengerekig húzódik. Ezen a területen is több, mint 45 (lassan 50!) éve folyik protestáns lelkigondozói szolgálat. A legalább 30 éve itt élő gyülekezeti tagok nagyon szívesen, szeretettel emlékeznek lelkes pásztorukra, Drjákó Károly ref.lelkipásztorra, aki felkarolta, segítette az akkoriban idekerült, ide kényszerült fiatal hazánkfiait/lányait. A szolgálatban Dr.Nagy (Magnus) Ernő ref.lelkész váltotta őt föl, aki 1980 július 31-én kivált a lelkigondozói szolgálatból, így "észak” - melynek központja mindig is Hannover volt - pásztor nélkül maradt. A hannoveri presbitérium (különösen az azóta - 1992-ben - sajnos elhunyt Szirmay Iván, valamint Sipos Zoltán és Sipos Zoltánná) reményt soha fel nem adó erőfeszítéseinek és ügyes, lelkes szervezésének köszönhető, hogy a hannoveri gyülekezet nem esett szét. Néha alkalmi (meghívott, vagy "éppen arra járó") lelkészek szolgálatával, ha rendszertelenül is, de folytak istentiszteletek Hannoverben, egyes időszakokban pedig hoszszabb időre itt tartózkodó lelkészek rendszeres szolgalattal látták el a lelkigondozói munkát az egész területen. A hannoveri presbitérium 10 éven keresztül kitartóan kérte a német református egyháztól az üresen maradt állás betöltését. Sok sikertelen próbálkozás után erre csak 1991. július 1-vel került sor. Azóta végzem én ezt az észak-németországi Református Lelkigondozói Szolgálatot.

RÖVIDEN szeretnék bemutatkozni: Menkéné Pintér Magdolna, 7 éve Németországban élő, református lelkész vagyok. Magyarországon (Monoron) születtem 1961-ben, és ott is nőttem fel egy kis faluban, Gombán, ahol édesapám ma is ref.

ban alkalmazott erre a munkára, e szolgálat kibővült Braunschweigra, Hamburgra és Brémára is. Mindenhol havonta egyszer van istentisztelet, kávézással, beszélgetéssel egybekötve. Más alkalmaink is havi rendszerességgel folynak: a hannoveri bibliaóra keretében találkozik 5-10 fő. Ezen kívül Hannoverben, a Magyar Egyesülettel együtt, ún. "magyar iskolát", azaz gyermekfoglalkozást is tartunk 4-13 éves gyermekeknek. Gyermekmunka Hamburgban is folyik gyermekistentisztelet formájában. A gyerekeknek évente egyszer nyáron rendezünk egy gyermeknapot Edemissenben, mint pl. most is július 2-án. Hannoverben, nagy örömünkre, 10-14 tagú ifjúsági csoportot is sikerült életre kelteni, mely 19-33 éves fiatalokból áll. Ez az "IFI" néha eltölt együtt egy szombatot Edemissenben. Ilyen találkozó volt pl. május 2-án, melyre néhány fiatal braunschweigi gyülekezeti tagot is meghívtunk, és így 16 magyar fiatal lehetett együtt. Qszre (október 29-30-ra) tervezzük a 2. nagy, körzeti, egész Eszak-Németország magyar fiataljai számára rendezendő ifjúsági találkozót szintén Edemissenben. Ugyancsak az egész körzetre vonatkozik egy gyülekezeti hétvégének a szervezése is, melyet talán (ha erre alkalmas helyet találunk) tavasszal szeretnénk megszervezni.

ŐSZRE TERVEZZÜK a brémai presbitérium megalapítását és a hamburginak a megújítását. Nagyon sok tervünk és lehetőségünk van ebben a szolgálatban, de sajnos sok nehézségünk is: nálunk is probléma a sokak érdektelensége a magyar gyülekezet életével szemben, ill. közömbössége bármilyen magyar rendezvénnyel szemben. Sokmindent megakadályoz az egyelőre nagyon szűkös anyagi keretünk is. Nagy akadály a városok térbeli távolsága (Hamburg 217 km, Bréma 170 km, Hannover

* ÉSZAK JELENTKEZIK *

lelkész. A Debreceni Református Kollégium gimnáziumában érettségiztem, majd Budapesten a Református Theológiai Akadémián folytattam tanulmányaimat, ahol 1984-85-ben tettem le a lelkészképesítő vizsgákat. E két vizsga között az 1984/85-ös tanévre teológiai ösztöndíjat kaptam a HEKS-tői (svájci egyházi segélyszervezet), amivel Baselben még egy évig tanulhattam. Onnan hazatérve, Budapesten, a Gorkij-fasori gyülekezetben lettem segéd-, ill. a Il.vizsga letétele után beosztott lelkész. Két év gyülekezeti munka után férjhez mentem Volker Menke német ev.lelkészhez, aki egy évet Budapesten dolgozott a Püspöki Hivatal teológiai munkatársaként. így kerültem 1987 végén Osnabrückbe, majd két év múlva Edemissenbe, ahol férjem pillanatnyilag lelkész. Két kislányunk van: Nóra hat éves, Klára másfél éves.

A HANNOVERI MAGYAR gyülekezettel Edemissenbe költözésünk után, 1989 őszén kerestem először a kapcsolatot, mivel hallottam, hogy ott folynak magyar nyelvű istentiszteletek és ezeken szerettem volna résztvenni. Kérdésemre, hogy mikor lesz a következő, jött a válasz:

"Majd ha lesz megint jtt valaki, aki prédikál!” így kezdődött az itteni szolgálatom, ami másfél évig csak a hannoveri istentiszteletek tartásából állt, majd miután az EKD (Német Evangélikus Egyházszövetség) 3/4 állás-50 km, Braunschweig 30 km). Ennek következtében sok-sok órát kell autóban töltenem, és ezek az órák a gyülekezetek élete és a lelkigondozás szempontjából gyümölcstelen, meddő, de fárasztó idők (Bár tudom, hogy vannak kollégáim, pl. Svédországban, akik ebből a szempontból még rosszabb helyzetben vannak.)

TERVEK, lehetőségek, nehézségek és akadályok között, mindig újra és újra nagy élmény tapasztalni - mind nekem személyesen, mind a gyülekezet közössegének is - Isten megtartó, fenntartó, útegyengető munkáját. Ha már csak a lelkész nélkül átvészelt 11 évre gondolunk, aztán a sok nehézség ellenére a gyülekezetek újraéledésére! Vagy arra, hogy "véletlenül"

mindenhol voltak és vannak emberek, akik nem hagyják ezt az ügyet elhalni, de még halódni sem. Vannak néha megoldhatatlannak látszó problémáink, amiből mégis adódik egy kiút. Mert, pl. mi történik, ha egy Németországban élő, magyar lelkigondozói munkát végző lelkésznő gyermeket vár és a legközelebbi magyar lelkésztárs 500 km-re lakik, a német egyházi hatóságok szerint pedig az egyetlen megoldás az, ha egy ideig minden leáll a magyar gyülekezetben?! Ez előtt a kérdés előtt álltam másfél éve, második kislányom születése előtt. Szerencsénkre Bielefeldben volt ösztöndíjasként Kovách Tamás fiatal magyar ref. lelkész, aki nagyon szolgálatkészen és önfeláldozóan sokat besegített, és akit - ösztöndíjas ideje lejártával - a német ref. egyház mégis alkalmazott 3/4 évre folyt.8.old.

Edemisseni gyermeknap résztve\’ői a lelkésznővel