Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 6. szám
5 Nem értem . . . Jézus azért imádkozott, hogy az övéi egyek legyenek. Ő ezt nem csak kérte az Atyjától, de Őbenne adva is van az egység. Ezt az emberek ismételten nem értették, ill. félreértették. Sokak fejébe nem megy be ez a gondolat. S ezért jelennek meg időrőlidőre elképzelések azoknál, akiknek Jézus nem elég. Ilyen akadállyá nőtte ki magát az idők folyamán a Krisztus plusz Mária forma is. Pedig ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Hiszen eredetileg Mária és Jézus úgy összetartoztak, ahogy anya és fia együvé tartozók. Ezt egyöntetűen bizonyítják a bibliai helyek, amelyek a Jézus születése előtti és utáni Máriáról tudósítanak. Örömmel mondhatjuk, hogy mi, mai evangélikusok, rk. testvéreinkkel együtt tisztelettel nézünk Jézus édesanyjára, csakúgy, ahogy azt reformátor eleink tették. Köztudomású, hogy a Mária énekének, latin kezdőszava után "Magnificat-nak" nevezett bibliai szakasz eddigi legszebb és legmélyebb magyarázatát éppen Luther Márton írta. S ha arra kötelességszerűen emlékeztetünk is, hogy kiemelkedő szerepe Máriának csak a Lukács-féle evangéliumban van, akkor is valljuk a következőket. 1. Máriát, ezt a kis egyszerű galileai leányt választotta ki Isten arra, hogy testében világra hozza a rég várt Messiást és Isten Fiát. Minden emberi beavatkozás nélkül Márián Isten teremtő csodát hajtott végre, az "idők teljességében" világrahozta az Isten Fiát. 2. Erre a kiválasztásra Mária keresetlenül és őszintén mondott igent: "Történjék velem a te akaratod szerint" (Lk 1,38). Nem tagadhatjuk, hogy ezzel Mária mintegy minden idők hívőjének előképe lehet. Boldog ember az, aki Isten vele való tervén nem töpreng, nem akadékoskodik, hanem odaszánja magát az Isten szolgálatára. S amennyiben az egyház a hívők közössége, még azt is valljuk, hogy Mária, ilyen értelemben, az egyház anyja: hiszen Jézus szerint is boldogok, akik "hallgatják és megtartják Isten beszédét" (Lk 11,28). OLVASÓINKNAK ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK KRISZTUS ÉS MÁRIA 3. Mária Jézus Krisztus Urunk édesanyja. Vagy, ahogy ezt a keleti egyházak mondják: "istenszülő'' (theotokosz). Hálásak vagyunk Istennek érte, köszönjük, hogy megtisztelte ezzel a feladattal és, vele együtt, boldogan áldjuk Istent, aki csodadolgokat cselekszik. Ezzel a szolgálatával belekerült az evangéliumba és ahhoz szorosan hozzátartozik. Ezzel azonban már Mária tiszteletteljes szemléletének a határához is érkeztünk. Sem a Fiához fűződő, helyenként feszült viszonyának, sem szíve fájdalmának semmiféle jelentősége nincs az üdvösség szempontjából. Ezt pedig éppen Mária Fiára, Jézus Krisztusra tekintettel mondjuk. Mert, hiszen kérhetnénk Máriát, hogy imádkozzék értünk, ugyanúgy, ahogyan bármely más keresztény testvérünket is megkérhetjük ugyanerre. De bibliás hitünk szerint mi egyenesen Jézus Krisztushoz fordulunk - mindenféle közbülső közvetítők nélkül, aki viszont, a Szentírás tanúsága szerint, az egyedüli, aki közbenjárhat értünk Istennél (lTim 2,5). Aki ezen túl megy, azt arra kell kérjük, vigyázzon, nehogy törekvéséből a Jézus plusz Mária formula legyen. Mert azt semmiféle bibliai utalással nem lehet megalapozni. Nem tudunk ezért pl. ilyen imádságot rk. testvérekkel együtt imádkozni: "Oltalmadba és menedékedbe menekülünk, Isten Szent Anyja. Ne vesd meg imádságunkat nyomorúságunkban, de szabadíts meg minket minden veszélyből." Mi Istenhez imádkozunk, s ehhez segítségül a Lelket kérjük, és Jézusra, a mi Megváltónkra hivatkozunk: "Bizony mondom nektek, hogy amit csak kérni fogtok az én Atyámtól, az én nevemben, megadja néktek" (Jn 16,23). Itt is hangsúlyozzuk, hogy még ezekről a kérdésekről is szívesen beszélgetünk. Mert láttuk, hogy hová vezetett a protestáns egyházaink életében, amikor megfeledkeztünk Megváltónk szülőanyjáról. Legfőbb gondot azonban számunkra mégsem ezek a még mindig megbeszélhető bibliai kijelentések okoznak. Hanem két, újabbkori pápai tanítás, amelyet a rk. egyház meghatározott dogmájává tettek, s amelynek elfogadása minden rk. hívő köteles ÜT/TflRSm Nem értem . . . feladata. Maguk a dogmák magyarázói is rögtön leszögezik, hogy ezeknek nincs közvetlen bibliai alapja, hanem a Máriáról szóló bibliai kijelentéseken való hosszas elgondolkozás szülte őket. A multszázadi (1854) dogma szerint Isten Máriát már a születése előtt választotta volna ki arra, hogy az Istenfia édesanyja legyen. Ezért már ő maga is bűn nélkül fogantat ott és született. Tehát később szült Fiának érte nem kellett meghalnia. Nemcsak, hogy a Szentírás Mária szeplőtelen fogantatásáról nem tud, az azonban a Szentírás üzenetével homlokegyenest ellentétes, hogy lenne teremtmény, akinek nincs szüksége az isteni megváltásra. A másik tanítást csak 1950-ben emelték a dogma rangjára. XII. Pius pápa szerint Isten azzal koronázta meg Mária iránta tanúsított hűségét, hogy "neki ajándékozta örök és boldogító közösségét", a mennyet tehát, azaz Máriát mennybe vitte, testestől, lelkestől. A Szentíráson tájékozódó keresztényeket zavarja, ha ez a rk. tanítás azt állítja, hogy Máriát, mint a "mindenség királynőjét" a mennybemenetellel Isten a Fiával egyenlővé tette. Nemcsak, hogy ennek bibliai alapja nincsen, de félő, hogy Máriát Jézus Krisztussal egyenlővé teszi, amire az "Úr alázatos szolgálólánya'' bizonyára sohasem vágyott. S hogy ez a veszély nem alábecsülendő, azt II. János Pál pápa 1987. március 25-i enciklikája csak még jobban a tudatunkba véste. Ebben a pápa Mária személyének tulajdonít nagy jelentőséget az ökumenikus közeledés számára. Ezt nem tudjuk igeneim. Mi megmaradunk annál a bibliai látásunknál, hogy egyedül Jézus Krisztus biztosíthatja az egyház egységét. Máriát pedig továbbra is úgy becsüljük, mint Urunk édesanyját. G.I. *******************************:}:* Kit sok boldog pásztor dicsért. Hallván angyal égi hírét: Félni többe nincsen miért, Itt a Megtartó Király! Vigadj, lelkünk, Máriával! Zengjünk mind a menny karával Hála édes dallamával Jézusunknak glóriát! Krisztust, Isten Egyszülöttét, Máriának szent szülöttét, Ő az élet és üdvösség: Áldja szívünk boldogan! ("Quem pastores” középkori ének)
