Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 6. szám
wmsssK KRÓNIKUS ÉRTETLENSÉG Mi gyenge, törékeny, ugyanakkor nagyon is magabiztos emberek rendelkezünk bizonyos befolyással, hatalommal, ki-ki a maga területén, e földi életben. Élő és holt leltár felett. Van, akinek mindene a vagyona, van, akinek a szórakozása, másnak az ideje. Az ember úgy képzeli el, hogy rendelkezik az idő felett is. Ez a hatalmi befolyás, osztódás már a gyerekek és fiatalok között elkezdődik és persze folytatódik a felnőtt korban. Van, aki uralkodik a családja, a felesége és gyermekei felett. Egy másik a munkahelyén. Megint másnak a sport, egészségügy, művelődés, iskola terén van befolyása. Ez a hatalmi törekvés nem kíméli az egyházi embereket sem a maguk körében. S főleg nem hagyhatjuk ki a gazdasági, a politikai életet sem. Ezek talán a legszembetűnőbb területek, ahol kemény küzdelem folyik a hatalomért. Nem volt ez másként Jézus Krisztus születésekor sem. A mi esetünkben most Heródesről van szó és jeruzsálemi alattvalóiról. Mikor meghallották a napkeleti bölcsek szavait: "Hol van a zsidók Királya, aki most született?", így olvassuk tovább: Heródes megháborodott, s vele együtt az egész Jeruzsálem. Itt az egyik bibliafordító a "meghökkent" szót használja, másik a "nyugtalan lett" kifejezést, megint más a "zavarba jött” szót. Lehet, hogy volt okuk rá, amiért zavarba jöttek. Tudat alatt érezték: valami nagy dolog történik. Gondolhatjuk azt is, hogy a bölcsek nem viselkedtek eléggé óvatosan. Jobban kellett volna vigyázniuk a szavaikra. Vagy Istennek más utat kellett volna mutatnia a bölcsek számára. De nem, ez nem a helyes megoldás. Az ilyen nagy eseményről, hogy Isten Szent Fiát küldi e világba - erről mindenkinek pontos híradást kell kapnia! Ám itt jön a mindenkori ember krónikus értetlensége, felháborodása, nyugtalansága, meghökkenése, elutasítása, nevezzük bárhogy. Az ember így gondolkozik: Ez a Valaki, aki jön, keresztül akarja húzni az én számításaimat, el akarja venni szórakozásomat, időmet, vagyonomat, hatalmamat. Én ezt nem engedhetem meg, mondja a büszke, öntelt, önigaz ember. Én szuverén és önálló vagyok és az is akarok^ maradni. Tulajdonképpen kicsoda Ő, hogy beengedjem életembe és szívembe? Nem ismerem el hatalmát, királyságát. ("Amint beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és, ezt kérdezték: «Ki ez?»" Mt 21,10.) Úgy gondolkozunk, mint Heródes: Kicsoda mer itt királyként fellépni, mikor itt én vagyok a király! Kimondhatatlanul is ott van a gondolatunkban: a családom, a munkám, a ************************************ szórakozásom, a vagyonom, a szokásaim, sőt az időm felett is én vagyok az úr, én gyakorlom a hatalmat. Ez mutatja, hogy mi emberek szigorúan földi vonalon gondolkozunk. Amivel itt a földön látszólag bírunk, azt nem szívesen adjuk fel. Pedig Jézus Krisztus személyében Király jött, és jön újra és újra. Kopogtat az én és a te szíved ajtaján. Ez karácsonynak az üzenete Tudd meg, neki nincs szüksége a te vagyonodra, sem a szórakozásodra, birtokaidra. Bár te azt állítod magadról, hogy szabad és független vagy, ez önámítás. Te a vagyonod, birtokaid, szokásaid, sőt embertársaid rabja vagy. Ezt tudja és látja ez az érkező Király, aki királyok Királya és uraknak Ura, különös, rendkívüli Király. Segítségedre kíván sietni. Igazi szabadságot, boldogságot, belső békességet kíván neked adni - most. Ne zárkózz el ettől a Királytól - Jézus Krisztustól! Végy végre magadnak bátorságot és keresd Őt fel úgy, mint a napkeleti bölcsek tették. Ők megnyitották e Király előtt szívüket és kezüket. A bölcsek értékrendje rendben volt. Te engedd, járulj hozzá, akard, hogy a nagy Király, Jézus Krisztus helyrerakja, rendbeszedje a_ te értékrendedet is. Aztán kövesd Őt földi életed minden napján. A földi hatalmasságok jönnek és mennek. De a Király, aki a Szeretet, megmarad örökre. Rusznyák Dezső ********************************** fotyt.l.old. tettjei köré és senki emberfia bele nem láthat a család belső életébe. Kivéve az angyalok, akik imádkozva, talán énekelve, de mindenképpen csodálkozva tekintenek a jelenetre. S lehet, hogy most készülnek éppen rázendíteni a túláradó istendicsőítésre. De hát még milyen meggyőző az anya és a fia képe! Hogy Mária nagyon fontos szolgálatát erőteljesen kifejezze, a festő kék ruhába öltözteti őt - a kék a bizalom, a hit színe; - vörös takaróval takarja le - talán utalás ez már arra, hogy "tőr járja majd át a lelkét"; - de a legfontosabb a kissé félrehajtott, bájos arcát övező aránytalanul nagy, kidíszített nimbusz. Isten fényéből vett fény veszi körül Mária fejét, amely kitünteti őt, s mint Isten munkatársát ábrázolja. Bal kezében tartja a Szent Gyermeket, könnyedén, szinte hanyagul. Jobb kezével azonban éppen nagyon fontosat készül tenni: a vörös takaróval készül befedni fiát, hiszen bizonyosan fázik a ruhátlanságban. Ez is hozzátartozik az anyai babusgatáshoz, s mennyire a gondoskodó, óvó szeretet jele! Csakhogy ennek a Gyermeknek erre egyáltalán nem látszik szüksége lennie. Nem várja a babusgatást, nem kér a törődésből. Lábacskáival indulni, futni látszik. Mintha csak azt mondaná, hogy itt született ugyan, de a helye nem itt van. Neki mennie kell. Mennie az emberek közé, bele az élet sűrűjébe, hiszen ott van az ő feladata. S ha az anyja azt mondaná most, netalán, hogy maradj, ne menj fiam, akkor ő biztosan úgy válaszolna, ahogy később a kánai lakodalomban: "Mi közöm hozzád, asszony?" Ne tartóztass, mert én nem nálad maradásra jöttem. Rövidre szabott földi életemben azok felé kell fordulnom, akik régen kiestek az anyai ölből. S talán arra gondolnak bajukban, hogy már az Isten sem törődik velük. S a gyermek már itt kitárja a kis karjait. Nem anyja felé, nem reá néz. Hanem előre látja azokat a sokakat, akiknek később fölajánlja kitárt karjait: "Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugtatlak titeket". A vért, tüzet, lelket kiábrázoló vörös takaró még várhat. Annak is eljön majd az ideje. De addig mennie kell, Atyja akarata szerint. Bele az istentelenség, bajok, bűn, halál világa legsűrűbbjébe. ***************************************** "A kegyelemre van szükség, hogy az emberből szentet formáljon; aki ezt kétségbevonja, nem tudja, mi a szent, de azt sem, hogy kicsoda az ember." (Blaise Pascal)
