Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 4. szám

ÚT/TflfíS INNEN . . . Halle, NSzK. HJ.Maaz, a pszichiátria professzora véleménye szerint a pa­rancsolat: "Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot" az ún. "ke­resztény világban" már nem érvényes többé. A hamistanúskodás szerinte kultúra- és államalkotó tanítássá nőt­te ki magát. Divat lett a "pozitív rá­galmazás". Gomba módra nőnek az érdekközösségekre, viszályok eltaka­rására, s hamis vigasztalásra fölépített érdek-rágalmazások. Mindenki tudja, és ellentmondás nélkül tűri a közvéle­ménykutatások üzleti és politikai köz­véleményt befolyásolni akaró, állító­lag "tudományosan pontos" adatainak tendenciózus meghamisítását. Szumátra, Indonézia. A 2,4 milliós taglétszámú Toba-Batak-Egyház Dél­­keletázsia legnagyobb evangélikus egyháza. Püspöke Soritua Nababan, akinek most az ellenzék túlságos e­­gyüttmunkálkodást vet a szemére az állami hatóságokkal. Nagy zavart o­­kozott, hogy időközben három ellen­zéki lelkészt letartóztattak. Róma, Olaszország. Több befolyásért és jogért szállt síkra az Apácafőnök­nők Nemzetközi Uniója a rk. egyház­ban. Az apácák elismerik, hogy kari­tativ munkájukat értékelik az egyház­ban, de nem engedik őket vezető po­zíciókhoz jutni. Véleményük szerint az egyházvezetés érzéketlen a "nők vallási igénye" iránt. Rostock, NSzK. 88 ezer lelket szám­lálnak a német baptista-szabadegyhá­zi gyülekezetek. 1993-ban 2500 sze­mélyt kereszteltek meg, ezren hagy­ták el a közösségeiket. Mainz, NSzK. A Németországi Óka­tolikus Egyház 51. zsinatán eldöntöt­te, hogy nők is lehetnek papjai. Az ÓkatoGkus Egyház utódja annak az "ó-római" egyháznak, amelyet a rk. egyház 1870-ben zárt ki soraiból. Vatikán. IUános Pál pápa új apostoli irata ezt a címet viseli: "A csak fér­fiak számára fenntartott papi hivatal". Eszerint "az egyháznak nincs nők fel­szentelésére felhatalmazása". A pápa ezt azzal támasztja alá, hogy Jézus is kizárólag férfiakat hívott el apostolai közé, s ezt az egyértelmű hagyományt ápolta az egyház évszázadokon át. A híveknek ebbe végérvényesen bele kell nyugodniok, s erről ne vitatkoz­zanak. Megfigyelők az anglikán egy­házba hirtelen "betört" női ordináció­­ra adott hivatalos válasznak tekintik a szokatlan keménységű pápai iratot. . . .ONNAN Kínai népköztársaság. Az országban hovatovább a Biblia lesz a legtöbbet olvasott könyv. A Nanjing-i Amity- Nyomdában 1987 óta 7 millió pél­dányt gyártottak és osztottak szét. 1994-re a kínai keresztény tanács a kormánytól további 2 millió példány nyomtatására kapott engedélyt. Tíz hónapig a TV előtt Egy északfranciaországi városkában tíz hónapja ült egy halott férfi a TV készüléke előtt anélkül, hogy a szom­szédoknak feltűnt volna az eltűnése. Az 55 éves utcaseprőt az Elektromos Művek emberei fedezték fel, akik végérvényesen meg akarták szüntetni az áramszolgáltatást a kifizetetlen számlák miatt. Tíz hónapja "nézte" a halott az éjjel-nappal futó TV-mű­­sort. Olvastuk. . . "A ma uralkodó szemlélet ipa­ri, ill. fejlődésben levő orszá­gokra osztja fel az emberiséget. Mégpedig azzal a célkitűzéssel, hogy később m^jd mindenki az 1. világ pazarló fogyasztói társadal­ma áldásaiban részesüljön. Per­sze ugyanakkor ez a bizonyos 1. világ még a mostani fényűzéssel sincs megelégedve, állandóan nö­vekedésről és még jobb anyagi jólétről beszél. Ez a fanatikus "vallás" minden erényt a fejetete­­jére állít. Míg a vallások, filozó­fiák, politikai mozgalmak valaha a takarékoskodást, felelősségtu­datot és sorsközösség-vállalást prédikálták, addig a ma gyerme­kének a TV alakítja az erkölcsi magatartását. Ott pedig az élve­zetek élvezkedő hasznáról, a csa­lás szükségességéről, a pazarlás magátólértetődéséről és a mér­téktelen halmozás szalonképessé­géről hall "prédikációt". Valóban pokoli "vallás" ez! (J. Lutzenberger) Kérjük kedves kárpátmedencei olvasóinkat, hogy rendeléssel, előfizetéssel, címváltozás bejelentésével forduljanak magyarországi terjesztőnkhöz: Mravik Mihályné, 5553 Kondoros, Aradi út 1/A, Tel. 66/388-343. 8 Rádióadásaink A Norvég Egyházi Misszió magyar nyelvű adásai a 41 méteres rövid­hullámon (7385 kHz), szombaton és vasárnap 19.00 órakor kezdődnek. Júliqs 2. Újtestámentumi izraeliták (Terray L.) 3. Áhítat (Derne Dávid) 9. Missziói híradó 10. Áhítat (Füzesi Zoltán) 16. Levelesláda (Bálintné/Gáncs) 17. Áhítat Erdélyből 23. Ifjúsági adás: "Jónás és Jézus" 24. Áhítat (Börönte Márta) 30. Rádiós-hittan (Nagytarcsa) 31. Áhítat (Hecker Frigyes) Augusztus 6. 36 év Japánban (Nemeshegyi P.) 7. Áhítat (Gémes István) 13. \fissziói Híradó (Piliscsaba) 14. Áhítat (Káposzta Lajos) 20. Levelesláda (Bálintné/Gáncs) 21. Áhítat (Fábry István) 27. Rádiós-hittan (Nagytarcsa) 28. Áhítat Kárpátaljáról (TihorA.) Szeptember 3. Missziói negyedóra (Terray László) 4. Áhítat (Gémes István) 10 Missziói Híradó (Piliscsaba) 11. Áhítat (Balicza Iván) 17. Levelesláda (Bálintné/Gáncs) 18. Áhítat (Blázy Árpád) 24. Rádiós-hittan (Nagytarcsa) 25. Áhítat (B.Varsányi Vilma) )|C)|e>|C)|C3|C9|C3|C9|C9|C9|C3|C3|e9|ca|C9|C9|C9|e9fC>|C3|C9|C)|e»|C _____ Olvasóink írják: "Az UTITÁRS 1993. évi 6. számában té­vedés fordul elő, a 6.old. legutolsó közleményében. A bajor Johannes Hansel­mann csak Káldy Zoltán halála után (és akkor sem mindjárt) lett a LVSz elnöke, nem pedig a budapesti világgyűléskor. Budapesten Tanzánia püspöke, Josiah Ki­hint, akit bár Parkinson-kór emésztett, végig ott ült az elnöki asztalnál az egész Világgyűlés alatt, mégha erősen reszketve is. Káldyt akkor választották meg.” ÚT/TfíRSm Magyar evangéliumi lap. Evangelisches Blatt für Ungarn. Előfizetési ár egy évre: DM25.­­ill. annak megfelelő más valuta Bankszámla: Ung.Ev.Luth.Seelsorgedienst in Deutschi. Landesgirokasse Stuttgart (BLZ 600 501 01) Konto-Nr. 1180084 Szerkesztőbizottság. Redaktionsausschuß: Gy. Cseri, Grünbergerstr. 225a, D-35394 Gießen; J. Glatz, Berrenratherstr. 514 D-50354 Hiirth- Efferen; Julianna Szabó, Pb. 23527, NL1100 EA Amsterdam; L.G. Terray, Presterod, N-1640 Rade, Norwegen. Szerkesztő-verantwortlicher Redakteur: I.Gémes. Berliner Str. 8, D-74321 Bietigheim. St Johannis Druckerei, D-77922 Lahr

Next

/
Thumbnails
Contents