Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 4. szám
ÚT/TfíRS Hálaadás egy "magányos hídépítőért" A KÜLFÖLDRE KERÜLT magyar evangélikus lelkészek közül 1957 tavasza előtt igen kevesen ismerték Geistlinger Pál nevű kollégájukat, aki közvetlenül a "vasfüggöny" közelében, de annak a nyugati oldalán szolgált egy evangélikus egyházközségben, Stoob-on (a község magyar neve 1920 előtt Csáva volt); ezt megelőzően pedig Burgenland egyetlen magyar evangélikus gyülekezetének, az őriszigetinek volt a lelkipásztora. Az említett év márciusa elején eljött a Bécsben összehívott magyar lelkészek gyűlésére. Megtudhattuk ott felőle, hogy milyen fontos Telkipásztori és segítőmunkát végzett 1956 őszétől kezdve az Ausztriába áramló magyar menekültek között. Annak az érdekében is komolyan munkálkodott, hogy a szülőhazában maradt szükségben levőkhöz is eljusson a testvéri segítség. LEGINKÁBB meglepett szép magyar beszéde és az, hogy jól ismerte a Magyarországi Evangélikus Egyház történelmét és életét. Tulajdonképpen nem is mondható ez csodának, hiszen édesapja, nagyapja és dédapja, továbbá több unokatestvére ennek az egyháznak volt lelkésze, ő maga pedig, már osztrák állampolgárként, Szombathelyen érettségizett a 30-as évek elején. NEM MARADT ez a találkozó Geistlinger Pál egyetlen kapcsolata magyar hittestvéreivel. Gyülekezeti munkája mellett- ez egy új templom felépítését is jelentette - folytatta a megkezdett segítőmunkát, majd - amikor ez lehetségessé vált - először magyarországi rokonainak a meglátogatása révén, majd ezt a kört kiterjesztve, egyházi ünnepségeken és találkozókon magánemberként való részvétele által próbált hidat építeni két ország evangélikusai között. MEGJELENT Pali bátyánk a Külföldön Elő Magyar Evangélikus Lelkigondo-Geistlinger Pál zók Munkaközösségének a gyűlésein is, a magyar ökumenikus találkozókon, a Szabadegyetem egyes konferenciáin és más alkalmakon is, különösen ott, ahol a szétszórtságba került magyar keresztények lelki életének érdekében történt valami. Sokszor lehetett vele Magyarországon is találkozni, így 1993 nyarán két helyen ünnepelték meg 80. születésnapját: volt gyülekezetében (ahol nyugdíjas éveit is töltötte), és Budapesten. 1994 FEBRUÁR KÖZEPÉN, rövid betegség után, hazahívta az Úr Geistlinger Pált. 19.-én helyezték el koporsóját - szokatlanul nagy gyászolósereg jelenlétében - a Stoob-i temetőben, korábban elhunyt hitvestársa földi maradványai mellé. Az ÚTlTÁRS-ban, amelynek elhunyt lelkésztestvérünk is olvasója volt, most különösképpen olyan szolgálatáról emlékezünk meg, amely - minden hivatalos megbízatás nélkül - végigvonult életén: hídépítő akart lenni határok, nyelvi és felekezeti különbségek, valamint a múlt, jelen és jövő választóvonalai és az öszszetartozas érzését veszélyeztető szakadékok felett. így a külföldre került magyar rotestánsok is mindig testvérre találtak enne. Tőle való bűcsúzásunkkor különösképpen ezért áldjuk Geistlinger Pálért az Urat!-y -y ********************************************************************************************************** <:-----------nek tartotta, mint a pap, aki csak a természeti törvényekben hitt. Mindennek megcáfolása volt az a gyermeki hit, mely Krisztust, a Feltámadottat, az emberi nyomorúság kellős közepén is komolyan vette. A feltámadás Igéjének ilyen megszólaltatása hallatlan volt még neves keresztény kritikusok véleménye szerint is. Kaj Műnk egykori tanára, a főváros neves igehirdetője, szellemeskedve szemére vetette, hogy a darab alapján a lelkipásztornak a jövőben, a hozzá jövő özvegyeket azzal kell fogadnia, hogy térdre esve az elhúnyt feltámadásáért könyörög. Évek múltán azonban megvallotta, mikor a darab szerzője már orgyilkosság áldozata lett, hogy később megértette a dráma üzenetét: Jézus jelként támasztotta fel a halottakat. Az új világkorszakot hirdette, mely még eljövendőben van, s csak Jézusban jelentkezett "első zsengeként a halottak közül" (lKor 15,20). Még nem változott meg az emberiség halálos betegsége. A hit megvilágításában éppen ezért van a halálból feltámasztó reménységnek egy színdarabban is helye. Hitre ébreszt. Lázár feltámasztásának jelentősége is abban állt, hogy noha később ő is meghalt, de Jézus jelenléte "a feltámadás és az élet" volt számára (Jn 11,25). "Ugyan mit segített volna Lázáron, ha Ő (=Krisztus) nem lett volna, Ő, aki a feltámadás és az élet mindazoknak, akik hisznek benne. Nem, nem azért, mert Lázár a halottaiból feltámadt, nem ezért lehet kijelenteni, hogy ez a betegség nem halálos; hanem mert Ő itt van, ezért nem halálos ez a betegség" (Kierkegaard, Rácz Péter ford.). Kaj Műnk színdarabjának nem az a jelentősége, hogy egy kedves halott feltámasztásának lehetőségét hozza vigasztalásként. Hanem az, hogy a keresztény gyülekezet számára tudatosítani akarja azt "a gyermeket, akiről majdnem megfeledkeztünk". Ez a gyermek ugyanis hisz a húsvéti csoda lehetőségében. (1992-ben jelent meg B.N.Broost "Kai Munk og den staerke mand" c.könyve.) Vajta Vilmos ************41******************** A Württemberg! Magyar Prot. Gyülekezet Klein-féle "Árva-Alapítványából" öt magyarországi ev. teológus kapott az elmúlt tanévben ösztöndíjat: Dénes Ilona, Ferenczy Andrea, Kőháti Dorottya, Kvaszta Tímea és Polgárdi Sándor. SVÁJCI VILLÁMHÍREK- A Luzern-i gyülekezet februári istentiszteleti perselypénzét (150 svájci frankot) a feketicsi (Vajdaság) református gyülekezetnek küldte.- St. Gallenban februárban, Zürichben márciusban volt a helyi rk. gyülekezettel ökumenikus istentisztelet. A St.Gallen-i perselypénz szintén a vajdaságiak segélyezésére ment.- Május 21 és 23 között tartották a hagyományos svájci gyülekezetközi konferenciát, a Pünkösdi Találkozót Männedorfban. A konferencia témája "Dicsérjétek az U- rat!" volt. Vendégelőadó: Gárdonyi Zsolt professzor, Würzburg.- A Sárospataki Teológiai Akadémián hatan kapnak a svájci magyar gyülekezetektől, a Szövetségtől és privát emberektől ösztöndíjat, főleg felvidéki és kárpátaljai teológusok.- Badenban "kápolnai ökuméné" ünnepség volt januárban a francia ajkú református, az okatolikus, a németajkú evangélikus, valamint a magyarnyelvű protestáns gyülekezet részvételevei. A közös istentisztelet első része előbb német nyelven folyt, majd minden lelkész a saját anyanyelvén végezte a szolgálat ráeső részét.
