Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 4. szám
UT/TRR5 ÍX A GYERMEK, AKIRŐL MEGFELEDKEZTÜNK Az évenként húsvétot ünneplő gyülekezet számára már szinte természetesnek tűnhet a keresztrefeszített Megváltó harmadnapon történt feltámadásának üzenete. De mihelyt környezetünkben fordul elő haláleset, különösen is szeretteink között, vagy pedig saját halálunk lehetőségével nézünk szembe, egyszeriben nyugtalanítóvá válik a kérdés számunkra. Mit jelent Krisztus feltámadása a magukat kereszténynek valló emberek életében? Esetleg már nem is tartozik hétköznapjaink hitéhez? Mindez Kaj Munkot, a vértanú lelkészt, akiről előbbi írásomban megemlékeztem, gyermekkora óta nyugtalanította. E- gyik legnagyobb sikert elért színpadi művében ezért vetette fel a kérdést, s megkísérelte, hogy a keresztény lelkiismeret a mai konkrét helyzetben feleljen erre legalábbis azoknak, akik látták, vagy olvasták a darabot. Húsvét üzenetén elmélkedve, a halál titkával szembesülve, talán minden embernek választ kell keresnie erre. Kaj Műnk egy dániai község életének keretében világítja meg a feltámadás-hit időszerűségét. Mindenki kereszténynek vallja magát, de a múlt század történelmi hagyományai révén két kegyességi irány osztotta meg a hívők egységét. Az egyik sötéten, gyanakvóan néz a földi, világi élet dolgaira, és reménységét a mennyei élet örömeibe veti. A másik a nemzeti műveltség fejlesztésére törekszik (népfőiskolák), a gyülekezetei pedig hitvallásában, és istentiszteleti életé-Kaj Műnk: "Az Istenbe vetett hit a csodák hite." ben az egyházatyákhoz és reformátoraihoz akarja örvendezve visszavezetni. Amerikában, ahol a két kegyességi irányzat leszármazottjai szintén élnek, a "bús", ill. "vidám dánoknak" nevezik őket ("happy Danes and sad Danes"). A faluban az idősebb nemzedék még konokul tud kitartani saját hagyománya mellett. De az ifjabbaknál megismétlődhet Rómeó és Júlia esete, mint Kaj Műnk színdarabjában is. Az apák azonban itt sem akarnak utat nyitni a fiatalok szerelmének. A földbirtokos Polgár Mihály büszkeségét sérti, hogy leánykérő András fiát a falu szabója elutasította. A két családfő szembesítése, noha hitük kérdéseire is hivatkoznak, csak kiélezi a helyzetet. A vita hevességét az töri meg, hogy az öreg Polgárt hazahivatják, mert menye szülés közben hirtelen rosszul lett. A későbbi fejleményekből megtudjuk, hogy a fiatalasszony gyermeke halva született, ő maga pedig belehalt a szülésbe. A kegyességük által kicsinyes kérdésekben egymással szembekerült viaskodók egyszerre az egyetemes emberi tragédiával, a halállal kell szembenézzenek. így válik egy fiatalasszony koporsójánál a halottak feltámadásának kérdése olyan katalizátorrá, amely egyedül adhatja meg a keresztény hit feleletét. Hogy menynyire életbevágó a kérdés, azt a dráma az öreg Polgár harmadik fiának személyén keresztül mutatja be. János teológus volt. Tanulmányai közben menyasszonya halálos baleset áldozata lett. A fiatal egyetemista hitéletét ez annyira próbára tette, hogy elméje megzavarodott. Csendes tébolyultként él apja birtokán, Jézusnak tartja magát és az embereknek felrója, hogy nem engedelmeskednek, nem hisznek neki, nem akarnak lelki házának lakói lenni. Ő tudatosítja apjában a fiatal Inger halálának tragédiáját, de egyszersmind feltételezi, hogy a fiatalasszony visszajön a halálból, "ha a hit órája elkövetkezik". Ez azonban már az a "bolondság", amelyet a keresztény gyülekezet maga is nehezen tud elképzelni. Koporsó mellett kell megvallania a feltámadás új, emberi lehetőségét. De a temetésre egybesereglett gyülekezet és a gyászoló család csak a megkeseredés benyomását kelti. János azonban, aki időközben napokig eltűnt, értelmét visszakapva jelenik meg a temetésen azzal a hittel, hogy Isten visszaadhatja az életet a halottnak, ha valaki hisz ebben. A csodát le lehet könyörögni. "Hát nincsen senki? Nincsen egyetlen egy sem köztetek, aki támogatná a kezemet... Mondom nektek, minden lehetséges a hívőnek!" De csak az orvos akarja megnyugtatni, míg hirtelenében előszalad az elhúnyt asszony kislánya: "János bácsi! Siess, siess!” Erről a gyermekről mindenki megfeledkezett, pedig neki ígérte meg János, hogy feltámasztja édesanyját, ha az meg is hal. Kéz a kézben, ezzel a gyermekkel lép a koporsóhoz és - noha még a lelkész is tiltakozik, mert őrültnek tartja - Krisztus igéjéért könyörögve felszólítja a halottat, hogy térjen vissza az életbe. Mindenki ámulatára ez meg is történik, és felhangozhat az Istent dicsőítő ének. Kihívás volt ez a korunkbeli természettudomány egyoldalúsága, a racionális és szabadelvű teológia ellen éppúgy, mint a gyülekezet általános vallásosságban felolvadó alkalmazkodása ellen, amely mind a kettő kiüríti az evangélium üzenetét. A csodákat Jézusra magára korlátozó véleményekkel szemben Kaj Műnk merészen vallja, hogy "az Istenbe vetett hit a csodák hite". Már teológai szigorlatának kötelező tárgya is a csodák problémája volt. Nem ismerjük akkori dolgozatát (mert elégette), de egy későbbi cikkéből tudjuk, hogy számára a (természet) tudományok csak az élet egy szeletét ismerik. A természeti törvény tapasztalatai az emberiség életében meggyőző erejűek, de nem lehetnek egyedüli magyarázatai az univerzum valóságának. A keresztény hit arról tesz bizonyságot, hogy Isten műve hatalmasabb, mint amit az emberi elme fel tud fogni. Kaj Műnk, éppen az ellenvetéseket figyelembevéve, a feltámadás hitéről bizonyságot tevő drámájában megszólaltatta az orvost, aki csak biológiai és pszichológiai tényeket ismert, s a test feltámasztását éppúgy lehetetlen-------------> Dsida Jenő: Vers egy ághoz Tavasz borit virágba? Rág a fagy? Fakóra perzsel július heve, vagy benned zsong az ősz gyümölcslévé? Te élsz, s az élő fának ága vagy. Madár, ha száll rád - bármi a neve, és földre hajtó súlya bármi nagy -, meg nem zavar, nyugodtan várni hagy: úgyis elröppen, tudod eleve. Te légy derűs példám, ha vakmerő varjú telepszik rám és egyre fent ül, míg szörnyű súlya földre teperő: tudjam, hogy mégis elszáll s terhe mentül alább nyomott, annál több az erő, mellyel elázott ágam visszalendül.
