Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 4. szám
ISSN 0500-795-X MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xxxvm. évfolyam 1994. 4. szám Gémes István: FAÓRIÁS Lehet-e betelni egy ilyen gyönyörű fa szépségével? Alig! Amilyen méltóságteljesen hordja a koronáját, ahogyan a földet az éggel látszik összekötni, s ahogy lenéz a gyermekláncfű virágától pompázó rétre, - egyenesen lenyűgözi azt, aki igazán megszemléli ezt a csodálatos példányt. De: nyár közepén hozunk koratavaszi képet egy juharfáról? Igen, mert, ha nyáron ülök is az árnyékába, tudnom kell, hogy ámyatnyujtó lombsátorát pár hónappal előbb kezdte növelni. Rügyek pattantak ki téli szendergésükből, s - jöhetett közbe hó, vagy vihar, - a megindult rügyfakadást senki és semmi meg nem tudta már állítani. Ebben van a fa méltósága, amellyel megajándékozta a Teremtő. Simogató napmelegre, bizsergető lágy szelek érintésére lázba jön ez a látszólag mozdulatlanságba merevedett téli alvó és lázas sebességgel kezdi szállítani az életnedvet a rügyek felé. Néhány héten belül csoda történik minden tavasszal, hogy hűsítő árny borulhasson a nyár heve elől oltalmat keresőre. Más okunk is van a tavaszi fára: mielőtt felöltené lombruháját, bemutatja a csodálatosan finom művű szerkezetét. Vaskos törzsét, három részre bomló ágazatát. Egy ágacska sem fölösleges, egy hajtás sem esik ki az együttesből, az összes így együtt a fa. Micsoda bámulatos rend befelé! És micsoda határtalanság kifelé! Ha a koronát alkotó hármas törzs valamelyike kiállna a sorból, tönkretenné a belső rendet. De a széleken kifelé haladó ágvégek növésének, terjedésének senki határt nem szab. Ősszel lemérhetjük ennek valóságát még centiméterrel is. Eszembe jut a határtalan szabadságnak ez a gondolata, amikor Jézus szavát hallom: "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.." Milyen magabiztosságot jelenthet ez nekem: belül elszakíthatatlanul magához köt a "belső rend". Am kifelé abszolút szabadságom van, el egészen addig, amíg ezzel a nedvszolgáltató rendszerrel kapcsolatban állok Nőnöm szabad különben! Csoda-e, ha valahol az igaz embert vízpartra ültetett fához hasonlítja az írás? Elkápráztat, lenyűgöz és megpihentet ez a fa. És ezt oly ügyesen teszi, hogy kegyes csalását is, legtöbbször, minden ellentmondás nélkül elfogadjuk Azt ti., hogy hordozó és tápláló gyökereit elrejti előlünk. Brazíliai földművesek arra vezetik vissza az Ausztráliából odatelepített eukaliptusz-fa gyors növekedését, hogy amennyit a föld fölött látunk belőle, az csak a fa fele: ugyanolyan mélyre nyúlnak a talajba a gyökerek, amilyen magasra fúrja bele magát a levegőbe a fa koronája. Ezek a gyökerek hordják, táplálják, tartják és - szükség esetén - a romlástól is megőrzik a fát. S mindezt láthatatlanul, kitartóan és hűséggel, egy fa-életen át. Megrohan a kérdés: hova eresztem le én a gyökereimet? Miből táplálkozom én? Mire bízhatom rá magamat? Ki ad biztonságot, hogy én is emberi méltóságom teljében álljak és dacoljak mindenféle viharral és ártó ellenséggel? És még valami eszembe jut. Nekem, az isten-teremtette embernek a szívét gyönyörködteti ez a fa, nekem nyújt hűs árnyékot, engem ejt meg méltóságos szépsége. De tudom-e, hogy egy-egy ilyen méltóságos példány három-négy százfajta rovarnak, madárnak, állat-------------^
