Útitárs, 1993 (37. évfolyam, 1-6. szám)

1993 / 1. szám

ISSN 0500-795-X MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xxxvn.évfolyam 1993.1. szám Gémes István: Beteges félelem az idegentől, az idegen szavak szótára szerint. Idegen lehet az ismeretlen TÁJ, ahova be­­csöppentünk, vagy bekényszerül­tünk. Idegen lehet a KÖRNYEZET, amely elüt a megszokottól, s egyes jelenségei, képei, kifejezésformái félelmet váltanak ki belőlünk. Idegen lehet a NYELV, amelyet körülöttünk élők használnak, s amit mi nem ér­tünk. Kevés feszélyezettebb helyzet van még, mint amikor jelenlétünkben olyan nyelven beszélnek (ki tudja, mit?), amit nem értünk. Mondja már gyorsan, mit mondott? - aki tolmá­­csoskodott nehéz helyzetekben, az tudja, hogy mennyi félelem van a sür­getően türelmetlen mondat mögött... Ám, ha xenofóbiáról beszélünk, er­ről a modernkori betegségről, egé­szen konkrét formában, felbolygatott keleti világunk legaggasztóbb jelensé­gére gondolunk: betegesen félünk minden idegen embertől, aki közénk jön és köztünk maradni is akar. Pedig Európában megszokhattuk az idegent. Szűkreszabott országha­táraink, (amelyek az Európai Közös­ség 12 országán belül éppen most szűnnek meg) állandóan figyelmez­tetnek bennünket, hogy magunk is szinte állandóan idegenek vagyunk ott, ahol éppen járunk. Amikor brazí­liai első öt évem majdnem határtalan, végnélküli útjai után Európába visz­­szajöttem, szinte kínosan érintett, hogy néhány órán belül angolok, hollandok, franciák, németek kérdez­ték, hogy mit akarok itt és kíváncsian forgatták az útlevelemet. Xenofóbia Mi, kárpátmedencei származékok is megszokhattuk az idegent. A 10.szá­zadban az avarok és szlávok közé idegenként bejövő magyarokhoz szinte megszakítás nélkül jöttek kazá­rok, tatárok, kunok, besenyők, majd törökök, germánok, szerbek és hor­­vátok, vendek és szlovákok, bolgárok és lengyelek, cigányok, zsidók, görö­gök, örmények, legújabban ázsiaiak EJ és afrikaiak. Hát nem az a ma érvé­nyes antropogenetikai vélemény, hogy minél tarkább a keveredés, annál ellenállóbb és intelligensebb egy nép? De hát mi sem maradtunk "adósai" a világnak. Hogy a feltehetően 16-17 millióra tehető magyar jó egyharma­­da az ország jelenlegi határain kívül él, az nemcsak a hirtelen eldöntött és vaktában meghúzott új határok kö­vetkeztében van így. Igen sokan va­gyunk, akik tudatosan akarunk hoz­zájárulni ma is más népek ellenállób­­bá és intelligenssé tételéhez. Euráziában a totális diktatúra erő­szakkal tartotta össze a különböző népeket, a “proletártestvériség" pla­kativ jelszava alatt. Nagy szégyene lenne a kereszténységnek, ha nem lenne képes az ilyen nyomás alól megszabadultakat egymással való bé­kességre megnyerni és benne meg is tartani őket. Ki más vegye komolyan, ha nem mi, ezt a bibliai mondatot: "Nincs zsidó, sem görög, sem szol­ga, sem szabad, se férfi, se nő, - mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban" (Gál 3,28)? Persze, ami ma a Balkánon, Mold­vában és a nyugati államok esetlensé­ge miatt náluk is történik, az minden, csak nem a bibliai igazságnak való engedelmeskedés. Európának nem elideologizált "újraevangelizálásra”, hanem Istennel és önmagával való megbékélésre van szüksége. Hogy megszűnjön beteges félel­münk - az idegentől. Azaz a másik­tól. És magunktól is. T

Next

/
Thumbnails
Contents