Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)

1992 / 1. szám

Egyházunkban ébredés van Máté evangéliumának 9. fejezete vé­gén a szentíró leírja, hogy Jézus körül­járja az országot, a városokat és falva­kat, meglátogatja a zsinagógákat - ma nyugodtan azt mondhatná, hogy az egész országra kiterjedő püspöki egyházlátogatást tart, s annak befejez­tével összehívja a legszűkebb munka­társi gárdáját, a tanítványokat, s el­mondja nekik a benyomásait. Két kép­ben örökíti meg azt, amit tapasztalt: olyan a nép, mint a megyötört, szét­szórt, pásztor nélkül való nyás, és olyan a nép, mint az aratásra megérett fehér gabonatábla, mely csak az arató munkába állására vár már. A két kép látszólag teljesen ellentétes. Az egyik a halál lehetetét terjeszti, a másik az élet ígéretéről beszél. Az egyik csupa le­mondás, a másik csupa munkára biz­tatás. Nem lehet ezt az ellentétet feloldani azzal, hogy a két képet egymás mellé helyezzük, és azt mondjuk, hogy bizo­nyos területeken a temető képe az egyház képe, bizonyos területeken pe­dig az aratás az egyház képe. Nem lehet úgy sem feloldani az el­lentétet, hogy egymásutániságot pró­bálunk belevinni Jézus beszámolójába, és azt mondjuk, hogy a pásztor-nélkül­­valóság meggyötört állapota az a forró nyár, melyben Isten megérleli az Ő aratását, s így vezeti át az egyházat a temető kapujából az életre. Mind a kettő igaz, az egymásmellet­­tiség éppen úgy, mint az egymásutáni­ság, de éppen úgy igaz az is, hogy Jézus egyszerre látja a két képet. Az egyház meggyötört, pásztor nélkül való nyáj, de ugyanakkor, ugyanaz az egyház ara­tásra érett gabonatábla. Csak a szét­szórt nyáj képét látni: kishitűség, csak Ezzel a cikkel emlékezünk a húsz évvel ezelőtt elhúnyt D. Túróczy Zoltán püspökre, a magyar evangelizáció munkására. az aratásra érett gabonamező felett ujjongani: a valóságot józanul nem lá­tó balgaság. Bármennyire is igaz mindez, az is igaz, hogy az ige szerint Jézus a tanítvá­nyoknak főképpen az aratásra érett gabonamezőnek képét akarta a szívébe vésni, és ezt akarta bennük a jövendő munkájuk hajtóerejéül erőssé tenni. . Elég sokat mozgok az országban. Járom a városokat és falvakat s tanítok templomainkban, hirdetvén az Isten országának evangéliumát. Az egyete­mes közgyűlésre az egyház lelki mun­kájáról befutó jelentések alkalmával összefoglaló képben állt elibém egyhá­zunk lelki arca. Mégis nem tapasztala­taimra és nem a hivatalos jelentésekre, hanem az igére és a benne foglalt Ígé­retre támaszkodom akkor, amikor sze­retném mélyen a szívekbe vésni azt a látást, amivel Krisztus nézte az egyhá­zat és annak állapotát: »Az aratni való sok« (Mt 9,37). Letagadhatatlan, hogy egyházunk­ban ébredés van. Ezt nemcsak azok állapítják meg, akik külföldről járnak hozzánk, s akiknek ez egyházunkról az általános benyomása, hanem mi ma­gunk is kénytelenek vagyunk álmélko­­dó csodálkozással nézni, hogy mint dolgozik Isten egyházunkban. Felsorolom az ébredésnek egypár nyilvánvaló jelét. Itt vannak a gyülekezeti evangelizá­­ciók. Valamikor elképzelhetetlennek gondolták, hogy gyülekezeteinkben egy héten keresztül az emberek jófor­mán minden mást félretegyenek, s csak a legszükségesebb s elhalaszthatatlan kötelességeiket végezzék el, különben pedig jóformán reggeltől estig az Isten igéjével foglalkozzanak. Ma az a hely­zet, hogy a gyülekezeti evangelizációk alatt soha nem látott, a nagyünnepek tömegeit is megszégyenítő tömegek so­rakoznak fel Isten igéje köré. Elké­­nyelmesedett városi emberek korán hajnalban kelnek azért, hogy reggel 7 órakor már ott lehessenek egy héten át az istentiszteleteken, s mezei munká­ban megfáradt falusiak ülnek késő éj­félig a kemény templompadokban, vagy szűk iskolapadokban, hogy táp­lálkozzanak az igével. Nem győzzük kielégíteni a gyülekezeti evangelizáció iránti kéréseket. Károgó hollókat, kik vészmadárként beszélnek az egyház pusztulásáról, szeretném kézen fogni és elhozni egy-egy ilyen evangelizáció­­nak a forró levegőjébe. Tudom, hogy előttük is feltárulna ez a látás az aratás­ra váró érett gabonamezőkről. Mikor mindezeket megállapítjuk, nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a gyülekezeti evangelizáció elegyítetlen igét hirdet. Azok a tömegek, melyeket megmozgat, nem kapnak tehát ékesen szóló szónoklatokat, bölcselkedése­ket, művészi élményeket, csak a ke­resztről való egyszerű és sokszor megbotránkoztató igét, mégis jönnek, mert érzik, hogy ez az, amire szüksé­gük van. Az ébredés másik nyilvánvaló jele a konferenciák. Amikor a gypülekezeti evangelizá­ció munkamódszere megindult, azt gondoltuk, hogy lejárt a konferenciák ideje, és Isten éppen ezért ajándékozta a régi evangélium hirdetésének új módszerét a gyülekezeti evangelizáció­­ban. Ma már világosan látjuk, hogy a konferenciák ideje nem járt le. Az a nyár, amely valamikor az egyházi élet halott időszaka volt, lett az egyházi élet legelevenebb időszaka. Konferencia konferenciát követ. A konferenciázó helyeket mind bővíteni kell, mert nem bírják befogadni a résztvevőket, s új meg új belmissziós telepeket kell léte­síteni, állandó vagy időszakos konfe­renciázó helyül. így született meg Ka­­pernaum, Klotildliget, Hűvösvölgy mellé Fót, Répcelak, Szilvásvárad, Marospart. Csupa áldott helyei az Is­tennel való találkozásnak. Figyelemre méltó ennél a mérlege­lésnél az is, hogy máskülönben eléggé nehezen mozgó s anyagi nehézségek miatt amúgy is eléggé helyhez kötött népünk nem csupán a hozzá földrajzi­lag legközelebb eső konferenciákat ke­resi fel, hanem messzemenő áldozato­kat is hajlandó hozni azért, hogy Isten eledelével jóllakjék. Szívet megindító és megmelegítő látvány látni azokat, akik hosszú utakat gyalogolnak, kerék­pároznak, szekereznek a konferenciá­kon való részvételért, s akik egy éven át rakosgatják félre útiköltségre min­den megtakarítható fillérjüket. A magyar evangélikus egyház ébre­désének jellegzetes vonása az, hogy papi ébredés. Isten igéje szerint az ítéletnek Isten házán kell elkezdődnie. Ahol ezt a papok vállalják, ott az ébre­dés is elkezdődik, Isten házán, rajtuk. Akik az ébredési mozgalmak történe­tét ismerik, jól látják, hogy mennyi harc folyt a hivatalos egyház és az ébredési mozgalmak között, amíg Is­ten Lelke a papok szívét össze tudta törni. Minket Isten egészen csodálato­san óvott meg ettől a küzdelemtől. Sohasem lehetünk eléggé hálásak ezért neki. Ugyanakkor, amikor a magyaror­szági evangélikus egyházi ébredés első­­------------» _ ÚT/TfíRS Qp

Next

/
Thumbnails
Contents