Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
UT/TftRS^, TANÍTÓINK VOLTAK Augusztinusz - a kegyelem doktora Valaki a legnagyobb keresztyén lángésznek nevezte ezt, a mai Algériában született és a mai Tunéziában meghalt nagy tanítónkat. Északafrika akkor virágzó keresztyénség hazája volt, s az ottani Hippo (mai Boné) városkának volt püspöke Augusztinusz, míg csak a betörő vandálok véget nem vetettek igen hányatott, de mindenképpen változatos életének: a város ostroma közben, 430 augusztus 28- án halt meg, 76. évében. Jó feltételekkel indult az élete. Bár apja, Patriciusz, vallásilag közömbös középosztálybeli volt, Augusztinusz sorsává mégis hívő keresztyén édesanyja, Monika lett. így már kiskorától megismerte a Szentírást, naponként együtt imádkozott édesanyjával, otthonos volt a keresztyén gyülekezetben és saját bevallása szerint az üdvözítő Jézus nevét már az anyatejjel együtt szívta magába. Ám a felnövő ifjúban minden más helyet kapott később, csak a keresztyén hit nem. Augusztinusz okos, sikeres és gazdag akart lenni, hogy teljesen kiélvezhesse az életet. Igaz, hogy tizenkilenc évesen már a szónoklat tudós tanára, de tizennyolc évesen már egy, később is 15 évig tartó viszonyából született fiú édesapja. A pályája egyre fölfelé ível: Karthágóban, majd 383-ban már Rómában tanít, később Milánóban, de keservesen kell megtapasztalnia, hogy bár diákjai bámulják a tudását, ám a tandíjjal habozás nélkül adósai maradnak. Okos, felvilágosult akart lenni, de az első alkalommal belekavarodott a perzsa Mani vallásába, s ha belsőleg sose lett a híve, de misszionáriusa igen. Életében a nagy fordulatot Ambróziusz milánói püspökkel való találkozása jelentette. Az ókor legnagyobb keresztyén szónokához azért zarándokolt el, hogy beszédművészetét csodálja. Azt figyelte, hogy milyen szépen beszél, s arra jött rá, hogy milyen igazat mond. A nyugtalanság jelei egyre erősebben jelentkeztek Augusztinusznál. S ebben a feszültségben hallja, kertjében sétálva, a szomszédben játszó gyermekek mondókáját: »vedd és olvasd!« Ő ezt felszólításnak vette, hogy a Szentírást vegye kézbe és olvassa. »Á bizalom és a bizonyosság fénye áradt a szívembe, amely a kételkedés éjszakáját elűzte« - írta később erről a döntő fordulatról. Nagy tanítója és példaképe, Ambróziusz milánói püspök keresztelte meg, fiával együtt, 387 húsvét éjszakáján. Barátaival hazautazott Afrikába és tudós szerzetesi közösségben akart viszszavonultan élni. Útközben meghalt az édesanyja, boldogan, hogy imádságai fiáért nem voltak hiábavalók. Augusztinusz visszavonult életéből azonban nem lett semmi. A hippói gyülekezet egyhangúan pappá nevezi ki a helyi püspök mellé, amikor pedig püspöke, Valeriusz meghal, 40 évesen ő lesz az utóda. Hippo akkor északafrika másodlegfontosabb városa, püspöke pedig hamarosan az egész egyház tanítójának címét nyeri el. Augusztinusz az egyház embere. Számára az egyház a szemmel látható, hierarchikusan fölépített, üdvözítő intézmény. Ugyanakkor vallja, hogy ebben a látható egyházban van elrejtve a »hívők közössége« vagy az »elrendeltek gyülekezete«, amelyet szem nem láthat. Ezt az egyházat véli védeni és erősíteni, Reményik Sándor: SZERESD AZ ISTENT S TÉGY, AMIT AKARSZ Fölény - de nem bánt. Nem héjázik fent. Derű - de égi. Józanság - de szent. Bent a világban, Mégis kívül rajt: Hódítni lelket Jézusnak óhajt. De tapintattal Tágasságot ád - Lélek ne hordjon Semmilyen igát. Mikor búcsúzik: Nincs szemébe könny - Egyszer mindenki Úgyis visszajön. Advent idején Temetőbe jár - Sírok közt röpköd Mint a fénybogár. Az új halottól Vidám-kedvesen Kérdi: hogy aludt Első éjjelen? S szól az Élethez: Engem nem zavarsz - Szeresd az Istent, S tégy, amit akarsz! amikor a tanítást mindenféle tévtanítók ellen képviseli és hirdeti. Nagy feltűnést kelt persze, amikor püspöktársainak azt vési a szívébe, hogy a püspök nem az elnöklés, hanem a szolgálat végett áll a gyülekezetek élén. Ezt megkövetelhette tőlük, mert ő maga is, hihetetlen munkabírással, jó példával járt elől. Rengeteget prédikált, íráshagyatékának legnagyobb része prédikációkból áll. Kb. 113 iratát ismerjük, amit ránk hagyott, és 218 levelét. Szinte nincs az emberi életnek olyan kérdése, amellyel Augusztinusz ne foglalkozott volna irataiban. Hogy mit kell tudnia egy keresztelendőnek, s mit tegyen egy elnyomott keresztyén, az ugyanúgy foglalkoztatta, mint a hadvezér kérdése, hogy aki fegyvert visel, lehet-e Jézus hű követője? O, aki megtapasztalta a kívánságokból megszabadulás fölötti örömöt, szívesen segít, hogy ebben másoknak is része legyen. Senki a reformáció előtt olyan világosan nem tanított az egyházban az isteni kegyelemről, amely egyedül képes emberek kívánságokból való megszabadítására. Nem véletlenül kapta az utókortól a »doctor gratiae«, a kegyelem doktora címet. Ezt a tanítását is az általa nagyon szeretett Szentírásból vette. Papi, majd püspöki teendői mellett, amelyek »csaknem agyonnyomták«, megmaradt a Biblia szerelmese, tudós magyarázója és üzenetének hirdetője. Nagyon fontosak a zsoltárokhoz írt »jegyzetei«, János evangéliumáról mondott prédikációi és a »traktátusai«, valamint a 1. János féle levélről tartott beszédei. Valahogy vonzotta őt, az igen érzékeny lelkű embert, Jánosnak a szeretetről szóló üzenete. Azt vallotta, hogy az örök isteni szeretetnek kell odaadnunk magunkat (adherere deo), amely a bűnöst megmenti. S ha ez a szeretet megragadta az embert, akkor birtokba is veszi őt. Elannyira, hogy most már tehet, amit akar, minden megengedett és sikerül. Fontos, hogy az örök szeretet öléből fogant.
