Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
ur/mfís Most kaptuk a hírt, hogy a brazil ferences, Leonardo Boff, kilépett a rendjéből és papi hivataláról is lemondott. Önmagában ez a hír még nem tartozik a rendkívüliek közé. Állítólag több, mint 100 ezerre tehető a római katolikus papok száma, akik önként, vagy kényszerűségből megváltak a hivataluktól. Boff azonban nem csupán növeli ezt a nagy sereget. Ezt a hihetetlenül szorgalmas és buzgó szolgáját a római egyház, hogy úgy mondjam részletekben, zárja ki a soraiból. Bűnéül rótták föl Rómában a túlságos törődését a brazilok legszegényebbjeiért. Pedig Boff eleinte csak azt a szerény tételt képviselte, hogy »üres gyomorral nehéz zsoltárt énekelni«. Ha a nyomornegyedek lakói vagy a földtelen proletárok egy életen át nem remélhetik, hogy legalább itt-ott e---e—0—0—0—0—©-------------» Ennek a felismert isteni szeretetnek szól legismertebb műve, a »Vallomások« is. A saját életútját írja le, meglepően őszintén és a lélektani hatásokat is felhasználva. Ezt a munkáját gyönyörű latin nyelven írta, amolyan zsoltárstílusban imádságként. Istennel beszélget benne és elé teszi le egész züllött, majd megváltott életét. »Minden reményem benned nyugszik, Uram, a te irgalmadban. Mim van, amit ne tőled kaptam volna? Segíts, hogy akaratodat tegyem, azután pedig parancsolj, amit akarsz.« Augusztinusz igen nehéz időket élt meg. A római birodalom szétesése már csak idő kérdése volt. Sok keresztyént is elfogott valami világvég-hangulat, amikor a gótok és a vandálok hadjáratairól és pusztításairól hallott (Alarich 410-ben foglalta el Rómát). Az egyház nagy tanítója itt sem hallgatott. Legnagyobb, 22 könyvből álló művének »Az isteni állam« (De civitate dei) címet adta. Benne szembeszállt mindenféle borúlátással. Isten olyan új rendjét hirdette meg, amely az Isten kegyelméből él, s ahol a polgárok mindent megtesznek, hogy Istennek szolgáljanak. így lett Augusztinusz nemcsak az afrikai keresztyénség vitathatatlan vezetője, hanem a nyugati keresztyénség tanácsolója, s az egyház teológiai lelkiismerete is. Nem csoda, ha a reformátorok, mindenekelőtt Luther, ismételten rá hivatkoztak. Sok tanítása ma már nem tűnik időszerűnek. Ám, aki a szeretetről és kegyelemről elgondolkozik, nem hagyhatja figyelem kívül azt, amit Hippo Regius püspöke, Augusztinusz erről mondott. Ebben még ma is tanítónk. »Szeresd az Istent és tégy, amit akarsz.« • t Összetört reménység jóllakhatnak, akkor segítségre van szükségük. Hát nem szolgálat az egyház feladata? Később csatlakozott Boff azokhoz, akik azt hirdették - a baloldali politika hatására - hogy a menny távoli ígérete helyett az emberek mai gondjait kell orvosolni. Gustavo Gutierrez a »felszabadulás teológiájának« nevezte ezt a munkát. A legelesettebbeket fel kell szabadítani a tudatlanságból, majd a gazdasági és egzisztenciális, örökös függőségből, a szegénységből és a nincstelenségből. Róma nem minden alap nélkül a keresztyén teológia és a marxizmus meg nem engedett összekeverésének vádjával illette Boffot és időközben már nagyra nőtt táborát. Erre Boff önizsgálatra hívta föl az egyházát: nem szövetkezett-e életre halálra a gazdagokkal és a hatalmasokkak, s nem feledkezett-e el végleg a szegényekről? Ha már - Jézus akarata ellenére - van ez az egyház, akkor legyén legalább a szegények egyháza. Hiszen ez az elesettekkel, elnyomottakkal való azonosulása éppen a jézusi szeretet megvalósítása lenne, s mint ilyen, igazolhatná az egyház létét! Több százezer kis közösséget épített föl Boff társaival, amelyekben az imádságnak ugyanúgy helye van, mint írás-olvasás tanításának vagy A Rimái Ág. Hv. Evangélikus Esperesség esperese. Dusán German, 1992 május 30-án iktatta be lelkészi tisztébe Rusznyák Dezső lelkészt a sajógömöri (Szlovákia) evangélikus templomban. Ä lelkészre, munkájára és gyülekezetére Isten áldását kérjük. a legelemibb kenyérkereseti munkák közös megtalálásának és elvégzésének. A Vatikánt ez hidegen hagyta. 1984-ben arra intette, hogy a »teológusoknak a római egyház tanítói hivatalát Isten ajándékának kell tekinteniök és annak minden utasítását gyermeki tisztelettel végrehajtaniok«. Boff a gyakorlati lelkipásztorkodás mellett a legnagyobb példányszámú brazil rk. lap szerkesztője lett és egymás után jelenttette meg könyveit, tanított, oktatott és fáradhatatlanul képviselte a kicsik ügyét. A büntetés nem sokáig váratott magára. Szólási - és publikálási tilalmat akasztottak a nyakába. S a megokolás ez volt: »szálljon magába, bánja meg a bűnét és tartson bűnbánatot«. Boff ellenálló ereje megtört. Lemondott és kilépett, - ahogy ő fogalmazta - hogy »a szabadságát visszanyerje«. Meg kellett tapasztalnia, hogy az egyházi hatalom uraival nem lehet tréfálni. Búcsúlevelében ezt most így öntötte szavakba: »a hittani kongregáció hatalma borzalmas és irgalmatlan. Semmit nem felejt, semmit nem bocsát meg, de mindent meg követel«. Hogy a megfricskázott hatalom menynyire borzalmas és irgalmatlan, annak a szerzetes kilépését közlő Angelo Sodano vatikáni kardinális cinikus módon adta bizonyságát: »Jézus Krisztus hű apostolai között mindig van egy, aki hátat fordít az Úrnak«. Lehet a délamerikai ú. n. felszabadulási teológiáról így vagy úgy vélekedni. De aki Boff lépését az »Úrnak hátat-fordítással« magyarázza, az nem érdemelte meg ezt a szorgalmas barátot. De a saját maga küldetését sem. Mert az »összetöri a reménységet, ami talán a hit összetörésénél is nagyobb bűn« (Boff). Gémes István Visszhang a munkára ». . . Először is, köszönetét szeretnék mondani önnek, teljes szívemből, hogy a magyarokat évtizedeken keresztül öszszefogta s lelki támaszt nyújtott és nyújt ma is nekünk . . . Tetszenek a szeretetvendégségek és különösképpen a Március 15-i színvonalas ünnepséggel egybekötött. Nem képzeltem volna, hogy ennyi sok hazafi méltán ünnepli, az anyaországtól távol, elszakadtam a 48-as forradalmat és szabadságharcot. Még kiemelném dr. Kálmán Attila beszédét és a falon levő Kossuth-idézeteket. . . . Római katolikus vagyok, mert édesanyám is az és megkereszteltetett. Nem adatott más üdvözítő, csak Jézus Krisztus, az embereknek . . . Jövőre biztos elhagyom Németországot, lehet, hogy előbb is. Szeretném hálámat kifejezni és áldását kérni. Sok kellemes élményem és emlékem volt s van ebben az országban.« . . .
