Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 3. szám
UT/TfíR5 QEí Új (?) kérdések, régi (?) felelet 7. És ha nem tudok hinni? Ha ezt komolyan kérdezed és igazán választ is vársz rá, akkor - hadd nyugtassalak meg! - már tulajdonképpen nem vagy elveszett és reménytelen állapotban. Mert keresztyén hitünk szerint az Isten a vele való párbeszédre és kapcsolatra teremtett bennüket. »Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik benned, óh Isten« - írta egyik nagy keresztyén gondolkodónk, és igaza volt. Talán épen egyik veszélyes szimptómája önmagába és kizárólag önmaga felé fordult beteg világunknak, hogy már nem kérdez az Isten után. Mert az élet értelme, a létünk jogosultsága után való kérdezés ugyan időről-időre elementáris erővel törhet föl emberekből, sőt egész nemzedékekből. De ezt a kérdést mégsem lehet az Isten utáni kérdéssel azonosítani, ha bizonyos esetekben lehetségesek is öszszefüggések. S ha Ágoston előbb idézett mondata elé még odabiggyesszük egyik előzetes mondatát, amely így hangzik: »Nyugtalanságra teremtettél bennünket«, - akkor nem túloztam az első mondatommal. Akit tehát őszintén nyugtalanít a kérdés, hogy tud-e hinni vagy sem, - az nem lehet elveszett. Hiszen az csak fölfedezte magában az istenkeresés nyugtalanságát és kérdésével hangot adott neki. Azonban a kérdés ilyen formában nagy ellentmondást is takar. »És ha nem tudok hinni?« - ez úgy is értelmezhető, hogy vannak viszont mások, akik igenis tudnak hinni. Emögött pedig két téves szemlélet rejtőzhet. Az egyik az, hogy az egyik embernek meg van a hithez szükséges »képessége«, a másiknál ez hiányzik. A végzetes ebben a véleményben az, hogy akkor az, akinek nincs meg a képessége, az a feje tetejére állhat és akkor se tudja azt megszerezni. Ugyancsak ilyen téves következtetés lenne az is, hogy akinek ilyen képességet adtak, az nem tud nem hinni. Akik egy kicsit jártasak a Szentírásban, azok tudják, hogy Istenre vonatkoztatva ez bizonyos értelemben igaz. Amikor Mózes Istent szeretné látni, így felel neki az Úr: »Könyörülök azon, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek, kegyelmezek.« (Ex 33,19) Amiből világos, hogy Isten olyan korlátlan hatalmú úr, aki az ő jóságával és kegyelmével - mint legnagyobb kincseivel - szabad tetszése szerint járhat el. Sem az adást, sem a megtagadást nem lehet tőle kikényszeríteni. A másik téves következtetés az lenne, hogy a hit emberi erőfeszítés gyümölcse, s csak tudni kell a nyitját és megszületik a hit. Ennek ellentmond világosan sokunk tapasztalata: sokan akaratunk ellenére hiszünk. Jeremiással mondanánk legszívesebben a »szemrehányást«: »Rávettél Uram, és rá vétettem, megragadtál engem és legyőztél.« (Jer 20,7). Ha nem tudnánk, hogy Isten ebben is föltétien hatalommal cselekszik: akire szüksége van, annak »hasztalan az ösztöke ellen rugódozni«, ahogy azt Saulnak is tudomásul kellett vennie (Sei 9, 5). Még egy harmadik félreértest is tisztáznunk kell. Amikor azt kérdezzük, hogy miért nem tudunk hinni, akkor valami olyasmire gondulunk, amit bírni, birtokba venni szeretnénk. Amire tehát azt mondhatnánk, hogy ez az enyém, ez a mi tulajdonunk. Amikor emberekkel a hitről beszélgetünk, szinte mindig elhangzik az az ellenvetés, hogy »de hiszen nekem is megvan a magam hite«. »Magam hitén« persze aztán legtöbbször igen furcsa és zavaros képzetek kerülnek elő. Mint hogyha csak bizonyítani akarnánk, hogy mindenki a saját fazonja szerint hihet és üdvözülhet! A Szentírás azt tanítja, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által (Rom 10, 17). Ez pedig nem hagy sok kétséget a hit eredete felől. Figyelni Isten igéjére, arra hallgatni (és azt nem csak hallgatni), ez a hit bölcsője. Nem véletlenül helyezzük Isten igéjét a kegyességünk középpontjába, amely nélkül meg sem élhe-TEMPLOMAINK A budavári evangélikus templom tünk. És nem véletlenül vagyunk szomorúak istentiszteletek mellőzése miatt, mert a hit bölcsője ott ring, ahol szólják, mondják, közük velünk az isteni szót. Vannak mindig kivételek: talán egy-egy könyv olvasásakor, vagy csendes, imádkozó magányban is megszülethet az Isten melletti döntés. De aki ilyen csodára vár csupán, az esetleg későn ébredhet. Isten az ő szavához kötötte a Lelket, aki a hitre vezethet el bennünket. így kérdezni tehát: »És ha nem tudok hinni?« azt a viszontkérdést váltja ki belőlem: »mikor hallottad, hallottad meg utoljára Isten neked szóló szavát?« De még ennél is mélyebbre kell mennünk. Isten szava az életünket akarja átformálni és megújítani. Hallgatni Isten szavát, ez azt a kötelezettséget vonja maga után, hogy igazat adok Istennek és elismerem teljes jogát az életem minden szelete fölött. Amíg ezt elutasítom, amíg nem vagyok hajlandó elismerni ezt a jogát, addig a még olyan komolyan gondolt kérdésem sem több, mint játék a szavakkal. Hinni u.i. azt jelenti, hogy elismerem Isten egyedüli jogát az életem fölött és minden ellenállás nélkül teljesen rábízom magam. Rádióelőadás Brüsszel, Belgium. Az Európai Parlament holland tagja, Marijke van Hemeldonck, szemére vetette a Vatikánnak, hogy női alkalmazottainak el kell kötelezniük magukat arra, hogy házasodásuk esetén elbocsátják őket. A képviselőnő szerint a Közös Piac Bizottságának föl kellene ezért jelentenie a Vatikánt. Pozsony, Szlovákia. Havonként egyszer angolnyelvü evangélikus istentiszteletet tart a »kistemplomban« Joy Heebink, az amerikai Lutheránus Egyház lelkésznője, aki egyben a Pozsonyi Ev. Gimnázium angol nyelvtanára is. Helsinki, Finnország. 1642-ben, tehát 350 évvel ezelőtt jelent meg Agricola Mikael fordításában az első Biblia finn nyelven. + + + 190 ÉVE SZÜLETETT KOSSUTH LAJOS ». . . Azonban midőn a dolog arra kerül, hogy kiváltságainkat valóban feláldozzuk; hogy terheket viseljünk valósággal, mégpedig a néppel együtt, egyenlőn, állandóan; hogy szabadságunkat valóban megosszuk; a születéses vak eset helyére érdemet, kegyelem helyére igazságot, nagylelkűség helyére jogot tegyünk stb. - ekkor már nemcsak látszani, hanem tenni is kell.« (»Liberálisnak látszani oly könnyű . . .«)