Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 3. szám
ÚT/TflfíS------------> egyszer magyarul nem is tudó lelkészek kerültek az egyházközségekbe. Pl. Barcaújfalunak 1788-ig alig volt egy-két magyar lelkésze, és hasonló példákkal más egyházközségek is szolgálnak. Egy Tartler nevű egykorú krónikás szerint az indító ok az összlakosság elnémetesítése volt. 1758-ban külön rendeletek erősítették meg a magyar lelkészek, gocsmánok és harangozok alárendeltségét a szász inspektorral és patrónussal szemben. A megbízatások időtartamát egy későbbi rendeletben határozták meg: »valameddig a patronusnak és inspektornak tetszenek, addig hivataljókban maradjanak.« Bár a jobbágysági viszony 1848 után megszűnt, az egyházi viszonyokban semmi sem változott; sőt oda jutottak, hogy anyakönyveiket is németül vezették, holott azokat azelőtt magyarul vezethették. Ez a tény lassan az elszakadási mozgalmat készítette elő. Egy senioralis lelkésztestület létezett már, mely védelmezni kívánta a nép és a maguk érdekeit a mostohának érzett egyházi kormányzattal szemben. 1842 január 7-én megalapították »Az ágostai vallástételt követő barczai magyar papság társaságát«, azzal, hogy tagjai »vallási, erkölcsi, egyházi és nevelési tárgyakról beszélhessenek, a gyülekezetek vallási és erkölcsi javairól tanácskozzanak, iskolákról, tanmódról értekezzenek és a magyar irodalmi világgal ismerkedjenek, s ennek elérésére könyveket, folyóiratokat és lapokat hozassanak.« Az Erdélyi Híradóban panaszaikat is ismertették, ezért igen erélyes rendreutasításban részesültek, s minden gyülekezéstől eltiltották őket. Elkeseredetten, de nem kedveszegetten, 1844-ben helyzetüket feltárva, panasszal fordultak az Erdélyi Guberniumhoz, és kérték a kiválás és egy önálló egyházmegye alakításának engedélyezését. A kormányzó tanács a kérést nem teljesítette ugyan, de panaszjogot biztosított a barcasagi magyar evengélikus lelkészeknek. Ennek alapján éltek is vele, de sem az esperesség megalakulását, sem a szász papokkal való egyenjogúságot nem érték el ezúttal sem. De a kitartás, a hosszú küzdelem mégis meghozta a maga gyümölcsét. Az 1860-ban, ifj.Köpe János és K.Molnár Viktor által készített memorandum hatására a csángó lelkészeket is felvették a kapitularis lelkészek sorába, és két képviselőjük az egyházi kormányzatba is bekerült. Mindez tartott tíz évig. Azután se egyházi, se világi tisztségre nem választottak magyar anyanyelvűt. Jogaikban megtépázva, elégedetlenségüknek hangot adva, megpróbáltak egy magyar esperességet alakítani, de a szászok ebbe sem egyeztek bele. Ekkor már a kultuszminiszterhez fordultak, s hiteles adat szerint ez 17-szer szólította fel a szebeni szuperintendenst a magyar papok jogainak visszaállítására, de minden eredmény nélkül. A kiküldött miniszteri biztos sem járt több sikerrel. így a magyar egyházközségek számára csak az elszakadás maradt. Nemzeti érdekkel telítve megpróbáltak létrehozni egy magyar ág.hitv.ev. esperességet az erdélyi református püspökség alatt. Ha sikerül, ez lett volna a kapocs, amely e maroknyi elszigetelt népet a többi erdélyi magyarsághoz fűzi. De ennek beteljesülését megakadályozta K. Molnár Viktor halála 1882-ben. Számos nehézséggel az esperesség mégis létrejött. 1886 május 15-én a tiszai egyházkerület részévé vált, s ezzel megszakítottak minden összeköttetést a szász országos egyházzal. 1886 novemberétől megkezdődött a magyarhoni egyház törvényeinek átvétele. Az 1887 október 17-én vett rendelet szerint a vallás- és közoktatásügyi miniszter is jóváhagyta a brassói magyar egyházmegye megalakulását. A nagy küzdelem ezzel befejeződött, de 30 év viszonylagos nyugalom után nemcsak az egyházmegye, hanem a magyarság helyzete is válságba került. Az első világháború után, a trianoni békeszerződéssel a magyarság és a brassói egyházmegye sorsa tulajdonképpen ugyanoda kanyarodik vissza, ahonnan elindult. Mivel a szászok Romániához csatlakoztak, megszűnt a magyar önállóság. A magyaroknak viszont még nem kellett katonai szolgálatot teljesíteniük, hisz a románok sem akartak a békeszerződés előtt magyarokat mozgósítani. Lassan alakul a kisebbség érdekközössége, tömörülése. Az országhatárok változásával a brassói egyházmegye is kiszakadt a tiszai egyházkerületből. Ezért Kirchknopf Gusztáv, kolozsvári lelkész tárgyal a nagyszebeni püspökkel. Javasolja egy magyar egyházmegye szervezését a szász egyházon belül, az anyanyelv függetlenségének bisztosítása szempontjából is, de a szász püspök elképzelhetetlennek tartja a csángók visszafogadását. A kolozsvári és aradi szervezkedések nyomán, 1920 április 11-én Aradon kimondták az Erdélyi- Bánáti ág. hitv. ev. Egyházkerület megalakulását, melynek székhelye Kolozsvár és változatlanul a magyarhoni egyházegyetem ötödik szerves része. A gyülekezeti tilalmat feloldva, a román hatóságok jóváhagyásával, 1921-ben Kolozsváron összejött az alakuló és alkotmányozó egyházi gyűtés, melynek nevezetessége, hogy nemcsak magyar gyülekezetekből áll. Csatlakozott az aradi esperesség területén élő öt szlovák gyülekezet és a bánátiesperesség több sváb gyülekezete is. Az említett két esperességen kívül létrejött még az ötvárosi és a Brassó megyei, Szórády Lajos főesperessel és dr.Papp Endre felügyelővel. Az egyházi 28 szavazattal és 23 tanácskozási joggal bíró tagja van. »Kimondta az önálló egyház alakulását, követelte a vallásszabadság elismerését, elismerte a román király és utódai legfőbb felügyeleti jogát, demokratikus zsinat-presbiteri, az egyházközösségben gyökerező önkormányzatot valósított meg.« (Idézet a jegyzőkönyvből.) Más egyházakkal szemben az egyenlőség és viszonosság elveihez ragaszkodnak. Hosszabb előkészület és várakozás után 1926-ban hatósági beleegyezéssel megalakult presbiteri alapon a szuperintendencia. Az 1948-ban kiadott alkotmány meghozta végre a annyira óhajtott, államilag elismert felekezetek közé tartozást. Ekkor négy esperességből, 30 magyar, 5 szlovák és egy román gyülekezetből, mintegy 32.0000 lélekből állt. A tíz csángó falu evangélikusai tizenegy egyházközségbe tartoznak a brassói esperesség fennhatósága alatt. (Az esperességek száma azóta kettőre csökkent.) Sipos Emese Gyöngyvér 4 Kovács Margit: Halleluja, 1960 A Szentírás nem a szellem, hanem a szív tudománya. Csak a nyfltszívűek érthetik. A szeretet pedig nemcsak a Szentírás tárgya, hanem a bejárat is hozzá. (Pascal) ooooooooooo Szabó Lőrinc BIZTATÓ A TAVASZBAN Töröld könnyed, gyűrd le fájdalmadat, te nem azért vagy, hogy odaragadj ügyhöz, múlthoz, amely nem a tiéd, és dac poshasszon és keserűség. Kaptál ütleget, kaptál eleget (légy keresztyén s mondd: érdemelteket, s könnyűlsz tőle!) . . . Most ne vélt igazad emlegesd, s ne a hibát, a zavart (az is benned volt!): nézd a rétet, a nagy fényt, a Feltámadást! . . . Tavasza jött újra a földednek: nézd a nép dolgozik, szépül a város és vidék: nem árt, hogy eltűnt sok gőg, régi copf, s jobb lesz a jó, ha te is akarod, ha igazán . . .: másét és magadét, úgy gyógyítod ama ezer sebét, ha az csordítja megnyugvó szived, ami sosem elég, a Szeretet!
