Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 3. szám
5 ÚT/TftfíS TANÍTÓINK VOLTAK Athanáziosz - az egyház oszlopa. Nagyon veszélyes, átmeneti korban élt ez a 295 táján, az egyiptomi Alexandriában született nagy tanítónk. Valószínűleg még átélte, fiatalként, az utolsó nagy keresztyénüldözés végső hullámait. Amikor pedig csaknem nyolcvanévesen meghalt, már előrevetette árnyékát a veszély, hogy az egykor üldözött egyház maga is üldözővé válik. Más téren is érezhető volt a kor átmeneti jellege. Nagy Konstantin, a számító római császár összehívta az első keresztyén gyűlést (zsinatot) Niceába. Ennek az eddig üldözött keresztyének örültek a legjobban. Ám hamar észre kellett venniök, hogy a császár egy birodalomban egy egyházat akart, s hogy politikai tervei szekerébe az egyházat is be akarta fogni. Athanáziosz eleinte lelkes támogatója volt az egység gondolatának, ám egy életen át az egyház államtól való függetlenségéért kellett küzdenie! De ki is volt ez az ember, aki 32 évesen 'már szülővárosa igen vitatott püspöke volt, s aki valóságos legendaként halt meg, mert még nemkeresztyének is szinte földöntúli tanítóként tisztelték? Athanáziosz az egyház egyik legfontosabb tanítója. Bizonyára nem abban az értelemben, hogy valami új tanítást fedezett volna föl. Érzéke volt azonban ahhoz, hogy megérezze a keresztyén tanításra leselkedő veszélyt és sem erejét, sem életét nem kímélte ennek elhárítására. Már a niceai zsinaton jelen lehetett püspöke titkáraként. Minden porcikája azt súgta neki már akkor, hogy honfitársa, Áriusz, elárulja a keresztyénség ügyét. Áriusz azt tanította, hogy Isten olyan összehasonlíthatatlanul EGYEDÜLÁLLÓ, SZENT és MÉLTÓSÁGOS, akihez senki föl nem ér. Ezért nem szabad Jézust sem összehasonlítani vele. Hiszen, ha Jézus Krisztus Istennel egylényegű, akkor az sérti Isten egyedüliségét, szentségét és méltóságát. A fiatal püspöki titkár mindezt a spekulációt visszautasította. S tette ezt olyan rámenősen és kiengesztelhetetlenséggel, hogy ez nemcsak barátokat és csodálókat, hanem kibékíthetetlen ellenségeket is szerzett neki. Őt ez nem hogy nem zavarta, sőt, az örökös hitért való küzdelemben még örömét is lelte. Tőle származik a mondat: »Sose fáradok el, ellenkezőleg, tetszik nekem, hogy mindig védekeznem kell.« Áz ő segítségével is létrejött niceaikonstantinápolyi hitvallásnak Athanáziosz volt a szellemi atyja, a védelmezője, az érte harcoló katonája. Ezért vitázott a végkimerülésig, győzött meg ellenfeleket, óvott, intett, sőt kevésbé szelíd eszközök bevetése sem volt idegen számára. Nem élte már meg, hogy Teodóziusz császár néhány évvel később ezt a hitvallást tette az egész birodalomban érvényessé. Athanáziosz küzdelme nem volt hiábavaló. Hogy tanítása Krisztus istenségéről és a Szentháromságról máig is érvényes keresztyén tanítás, azt hálával kell emlékezetünkbe idézni. Athanáziosz püspök szívvel-lélekkel az egyház embere volt. Lehet, hogy legenda, hogy már gyerekkorában szeretett »papot« játszani, s ezt olyan odaadással és méltósággal tette, hogy felnőttek is megcsodálták. Tény azonban, hogy nemcsak tudatosan készül egyházi méltóságára, de élete végéig nem tudott másban gondolkodni, írni, dolgozni, mint ebben a szerepben. A püspöki titkárból hamar püspökutód lett és mindent megtett, hogy a keresztyén egyház érdekeit védje. Ha szükséges volt, védte támadóival szemben. Ha az állam az egyház ügyét képviselte, ő is támogatta ebbeli tevékenységében. De azóta se tudott senki olyan hevesen síkra szállni azért, hogy az egyház legyen teljesen független az államtól és annak befolyásától, mint éppen ő. A felvilágosodás korának ilyen, máig is ható törekvéseit Athanáziosz messze megelőzte. Viszont ez a véleménye nem politikum a politikumért volt, hanem egyház-féltése vezette. Az egyháznak egy alapja van, s nem világi hatalmak függvénye. Máig sem túlhaladott vagy elavult Athanáziosz mondata: »Aki nem Krisztus istensége sziklájára épít, az összetörik, s vele egész műve is; az az egyház azonban, amely erre a »sziklára épült, túléli az évezredeket és megáll addig, míg a csillagok le nem hullnak az égből.« Szívén viselte a Szentírás ügyét. Nemcsak magyarázatokat írt bibliai könyvekhez, de 367 húsvétján írt pásztorlevele össze is foglalta azt a 27 bibliai iratot, amelyet »kánonnak«, az egyházi tanítás zsinórmértékének jelentett ki. Ez a 27 irat alkotja ma is az Újtestámentumot. Végül Athanáziosz a megpróbáltatott lelkipásztor is. 49 évig volt püspök, ebből azonban nem kevesebb, mint 20 évet töltött ötszöri száműzetésben. Ki lehetett volna vetélytársa ebben? Négy császár száműzte őt, s nem is mindig az egyház tudta nélkül! Élt »félreállítva« a távoli (északnémetországi) Trierben, I. Gyula pápa vendégeként Rómában, de a leghosszabb időt az egyiptomi sivatagban töltötte, főleg Antal remeténél, akinek az életét meg is írta. De hiába űzték el, diadalmenetben hozták vissza a hívei. Sőt, »Egyiptom láthatatlan pátriárkájának« éppen sivatagi száműzetése alatt nevezték el. Mindegy, hogy hivatalban vagy éppen száműzetésben volt, soha nem szűnt meg eleget tenni lelkigondozói feladatának. Ő az első keresztyén teológus, aki a keresztyénséget nem filozófiaként akarta hir------------> Az ünneplő gyülekezet egy töredéke Stuttgartban
