Útitárs, 1991 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám
ÚT/TRfíS A hálaadás kelyhe Tegnap este az ősagárdi gyermekek énekkel fogadtak bennünket itt a templomban, s énekük szövege a 118. zsoltár egyik verse volt: »Ez az a nap, amit az Űr rendelt . . .« Mai úrvacsorái istentiszteletünk kezdetén az elmélkedés alapigéje ugyanebből a zsoltárból való, annak első és utolsó verse: »Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete« - vagy a régi fordítás szerint: Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme.« Hogy ezt az igét választottam, annak legfőbb oka, hogy ez azon kevés bibliai igék egyike, amelyekről meglehetősen biztosan tudjuk, hogy azokat a mi Urunk Jézus Krisztus nem csak ismerte, nemcsak használta, hanem énekelte is. Mégpedig éppen az utolsó vacsora alkalmával is. Mt. 26. fejezetében olvassuk, hogy miután »dicséretet énekeltek«, Jézus és tanít ványai kimentek az Olajfák hegyére. Azt pedig tudjuk, hogy a zsidók húsvéti ünneplésének egyik fő eleme éppen a zsoltáréneklés volt, - s ma is az, mikor otthonaikban húsvét estéjén összegyülekeznek. Ha megnézzük az új bibliafordítást, akkor Máté evangéliumának most idézett helyénél a lap alján találunk egy jegyzetet, amely éppen ezekre a zsoltárokra utal, a 113.-tól a 188.-ig terjedő szakaszra. Szinte magunk előtt láthatjuk Urunkat és tanítványait nemcsak hogy esznek, az előírt rend szerint fogyasztják a húsvéti vacsorát, de énekelnek is, éspedig ezt a 118. zsoltárt. Miért énekeltek a zsidók hálaéneket, s énekelnek ma is, mikor a világ minden táján »széder-estre« gyülekeznek otthonaikban húsvétkor? Azért, mert - amint Mária énekli hálaénekében, Lukács evangéliumának első fejezetében - »hatalmas dolgokat cselekedett az Úr«. Arra emlékeznek: megszabadította az Úr az ő népét a szolgaságból. Emlékeznek- a bárányra, amelynek vérét az ajtófélfára kenték, hogy az ő házukat elkerülje a halál angyala, mikor Egyiptom földjén minden elsőszülöttnek meg kellett halnia.- a tengerre, amely kettévált, mikor a zsidó nép átkelt rajta, de ismét öszszecsapott, mikor a fáraó serege jött utánuk,- hogy mannát adott az Úr, mikor a nép éhezett a pusztában,- hogy mikor Mózes botjával ráütött a sziklára, friss víz fakadt abból, s az elég volt a népnek is meg az állatoknak is,- hogy 40 évi vándorlás után eljutott a nép az ígéret földjére. * És mi miért énekelünk hálaéneket, mikor az úrvacsorához járulunk? Ők bárányhúst ettek, - de mi ismerjük Isten bárányát, aki hordozta a világ bűneit. Ők megtörték a kovásztalan kenyeret, annak emlékére, hogy olyan hirtelen kellett elhagyniok Egyiptom földjét, hogy nem volt idejük rá, hogy kovászos kenyeret süssenek, - de mi kapjuk azt a kenyeret, amelyről Ő azt mondta: Ez az én testem, amely érettetek megtöretik bűnök bocsánatára. Ők itták a szőlő termését, - de mi isszuk azt a bort, amelyről Ő azt mondta: Ez az én vérem, amely sokakért kiontatik, a bűnök bocsánatára. Ők tudták, 40 év után végétért a vándorlás, s eljutottak az ígéret földjére - de mi tudjuk, hogy érette eljutunk arra az ígéret földjére, ahol nincs többé szenvedés, sem fájdalom, sem könny, de halál sem. * Ezzel új perspektíva nyílik meg előttünk, mikor most az Úr szent vacsorájához járulunk. Együtt leszünk vele, aki azt mondta (Mt 26,29): »Nem iszom mostantól fogva a szőlőnek ebből a terméséből, ama napig, amelyen majd újból iszom veletek Atyám országában.« De együtt leszünk azokkal is, akik előttünk mentek:- azokkal az áldott emlékű misszionáriusokkal, akik hazánkba is elhozták Isten üdvözítő evangéliumát,- azokkal a magyar misszionáriusokkal, akik hazánkból mentek el idegen országokba, hogy hirdessék az evangéliumot,- azokkal a fekete, sárga, vagy barna színű hívekkel, akik igehirdetésük nyomán hitre jutottak a Megváltó Jézus Krisztusban. Velük és sokan másokkal együtt mi is ott fogjuk énekelni az éneket, a Bárány dicséretét. Nem hiába nevezik az Úrvacsorát »a hálaadás kelyhének«, vagy görögös nevével »eucharisztiának«. Megvan rá az okunk, hogy lelkűnkben mi is hálaadó éneket énekeljünk, mikor most az Úr szent vacsorájához járulunk: »Magasztaljátok az Urat, mert jó, - mert örökkévaló az ő kegyelme«. Terray László 2 »A fény felé« Harmadik kiadásban jelent meg a Stuttgarti Magy. Prot. Gyülekezet kedvelt ifjúsági áhítatos könyve. Az 1983-as első kiadás régen elfogyott, hasonlóképpen a külföldi Magyar Cserkészszövetség által 1986-ban kihozott második. Ezt a harmadik kiadást a külföldi Magy. Cserk. Szöv. I. (európai) kerülete jelentette meg. Az első és harmadik kiadással párhuzamosan megjelent az azonos című »Vezetők kézikönyve« is. Célunk az, hogy táborozó, konferenciázó, kiránduló fiataloknak ének -, ima - és zsoltárkincset adjunk kézbe: 64 ének (evangélikus, református és új, gitárkiséretes), 17 felelgetős zsoltár, igen sok imádság áll rendelkezésükre. De talán legszokatlanabb lapja a 76., amely a legfontosabb vallásos kifejezéseket közli négy nyelvű - magyar, német, angol, spanyol - összehasonlító táblázatban. A »Vezetők kézikönyve« első kiadása előszavából idézünk: »Ez a füzet azoknak siet segítségére, akik - akármilyen összejövetel alkalmából - Isten üzenetét kell közvetítsék a rájuk bízott fiataloknak. Az első rész elvileg foglalkozik az áhítattal, a második beszédvázlatokat közöl.« Mindkét füzetnek egyenként DM 2,50 az ára. (Megrendelhető szerkesztőségünknél.) Beirut, Libanon. Először jelentek meg református hitvallási iratok arab nyelven, dr. George Sabra, a Near Éast School of Theology docent je fordításában. »Sok arab protestáns nem ismeri egyháza történeti hátterét« - írja Sabra - »pedig tudnunk kell, kik vagyunk és miért hiszünk.« Minden kedves olvasónknak áldott húsvéti ünnepeket kívánunk.
