Útitárs, 1991 (35. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 6. szám

5 rek »lakása«, majd egy tömzsi támoszlop és kicsit a levegőbe belelógó gerenda mögött söté­­tebb háttér jelzi a tulajdonkép­peni istállót. A békésen gyer­meknéző két zebut három rúd különíti el, s még sem érezzük azt, mintha az állatok az ese­ményen kívül lennének. Talán csak az szúr szemet, hogy hiányzik a csacsi, nyugati ábrá­zolásaink elengedhetetlen álla­ta. Megfelezte volna a művész az ezsaiási próféciát: »az ökör is­meri gazdáját, a szamár is urá­nak jászlát . . .« (1,3)? Vagy ta­lán Indiában nem áll olyan nagy becsben a közelkelet sokat vita­tott és mégis nélkülözhetetlen teherhordozója? Ám helyette, a Gyermek közvetlen közelében, fekszik békésen a hófehér bá­rány. Fehérsége ártatlanságát és tisztaságát jelzi. Mintha csak már most arra utalna, akinek később a tisztaságát és az ártat­lanságát vádolókkal szemben kell bizonyítani és megvédel­mezni. Ajándékok hiányoznak az indiai művész képén. Pász­torbotra támaszkodva jönnek a pásztorok, de üres kézzel. Nincs szó aranyról, tömjénről és mir­háról. Talán, mert az is az akkori idők gazdagságának szimbólu­ma volt és ezért nincs mit keres­nie a kisemberek világában? Fő­leg, ha magyar népi betleheme­­sekre gondolok, csodálnom kell azok fantáziáját. Mi mindent hoznak a gyermeknek a magyar játékok pásztorai? - Sajtot, te­jet, túrót, kenyeret, kis bá­rányt . . . Bár mindenki a maga szerény tehetségéhez méri az ajándékot, ám senki sem jön üres kézzel. De az indiai pászto­roknak, úgy látszik, semmijük nincs. Talán csak a maguk sze­génységét hozzák és teszik a gyermek elé? Ezt látszik alátá­masztani az, ahogy mindhármuk árnyéka rávetődik a háttérre. Az ANGYALI ÜDVÖZLET Lukács 1,26-33 Örömhír ez . . . Mi volna boldogított), mi volna szebb, mi volna édesebb, mint öntestünk-vérünkből testezett emberként bírni Őt, a Boldogítót? Örömhír ez . . . S mégis mi fájna jobban a boldogságnál, milyen gyötrelem? A Szűz szívébe messzi sejtelem, hét tőr kegyetlen, égő árnya lobban. Örömnek s szenvedésnek néma násza, Krisztus keresztjének törvénye int. Gábor nem szól. Áll. Vár a válaszára. A Szűz könnyes szemével rátekint: »íme az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.« Tótfalusy István Teljesen, még az árnyékukkal együtt is megjelentek, hogy tisz­telegjenek a világ Ura előtt. De még inkább erre mutat mindhár­muk gyermekre irányuló tekin­tete. József talán üdvözli őket, barátságosan mosolyogva - ám ez a hármat nem nagyon érdekli. Ők a Gyermek miatt jöttek és csak Őt nézik szinte elbűvöltem Eszembe jut az énekköltő szinte botránkozó csodálkozása: »De jászolágy a fekhelyed, Te fényes égi Csillag? Hisz más királyi gyermeket oly drága bölcső rin­gat. Nem, széna hozzád nem va­ló, de bíbor, bársony volna jó, ha az ölelne lágyan!« A pásztorok már itt elővétele­zik a későbbi apostoli intést: »Nézzünk fel Jézusra, a hit szer­zőjére és beteljesítőjére . . .« (Zsid 12,2). Ránéznek, szemük csak őt keresi és nem győznek betelni vele. Hogy hittel teszik ezt, azt hangsúlyozza a Gyer­mek és a harmadik pásztor kék ruhája, valamint a kék takaró, amelybe, mint pólyába, lehetett betekerve az újszülött. Kék a hit szine és ami itt lejátszódik, an­nak közvetlenül köze van a hit­_ ÚT/TRR5 QD »Jeruzsálem-tünet« Kereken 200 európai és amerikai turistát kezelnek ezidőszerint a jeruzsálemi Kfar- Shaul-kórházban, akik a »Jerusalem-Synd­rom« áldozatai. Vagy különleges messiási látomásokat véltek látni, vagy pedig isten­nek tartják magukat. 60 százalékuk zsidó és 40 keresztyén. Az ápoltak kétharmada fér­fi, s ezek 90 százaléka 35 éven aluli és nőtlen. A betegek 80 százaléka szentföldi útja előtt már orvosi kezelésben állt. *** Most pedig hallottuk a gyer­mek sírását a jászol-bölcsőben és imádjuk Őt örökke. Karunk­ra vesszük föl és Isten Fiaként imádjuk Őt . . . Amíg a menny­ben volt az Istenfia nem imád­tuk, most azonban lejött a föld­re, most imádjuk hát. (Hieronymus 331-420) hez. Bizony csak hit által lehet­séges fölismerni a betlehemi gyermekben az élő Isten egyszü­lött Fiát. Mégis Mária számomra a kép egyik legrokon­szenvesebb alakja. Szinte gyer­mek még. Picike arcából szinte csillognak a száj és orr, a szemek és a szemöldökök feketéi. Tiszta fehér, kékszegélyű ruhában ül ott, gyermekét nézve. Nemcsak tisztaságát mutatja a felső ruhá­ja fehérsége, hanem szinte ebből áll a Gyermek első bölcsője is: belesimúlva anyja ölébe, onnan néz a pásztorokra. így szeretem Máriát én is. Isten alázatos szol­gálólánya, Gyermekét kihordó és dajkáló édesanya, akinek te­kintetét sem hódolat, sem tiszte­let, sem koronázás, sem menny­bevitel nem vonhatja el a Fiáról. Boldog, mert »nagy dolgot cse­lekedett velem a hatalmas és szent az Ő neve« (Lk 1,49).

Next

/
Thumbnails
Contents