Útitárs, 1991 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 6. szám
ümttesm_______________4 Vidéki látogatók Ránézek a képre és azt mondom: naív festészet. Ahogyan műkedvelő piktorok vászonra viszik a tájat, a természetet az embereket és a tárgyakat: egy kicsit természethűen, egy kicsit elnagyoltan vagy éppen túl pontosan, egy kicsit - bevallom - giccsesen. Mert nincs olyan festő, aki a természetet tökéletes pontossággal tudná »rögzíteni«. És mit is érne olyan festészet, amely csak másolná a természetet, de annak »lelkét«, kisugárzását nem lenne képes megjeleníteni. A mi képünk is ilyen. Egy indus festő naív alkotása. Első pillanatra zavar a stilizáltsága, az életesség látszata ellenére a sablonossága. A szabályos és mégis szabálytalan tető, a valószínűtlen háttérfal, a gömbölyödő állatok, az egy kaptafára alkotott emberalakok. Olcsó falusi cirkusz díszletei között lejátszott betlehemesdire emlékeztet a kép. Tényleg: naív - ez esetben indiai - produktum. Persze tudom, hogy hosszabb ideig és hosszasan kell nézni egy képet, ha azt akarom, hogy hasson rám és kitárja kincseit előttem. Azt is tudom, hogy nem jó a mű túl korai beskatulyázása. Ha, mielőtt igazán láttam volna, ráhúzom a sablont: klaszszikus, impresszionista, modern, naív - már eleve nem a mű mondanivalójára figyelek. Nem annyira az én skatulyáim a mérvadók. Inkább az általam nem ismert művész vallatása, faggatása: mit akart, és miért, ábrázolni? Mit akar, és miért, üzenni? Vajon mi Marcus Topno indiai festő üzenete? Kisemberek világába vezet be bennünket ez a kép. A minden valószínűség szerint igen szegény szülőpárt látjuk a Gyermekkel, valamint az éppen hódolatra besiető három pásztort. Kisemberek világa ez, az állatokkal és a hevenyészett istállótetővel együtt. Jászolszag (azt is mondhatnám: szegényszag) érezhető itt, mondaná Reményik Sándor. - De mielőtt botránkoznánk, kérdezzük meg, hogy nem Isten akarta ezt így? Hol van a betlehemi éjszakán Augusztus, a mindenható császár, a kegyeiből élő Heródes, a korlátlan hatalmú Ciréneus helytartó? Ami azon az éjszakán történik, az az ő tudtukon kívül megy végbe. Se bele nem szólhatnak, se az engedélyükre nincs szükség, nem intézkedhetnek, nem ellenőrizhetnek, nem parancsolhatnak. Mária megszülte Fiát, amikor Isten látta úgy, hogy »betelt az idő«. Isten gyújtott világosságot, amikor már nagyon nagy sötétségben élt a »nép«, s Isten ütötte föl sátorát ebben a világban, hogy soha többé ne hagyja őt kegyelme és szeretete nélkül. A »nagyok« kívül estek mindezen, s a »kicsik« tevőleges Jézus Krisztust Isten egyedülálló módon nemzette: Ő az Igéje, az Elsőszülötte és az Ő ereje. (Jusztinusz mártír 1165) résztvevői lettek a történésnek. A csillagkövető mágusok, a betlehemi lankákon birkátőrző pásztorok, a szállást alig is talált názáreti jegyespár. Nemcsak a vézna termetű indiai kisemberek alakja hirdeti hangosan, hogy »hatalmasokat döntött le trónjáról« az Úr, hanem a tér szegényes berendezése is: egy kulacs és egy takaróféle látható itt mindössze és egy szinte maroknyi szalmacsomó. Ez a kisemberek világa. Beleillik-e a világ Ura, az Ur Jézus Krisztus? Eszembe jutnak a sorok: »kit világ bé nem fogada, ölében őrzi Mária« - és a hitvallás szavai: »hozzánk hasonló ember lett . . .« (Fii 2,5-11). Együtt örül a gyermeknek szülő, hódoló látogató, no és az állatok is. Több részlet is arra mutat, hogy bár itt elválasztás történt, mégsem töredezett darabjaira Isten teremtett világa. A háttér mutatja pl., hogy a világosabb fal az embe-Marcus Topno (India): A pásztorok hódolata
