Útitárs, 1991 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 5. szám
------------» Dr. Vajta Vilmos professzor előadásának »A lundi teológia a múltban és a jövőben« volt a címe. Vele érte el a konferenciánk a csúcsát. Az előadó tanítványa volt Nygrénnek Lundban, mint ösztöndijas magyar diák, személyes élményeiből is tudott tehát meríteni. Másrészt viszont hosszú éveken át volt teológiai igazgatója annak az Evangélikus Világszövetségnek, amely Lundban alakult meg. Előadását később közzétesszük. Én itt is csak benyomásaimra szorítkozom. A lundi teológia hármas módszerét az előadó a szeretet keresztyén fogalmán mutatta be: szóelemzés, értelmi összefüggés és teológiai rendszerbe beépítés. Lépésről-lépésre mutatott rá a szeretet szó állandó félreértésére, a szeretet parancsával kezdeni-nem-tudásra és a pszichologizáló vagy antropologizáló félreértésekre. Nem csoda hát, ha a keresztyénség központi fogalma kiüresedett és elfakult. Nygrén »Erosz és agapé« című műve ma is arra figyelmeztet, hogy térjünk vissza az emberközpontú szeretet-megfogalmazástól a bibliaihoz: a Szentírás szerint Krisztus keresztje Isten szeretetének jele (Róm 5,6-10). A szeretet Isten fölülről hozzánk leszálló tette és nem valami emberi erény. Általa Isten jön le közénk és nem mi emelkedünk fel hozzá. De ember és ember viszonyában is téves, ha azt hirdetjük, hogy a »szeresd felebarátodat, mint magadat« parancsa úgy értendő, miszerint csak az tudja a másikat szeretni, aki önmagát is szereti. Ez a lélektan szemével nézve lehet, de nem adja vissza a mondat lényegét. Az igazi felebaráti szeretet éppen az önszeretet ellentéte. Ezt mutatta be Jézus az önmaga feláldozásával. S ezt értette meg Pál is: »élek többé nem én, (azaz önszeretet itt ki van zárva!) hanem Krisztus él bennem.« Krisztus él bennem tehát, ha a felebarátot szeretem és nem én »valósítottam meg« valamiféleképpen magamat. Mindezt olyan izgalmasan bontotta ki Vajta professzor, hogy nem lehetett nem odafigyelni. Egyben azonban nagy felkiáltójegyet is helyezett elénk: a lundi teológia megtilt - még a mi protestáns magyar Európa-vízióinkban is az alapok lekiismeretes és tüzetes vizsgálata nélküli felelőtlen nivellálást. Csak az átgondolt és megalapozott keresztyén hit járulhat hozzá a jövő Európájának felépítéséhez. Semmi mást nem engedhet meg magának a keresztyén egyház. G. I. In memóriám 1991 augusztus 17-én halt meg a németországi Karlsruhe-ban 81 éves korában a marosvásárhelyi születésű Szekeres László református lelkész, aki hosszú éveken át a németországi magyar református lelkigondozás vezetője volt. Feltámadunk! ÜT/TfíRSm _ Az Evangélium Mózes könyveiben 5. Isten fenségének, féltékenységének és döntéseiben való befolyásolhatatlanságának hirdetése is hitet ébreszt az emberben. Ezért végeredményben ez is evangélium. Gondolok itt arra, ahogyan legbensőbb lényét felfedi, nevét kinyilatkoztatja Mózes előtt: »Vagyok, aki vagyok!« II. 3,14. Ezzel körülhatárolhatatlanságát, hatalma végnélküliségét, senkivel össze nem hasonlítható voltát sejteti meg. Nem kis gondot jelent az olvasó, a magyarázó, az igehirdető számára. Küszködnek a fordításával is, s próbálják melléknévi vagy főnévi formával megközelíteni. De Isten éppen a cselekvésével teszi magát érzékelhetővé, megismerhetővé, hihetővé. A történet szerint megszólítja, megbízza, kiküldi hatalommal ruházza fel Mózest (II. 3.f). Csupa cselekvés! Szinte furcsán hat, amikor Mózes a neve után kérdez. Mit mondjak a népnek, ha megkérdik, hogy ki küldött engem hozzájuk? Szinte nem is kaphatott más feleletet, mint a »Vagyok!« Az, akiszólt, parancsolt, szabadítást Ígért. Isten a szavával, küldésével jött Mózeshez. És feladatul is azt kapta, hogy általa népe is megszólítottá, megragadottá, megszabadítottá legyen. Istennel cselekvésében lehet találkoznunk. »Az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige . . . Minden általa lett, és nála nélkül semmisem lett, ami létrejött... A világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. . .« (Jn 1,1-18). Pál apostol is azt veti a népek szemére, hogy »a teremtményt imádták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké!« (Róm 1,25). Isten ma is szól, hidd! Ma is szabadít, élj a szabadsággal! Ma is megbocsát Jézusért, fogadd el bocsánatát! Ma is küld, indulj! Cselekedd, amit ő akar végeztetni veled! Tedd a szavát, és nem lesz gondod, hogy milyen ő, vagy van-e egyáltalán? János megőrzött egy nagyon világos kijelentést: »Ha valaki kész cselekedni azt Atya akaratát, az felismeri, hogy az a tanítás Istentől való-e« (Jn 8,17). A parancsolatok is azzal kezdődnek: »Én az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más Istened rajtam kívül. . . Mert én, az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten vagyok. Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad - és negyedízig, ha gyűlölnek engem, de irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat (II. 20,2-6). ő kizárólagos, uraságában senkivel nem osztozó Isten. Egyedüli Úr! Az előtte különösen is kedvet talált Mózesnek személy szerint is azt mondja: »Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok« (33,19). Befolyásolhatatlan, egymaga hozza döntéseit. Megbánhatatlan az ő elhívása, a nevét mondja és ezzel lényének egész dicsőségét fejezi ki. »Elvonult Mózes előtt az Úr és így kiáltott: az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig (34,5-7). Erre Mózes se tudott mást tenni, mint sietve letérdelt a földre, leborult és ezt mondta: Tégy tulajdonoddá bennünket!« (8.v.). Csak ilyen Istent lehet imádni. És neve kimondásával magasztalni. Mert amilyen ő, olyan a neve. És ma is, ha kimondjuk az ő nevét, dicsérjük, hívjuk őt, akkor azt az Istent szólítjuk, aki Úr voltában is kegyelmes, gazdag nyájasságában és hűségében. A könyörülő, kegyelmes és leereszkedő szeretet képezi Isten szent lényének legbelső alapját. Már az Otestamentumban is, Mózes könyveiben is. ❖ ❖❖ Kifejezetten is társul fogadja Jézus Mózest az Újszövetség lapjain is. Legyen itt elég csak két íráshelyre hivatkoznunk. Az első Jézusnak egy vitabeszédéből való: »Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek. Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem, mert rólam írt ő« (Jn 5,45-46). A másik a Jelenések könyvéből, ahol az üdvözültekről olvassuk, hogy »énekelték Mózesnek az Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazak és igazságosak a te útaid, népek királya: ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet!« (15,3-4). Fejezzük be most is egy evangéliumi énnekkel: O Abrahám Ura, áldjuk szent nevedet, Mindenható vagy és örök és szeretet. Nagy Jehova neved, ezt vallja föld és ég. Tiéd az áldás, tisztelet és dicsőség. O Abrahám Ura, hallom hívó szavad, Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A föld hiú kincsét és fényét elhagyom, S őt választom, ki őrízőm s erős pajzsom. O Abrahám Ura, kegyelmed énnekem Elég öröm, minden úton ez vezessen! Barátodul hívtál, én Istenem Te vagy, Tarts meg a Jézus véréért, és üdvöt adj! (Hallelujah 154. sz.) Csepregi Béla
