Útitárs, 1991 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 5. szám
ur/m/isu, »Hogy kincset leljek benned én« (Mt 13,44-46) Minden ember életének van valami belső rugója, ami hajtja, ösztönzi. Ha ezt nem ismerjük, nem értjük az illető viselkedését. Sok keresztyén ember életét kísérte értetlenség, harag, vagy csodálat, mert cselekedeteik a szokásostól eltérők voltak. így tekintettek pl. Albert Schweitzerre, amikor sokat ígérő teológiai, filozófiai és zenei pályáját otthagyta, hogy Afrikában betegeket gyógyítson. Ugyanígy érthetetlen volt a külső szemlélő számára az is, hogy Wrede Matild, a finn bárókisasszony elhagyta főnemesi életformáját, nagy vagyonát és darócba öltözött, rabkoszton élt és fűtetlen szobában didergett egy életen át, hogy közösséget vállaljon azokkal a rabokkal, akiknek Krisztus szabadítását hirdette. Mi indította ezeket az embereket és sok más keresztyén embert önmegtagadásra, lemondásra? Az, ami a példázatbeli földművest és kereskedőt arra, hogy eladja mindenét, mivel kincset talált és azt minden áron meg akarta venni. Aki a szántóföldben talált kincsről nem tudott, értetlenül nézte, hogy ez az ember mindenét eladja. Ha viszont a kincset figyelembe vesszük, csak dicsérni tudjuk a szántóvető gyors helyzetfelismerését és bátor, célratörő intézkedését. Épp úgy elismeréssel adózunk a kereskedőnek, aki egy nagyértékű gyöngy megvásárlásáért mindenét eladta. Mind a két ember okosan cselekedett, jó üzletet csinált. A talált kincs, a rendkívüli gyöngy olyan értéket képviselt, amely mellett minden más eltörpült és így a vétel egyedülálló alkalom volt. A vagyon eladása nyilván nem esett nehezére a két embernek, csak az elnyert kincs fölötti öröm töltötte be őket. Ezzel a két rövid példázattal Jézus az Isten országát jellemezte, vagyis azt az új közösséget, mely Isten és az ember között Jézus által jön létre. Az Isten országa az ember számára kettőt jelent. A kincs megtalálását és megvásárlását. 1. A kincstalálás azt jelenti, hogy felismerjük Jézus Krisztusban Isten nagy ajándékát. Talán úgy, mint a földműves, aki váratlanul bukkant a kincsre, vagy úgy, mint a kereskedő, aki hosszas keresés után talált rá a legértékesebb gyöngyre. Minden esetre Jézus Krisztusra kell és lehet rátalálnunk, mégpedig úgy, mint legértékesebb kincsre. Jézus kincs-volta abban áll, hogy ő a megváltónk. Bűnünket magára vette, meghalt értünk, kiengesztelt Istennel, új életet és örök életet szerzett számunkra. Őbenne van Isten kegyelmének gazdagsága. Jézus Krisztust elsősorban az igében és a különböző formában történő igehirdetésben találjuk meg. Isten Szentleikének munkája az, hogy felismerteti velünk szegénységünket, bűneinket, elveszett állapotunkat, vágyat ébreszt a szabadulás után és így Jézust a legnagyobb kincsnek ismerjük fel és megtelik szívünk örömmel. Ezért keressük Jézust kitartóan és közeledjünk hozzá bizalommal egy ismert ének szavaival: Amint vagyok, vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény, Bárány Jézus, jövök. (E. É. 3,4) 2. Aki Jézusban kincset lelt, az sürgősen tenni akar valamit, mint a földműves és a kereskedő, hogy övé legyen a kincs. Azok eladták mindenüket és megvették a kincset. De mit jelent ez a Jézus-kincs esetében? Fizetnünk kell a bűnbocsánatért? Hát nem ingyen van a kegyelem? De! Itt ugyanis nem a vásárlás és a fizetés lényeges, hanem az értékkülönbség az eddigi tulajdonaink és a talált kincs között. Egy Dél-Amerikában működő misszionárius egy indiánnak, aki őt csónakkal elvitte valahova, egy kést ajándékozott. Az indián, miután nyelvével kipróbálta, hogy milyen éles a kés, régi kését gondolkodás nélkül a folyóba dobta. Ez a lényeg! A régi és az új közötti értékkülönbség. Az, hogy a régit, az értéktelent eldobjuk, a tékozló élet rongyos ruháit levessük, és az újat átvegyük, a legszebb ruhát felöltsük. Ilyen átértékelést hajtott végre Pál apostol is, amikor Krisztusban kincsre lelt. Ezt írja: »Mindazt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak Ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem« (Fii 3,7-8). A mindent eladás egyfelől azt jelenti, hogy bűneinket és önigazságunkat Krisztus keresztjéhez letesszük, hogy bűnbocsánatot nyerjünk és Krisztus igazságának ruháját felölthessük. Eladni mindenünket másfelől azt jelenti, hogy minden kötődésről és hatásról, mely életünkben Krisztussal konkurrál, vagy tőle elvon, lemondunk. Végül mindenünket eladni a kincs érdekében azt jelenti, hogy tulajdonunkat, képességeinket Krisztus szolgálatába állítjuk, hogy ahol a kincsünk, ott legyen a szívünk is. így történt, hogy Albert Schweitzer elment Afrikába és Wrede Matild a rabok közé. így történt, hogy Zákeus önként szétosztotta vagyonát. így történt, hogy sok magyar protestáns prédikátor tengernyi szenvedést és gályarabságot vállalt, mert a Kincset, Krisztust, nem akarta elveszíteni. Milyen fáradt és beteg egyéni és gyülekezeti életünk, milyen kényszeredett az istentiszteletünk és milyen keserves az adakozásunk és szolgálatunk, amikor nem a kincstalálás öröméből fakad! Hiába, a gazdag ifjú nem adja el vagyo-Reményik Sándor: A lehetetlenség kapujában Nem akarom - és minden versben mégis A Te nevedet építem bele, Isten, holt szívem élő Istene - Mint faltörő kos a kőfalakon, A soraimon rést üt a neved -Tán csak szokás - hisz Tehozzád kiáltnak Nyomorúság idején mindenek, - Isten, üres szó, vagy végtelen teltség, Mondd meg nekem most: mért nem teheted Hogy, akik egymást oly igen szerették, Varázsütésre mind eltűnjenek? Mért van az a gyilkos: egyik előbb? És mért parancs, hogy más végignézze Mindig, mindig a halálbamenőt? És mért kell tépnem magamat azon, Én menjek-e előbb, vagy menjen ő, S engem ne lásson a ravatalon? Mért nem egyszerre, egy harangütésre Ragadtatnak az egymást szeretők Megnyíló földbe, vagy megnyíló égbe?! A lehetetlen kapujában állok, Tudom, Uram, hiába zörgetek, S tudom, hogy őrület, amit kívánok - De hidd el, jobban dicsérnének téged Az egy csapásra megszűnő világok. Az egy szélroham-eloltotta lángok, Az egy ütemre megállt szívverések! ❖ Híík nát, szomorúan távozik. De aki Jézusban kincsre lelt, mint Zákeus, az magától tesz olyat, amin mindenki csodálkozik. Isten segítsen, hogy országa jelen legyen életünkben és gyülekezetünkben úgy, hogy Krisztusban kincsre lelünk és érte mindent odaadunk. Joób Olivér A pápa megkoszorúzza Debrecenben a gályarabok emlékművét.
