Útitárs, 1991 (35. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 5. szám

3

ÚT/TfíRS

Víziók korát éljük

A délsvédországi Lund városában tartotta 1991 szeptember 10-13-án a Külföldön Élő Magyar Ev. Lelkigondozók Munkaközössége és a Nyugateurópai Ref. Lelkigondozó Szolgálat közös teológiai konferenciáját. Dr. Békássy Albertnek jár köszönet a találkozó jó megszervezéséért. Nemcsak egy »álló« vonatban levő ifj. hotelben szállásolt el bennünket, de az egyik helyi, Péterről elnevezett evangélikus egyházközség vendégszeretetét is megnyerte számunkra. A KÉMELM-et 14, a NYERLSZ-t 22 résztvevő képviselte. A 16 vendégből pedig aligha lehetett volna tarkább csokrot öszszehozni: amerikai püspök és erdélyi bibliaköri tag, kárpátaljai esperes és magyar országgyűlési képviselő (lelkész), sok-sok sajtós Nagyváradról, Budapestről, Kolozsvárról, egyetemi tanár Magyarországról és Prágából, lelkészegyesületi elnök és püspök Miskolcról nemcsak résztvett a konferencián, de tarkította, színesítette is azt.

A megnyitó istentiszteleten Per-Olof Ahrén lundi evang. püspök, K. G. Hammar dómprépost és a vendéglátó gyülekezet vezetője, Anders Nyhlén lelkész üdvözölte a résztvevőket. Mindhárman örömüknek adtak kifejezést, hogy ez a fontos találkozó éppen náluk kerül megrendezésre.

Nehéz lenne a négynapos találkozót egy riportban összefoglalni. A (túlzsúfolt?!) programból én a következőket emelném ki, ha még olyan szubjektív is a válogatás.

Öröm és szorongás

határozza meg az egykori »keleti tömb« lakóinak Európáról alkotott vízióját. Nagy öröm az, hogy egy bevehetetlennek és megdönthetetlennek látott politikai rendszer omlott össze: népek lélegzettek fel, lelki és testi terrorral megnyomorított emberek csak valami jobbat remélhetnek. Ám szorongás a másik jellemző. S bár egy holland vendég egyszer arról beszélt, hogy a magyarok tapasztalatokat szerezhettek a török áradattal szemben, mégis kár lenne őket a szorongás elleni orvosság feltalálóinak tartani. Sokkal inkább szeretnék a magyar keresztyének a közös Európába tapasztalataikat behozni. A 40 éves elnyomás megfosztotta az egyházakat legelemibb jogaiktól. Ez a hosszú idő azonban elég volt ahhoz, hogy elgondolkozzanak az egyház és a hatalom egymáshoz való viszonyán. Ugyancsak gondoskodott a rendszer afelől, hogy az egyházak közötti beszélgetés, vagy netán vita, ki ne alakuljon. A nyomás megszűnt. Nem biztos, hogy a jövendő utat nem az egyházak hatalmi viszarendeződése és a vallási viták fogják-e fémjelezni? De van az egyházaknak egy másik tapasztalata is: t. i. az a lelkiség, amely minden nyomás ellen dacolt és az evangélium, amely megtartotta az egyházat.

így foglalható össze Laborczi Géza nyíregyházi evang. lelkész, országgyűlési képviselő »látomása Európáról a keleti végekről«. Erőteljesen tiltakozott az ellen, hogy a »nyugatiak« őket, a »keletieket« mindig, mint »sérülteket« tekintsék és kezeljék. Tiltakozását megpróbálom megérteni. Ám ez a tényen nem változtat: 40 év nem múlt el nyomtalanul a »keletiek« fölött: görcseik, sérelmeik és sérültségük még sokáig elkíséri őket, megszabja gondolkodásukat és meghatározza tetteiket. Testvéri szóként teszem azonban

hozzá, hogy mi, »nyugatiak« is sérültek vagyunk, annak minden következményével együtt. Ezért vagyunk egymásra, egymás szeretetére és megbocsátására utalva. S főleg az Isten kegyelmére.

A tordai országgyűlések

jártak az eszembe, amikor dr. Tőkéczky Lászlót, az ELTE docensét kértem fel arra, hogy a vallási türelem magyar hozzájárulásáról tartson előadást. Tudjuk, hogy Tordán hozták mára 16. században azokat a törvényeket, amelyek a keresztyén felekezeteket lépésről-lépésre egyenjoguaknak jelentették ki Erdélyben. Nos, dr. Tőkéczky lebilincselő előadásában bizonyítani tudta, hogy a magyarság ugyan mindig figyelmesen reagált a soraiba bekerült »másság«-ra. Mégis nagyobb volt az integráló ereje, semmint, hogy bármiféle kirekesztéssel vagy büntetéssel válaszolt volna a mást jelentő egyesekre vagy csoportokra. Ahogy beolvasztotta magába a jászokat és kánokat, ahogy az erdélyi nemesség egyharmadának román ősei vannak vagy ahogy a gyengeség gyakori állapotában türelmes volt a mindenkori polgár, az csak aláhúzza azt, hogy a magyarság türelemmel hordozta el az idegeneket, már Szent István intése értelmében is. A muzulmán böszörményekkel sem járt el másképp, mint az először Nagy Lajos által elűzött, de sürgősen visszahívott zsidókkal. Tőkéczky szerint a mohácsi vészig a magyar magatartást két tényező határozta meg: az »ázsiai tolerancia« és a »római katolikus univerzalizmus«. A török romlás alatt

és után továbbra is fennállt a lehetőség arra, hogy magyar diákok nyugati egyetemjárásuk révén Európához tartozónak érezzék magukat. Akik vallásilag türelmetlenek voltak, azok idegenek - a Habsburg-uralom - voltak. A reformkorszak pedig a magyar mentalitást csak erősítette: bár a racionális eszmeáramlatoknak egyesek hívei lettek, mégis azzal a kivárással alkalmazták őket a vallási viselkedésre is, hogy »no, mi lesz belőle?«. Tőkéczky szerint a mai Magyarországot is ez jellemzi: vallási téren nem sok sikere van a szélsőséges és türelmetlen irányzatoknak. Főleg mai, igen nehéz gazdasági és politikai helyzetében ma sincs alternatívája a türelemnek.

Konferenciai foszlányok

»Karácsony Sándor szerint sok teológus jár úgy az igével, mint más a levélbélyeggel: addig nyalja, amíg már nem is ragad.«

(Nagy Ferenc)

»Szeretettel látjuk testvéreinket Kárpátalján. Keleti kényelmet nem tudunk ugyan nyújtani, csak keleti állapotokat. A keleti kényelem most - nyugaton van.«

(Gulácsy Lajos)

»Amikor 7 évig fogságban voltam Kazahsztánban, nem az tartott és szabadított meg, hogy magyar vagyok, hanem egyedül az, hogy Krisztusban hittem.«

(Gulácsy Lajos)

»Látszik, hogy keletiek . . . Mennyit esznek!«

(Svéd konyhavezetőnő)

Rendezői sóhaj:

»Akármi legyek, ha mégegyszer konferenciát szervezek! Harminccal számoltunk, ötvenketten jelentkeztek és most hatvanötén vagyunk . . .«

(Békássy Albert)

Nagyharsány. A Magyar Ökumenikus

Segélyszolgálat jelentése szerint a Mohács melletti két, és a siklósi menekülttáborban 3000 jugoszláviai menekült talált menedéket. 26 ezerre tehető az összmenekült száma, 70 %-ban horvátok, 20 % a szerb, 10 % pedig magyar. Naponként százával nő a szám. Legtöbbjük a határ közelében kíván maradni, hogy onnan lehetőleg könnyen visszatérhessen otthonába.

Magdeburg. Szeptember 1-én megnyitotta kapuit az egykori NDK területén alapított első ökumenikus gimnázium, amely nem vallásos, külföldi és fogyatékos tanulók előtt is nyitva áll. 500-600 diákra számítanak a szervezők.

Az előadást hallgatva sokszor szerettem volna kérdőjelet tenni egy-egy kijelentés mögé. Tőkéczky László érvei és mindig újra meg újra előhozott bőséges bizonyítékai azonban megtették a magukét. Nálam is. Köszönet értük és az egész tanulmányért.

Az Evangélikus Világszövetség »szülővárosában« tartottuk ezt a találkozót: itt alakult meg ez a több, mint 55 millió evangélikust magába foglaló vüágszervezet 1947-ben. Lund egyetemén olyan teológiát űztek még annakidején, amely nemcsak versenyképes volt a kontinentális tudományos munkával, de egynéhány képviselője sajátos »lundi teológiát« is meghirdethetett. Ezek legnagyobbika volt Anders Nygrén, akinek világhírű műve a keresztyén szeretetről a lundi irányzatot, mint a »motívumkutatás« teológiáját tette is mértté.------------>