Útitárs, 1991 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám
UUTftfíSŰL, Az evangélium Mózes könyveiben 2. /síén ad/a a szabadulást is Mózes II. könyve eseménysorának egyik legizgalmasabb szakasza annak a leírása, hogy mégis meghiúsulni látszik a szabadulás. »Kicsoda az az Úr, hogy hallgassak a szavára, és elbocsássam Izráelt? - válaszol a fáraó Mózesnek és Áronnak. - Nem ismerem az Urat, és nem bocsátom el Izraelt.« 5,2. A rab nép sorsa még nehezebb lesz és ezért maga is a szabadító ellen fordul: »Gyűlöletessé tettetek bennünket a fáraó és szolgái előtt, és fegyvert adtatok a kezükbe, hogy megöljenek bennünket.« 5,21. Isten minden emberi igyekezet, minden emberi reménység alól kihúzza a talajt. Eredménytelen marad a Mózesnek adott csodatevő erő is. »Egyiptom mágusai ugyanazt tették a maguk titkos mesterségével. A fáraó szíve kemény maradt és nem hallgatott rájuk.« 7,11-12. Nem hatnak a csapások. Még a kilencedik után is azt mondta Mózesnek a fáraó: »Takarodj előlem! Vigyázz, ne kerülj többé a szemem elé, mert meghalsz, ha még egyszer meglátlak!« 10,28. A tizedik csapás készíti el a rendíthetetlen alapot az evangélium számára. Isten kezében magatehetetlen eszköz a hatalmas uralkodó, a történelem formálásának öntelt világhatalma. A soha el nem felejtett és Isten szívén hordott rabnépnek ölébe hull a szabadulás. Még pedig úgy, hogy ez már az Újtestamentum szíve-közepébe mutat a páskabárány áldozatával. Egész Egyiptom jajveszékel az elsőszülöttek halála miatt, Izrael népe pedig menetkészen, biztonságban fogyasztja a rabszolgaság búcsúvacsoráját a bárány vérével megjelölt ajtó mögött. Isten adja a szabadulást, vérrel megpecsételt ajándékba adja. Ez is a visszavonhatatlanság jele. Még a szabadulás napján megtörténik az évezredes páskaünnep elrendelése is, 12,14, hogy a nép hosszú századokon át gyakorolja, tanulja és leikébe vésse a bárány vérének szabadító, megtartó erejét arra a napra, amikor majd Isten Egyetlenje felett hangzik fel a legcsodálatosabb evangélium: »íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!« Jn 1,29. Sorolhatnánk hosszú sorban az Újtestamentum hivatkozásait Jézus golgotái halálának és a páska bárány vérének párhuzamaira, de legyen elég csak néhánynak említése abból a célból, hogy mi is ámuljunk Jézus vére megtisztító és megtartó erején. Az úrvacsora rendelésénél kifejezett utalás történik a megszakítatlan hagyományra: »Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt. . . Jézus vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: Epohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.« Lk 22,7.20. - »... a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már megáldóztatott.« lKor 5,7. - »Nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg . . . hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak vérén.« 1 Pét 1,18-19. A Biblia utolsó könyvében az üdvözültek gyülekezetéről olvassuk: »Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek és megmosták ruhájukat, és megfehérítettek a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyi széke előtt, és imádják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a királyi széken ülő lakik velük ... a Bárány . . . elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.« Jel 7,14-17. Nem emlékeztet-e bennünket »a nagy nyomorúság« az egyiptomi szolgaság képére, a magunk-tapasztalta megkötözöttségre és a Bárány-Jézus véréért kapott bűnbocsánatra? Valóban »boldogok azok, akik hivatalosak a Bárány menny egzőjének vacsorájára!« Jel. 19,9. Nem teszi-e hitünk számára az üdvösséget még drágábbá és még bizonyosabbá, hogy az olyan régen és olyan csodálatosan előkészíttetett, s olyan tökéletes áldozattal »elvégeztetett!« Jn 19,30. Csepregi Béla L. Zenetti: Szégyellem magam Mit mondok annak, aki teljesen a végét járja? Mit mondok neki négyszemközt ha gondok gyötrik? Szerette sírján a magányról, haláltusában a félelemről? S ha szólok is: semmit nem tehetünk . . . mindenkit elkap egyszer . . . csak a kedved el veszítsd . . . ne vedd olyan halálos komolyan . . . meglátod, holnap jobb lesz . . . Tényleg csak ezt tudom mondani? Pedig ismernem kellene azt az egyetlen nevet, amely nekünk adatott az ég alatt. Ismerem is ezt a nevet, mégis hallgatok. Szégyellem magam. Sikeres szövetségi közgyűlés (Részletek) Szövetségünk 1990. november 11-én vasárnap Zürichben, a Grossmünster-Helferei ősi Zwingli-kápolnájában tartotta meg 11. rendes évi közgyűlését. ... (A közgyűlés) végén élénk vita alakult ki a diakóniai ügyek tárgyalásánál; többek javaslatára a jelenlevők úgy döntöttek, hogy a közgyűlést követő ünnepi istentisztelet perselyadakozását fele-fele részben a Magyar Vöröskeresztnek és egy, szegénysorsú diákokat támogató segélyalapnak adjuk, melynek kiválasztását dr. Ódor László nagykövetre bízzuk. A közvetlen, testvéri hangulatú, közös ebéden felszólalt két neves vendégünk: Ódor nagykövet és Dóka Zoltán hévízgyörki evangélikus lelkész, a Zürichi Egyetem Teológiai Fakultásának díszdoktora. Mindenketten a jelenlevők feszült érdeklődése által kisérve vázolták - a maguk szemszögéből - az egyházak helyzetét és feladatait a súlyos magyarországi problémák megoldásában . . . SzöllősyPál (A Levél - 1990 dec.) A reménység olyasvalami, mint az erős hátszél. Aki Istenre bízza magát, abban más is megbízhat. Tartozunk Istennek azzal, hogy nem félünk a jövőtől. H. Gießen Az irgalmasság hét testi jótette éhező etetése, szomjazó itatása, vendéglátás, mezítelen felöltöztetése, beteglátogatás, fogolyszabadítás, végtisztesség a halottnak. Az irgalmasság hét lelki jótette tudatlan tanítása, kétkedő tanácsolása, szomorkodó vigasztalása, eltévedt hazahozása, sértegetőnek bocsánat, nehéz természet elviselése, imádság mindenkiért. Hildegard von Bingen
