Útitárs, 1991 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 1. szám
2 Az evangélium Mózes könyveiben ümtíRs m____________ Ahhoz szoktunk, hogy az evangéliumot az Újtestamentumban keressük. Az Otestamentumot, különösen is Mózes könyveit, a törvénnyel azonosítjuk. Pedig a Bibliában nem lehet ilyen egyszerűen szétválasztani és egymástól elkülöníteni a kettőt. Sokkal jobban össze vannak fonódva és párhuzamosan jelentkeznek. Éppen azért hasznos keresnünk az Otestamentumban is, Mózes könyveiben is, az evangéliumot. Mit értünk evangélium alatt? Isten kegyelmének jóhírét, amit teljessége szerint Jézus Krisztusban jelentett ki. Az evangélium mindig Ígéret szemben a követeléssel, ajándék szemben a teljesítménnyel. Gyakran - talán mindig - kilátástalan helyzetben teljesül. Mindig Isten tetteiről szól emberi feltételek, emberi hozzájárulás nélkül. Az evangélium Isten megbocsátása, ítélete jogossága, emberi érdemtelenség esetében is. Isten ajándékozása érdem, ellenszolgáltatás nélkül, ingyenes. Mindez Jézusban nyilatkoztatott ki, történt meg teljessége szerint. De nem előzmények nélkül. Sok esetben hosszú előkészítéssel, példák és előképek sorozatán át tanítva az embert, nevelve a népet, hogy majdan felismerje. Ezért mindazt, ami az Otestamentumban Krisztusra mutat, az 0 művét, ajándékát segít érteni, felismerni és elfogadni, idecsatolhatjuk. Ilyen értelemben keressük az Otestamentumban, Mózes könyveiben az evangéliumot. 1. Isten ad szabadítót Izrael népének már nagy ígéretek adattak. Abrahámnak: »Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.« I. Móz 12,3b. »Azt az egész földet, amit látsz, neked és a te utódaidnak adom örökre.« 13,15; 15,18; 17,2. Jákob áldásában Júdának: »Nem távozik ládából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül.« 49,10a. Józsefnek: »Atyád áldásai erősebbek az örök hegyek áldásainál, az örök halmok gyönyörűségeinél« 49,26. De mindezek az Ígéretek nem látszanak teljesülni. Sőt egészen ellentétesen: idegenben, rabszolgasorban, pusztulásra Ítélve sanyargattatnak Jákob leszármazottai Egyiptomban. Nem tudnak magukon segíteni. Az emberi elégtelenségben, a népi cselekvőképtelenségben, a történelmi kiúttalanságban Isten kezd cselekedni. Mikor minden újszülött fiú halálra van ítélve, akkor életben tartat Isten egy gyermeket. Eszköz persze a szülők elszántsága és leleménye, de ki nem látja, hogy csodasorozat kezdődik Mózes születésével? 2. Móz 2,1-10. A rabszolga-ivadék királyi udvarba kerül, és a vályogvetők gyermeke megtaníttatik Egyiptom minden tudományára, fegyverforgatására és politikai taktikájára. ApCsel 7,22. Persze az Isten iskoláját is ki kell járnia: negyven évi sivatagi csend a lélek érlelője. Közben hosszú idő telt el. Meghalt Egyiptom régi királya, s Izráel fiai sóhajtoznak a szolgaság miatt. Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett az Abrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségre. Rátekintett Izrael fiaira 2,15-25. Nem evangélium-e, hogy felhat Istenhez a szenvedő ember jajszava? Hogy Isten nem felejti szövetségét és gondja van népére akkor is, amikor annak még semmi jele nem látszik? A nép még nem is tud róla, s Isten már hangossá teszi a pusztát, mozgalmassá a pásztor csendes életét, kijelenti magát. Rabszolga-néphez szabadítót küld. 3-4.fej. Az egyiptomi szolgaság közismerten a bűn rabságára emlékeztet a Biblia és a keresztyén üzenet szóhasználatában. A szabadítóul elküldött Mózes a bűnből szabadító Krisztus előképe. Nem szükséges erőltetnünk egyes mozzanatok összevetését, ez vitathatatlan tény. Jézus is alkalmazta magára Mózes példáját: »Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Ember Fiának is felemeltetnie.« Ján 3,14. De erről majd később még szólunk. Csepregi Béla nem is láthatja? Úgy hiszem, ez a szemkötő szimbolizálja azt a korlátoltságot, amely emberi látásunkat mindig is behatárolja. Mert, ugye milyen rövidlátóknak bizonyulunk igen sok döntésünkben? Hány üzlet, döntés, kihívás viseli magán a rövidlátásunk sok-sok nyomát és következményét? - Aztán jelenti ez a szembekötés a jövendőnek azt a valóságát, hogy a legközvetlenebbül előttünk álló percbe se tudunk belelátni. Hány balfogásunk, meggondolatlan lépésünk, hirtelen elterülésünk után verjük a fejünket, hogy mért nem gondoltunk csak legalább egy lépésnyit előre? Isten kötötte be szemünket? Hogy ne lássunk? Nem bizonyítja-e az írás is, hogy Isten - amikor már semmi jó szó nem használ - vaksággal veri meg az embereket? S vakságuk olyan átokká lehet, amely a legnagyobb képtelenségekre ragadtathatja el őket! Érdemes ilyen szemmel elolvasni Róm 1,18-32- versét. Ezt nem is tagadnám egészen. Sőt, őszintén szólva, nem is bánom, hogy nem látok és nem mindent látok, ami a következő pillanatban történik velem. Hiszen, ha látnám-tudnám. kérdés, kibírnák-e idegeim ezt a feszültséget? A karikaturista azonban szarkasztikus önmagával szemben is. Mert rámutat arra, hogy mennyire szeretünk hazardírozni. Hányán kívánják úgy végigjárni az életet, hogy szembekötősdit játszanak? Se látni, se hallani nem kívánnak, hanem úgy vélik, hogy lutri az egész és csak az nyer, aki mer! Bekötött szemmel, neki, gyerünk! Ahogy esik, úgy puffan! Ahogy azt járni tanuló gyermekünk teszi szögletes asztalsarkok, elbotlató széklábak, láb alól kicsúszó szőnyeg, a mama porcellánkészlete és a papa pótolhatatlan pipatóriuma legnagyobb kincsei között. Egy félrelépés, egy megcsúszás, egy hibás mozdulat - és oda az egyensúlyunk! Érdekes a »vagánykodás«, csábít az »aki mer az nyer«, fölizgathat a bizonytalanság varázsa. Nem is lehet meg normális élet ilyen kihívások nélkül. Kérdés, hogy szabad-e rá egy egész életet fölépíteni? Mégis pozitív számomra ennek a karikatúrának az üzenete. Luthert juttatja eszembe, aki olyan sokszor és nyomatékkai tett különbséget a biztonság és a bizonyosság között. Emberi életünk, mint olyan, nem jogosít föl biztonságra, hiszen belőle olyan hamar elbizakodottság születhet. Viszont Isten minden ígérete feljogosít a bizonyosságra. Biztos nem lehetek a következő lépéseim felől, de bizonyos lehetek abban, hogy Ő velem van ezekben a lépéseimben is. Semmi garanciám nincs 1991-re sem. De bizonyos lehetek afelől, hogy Isten velem van, fia Ígéretének értelmében: »íme, én veletek vagyok, minden nap, a világ végéig« (Mt 28,20). Egy ilyen nem elbizakodott, de bizakodó ember vallomását szívesen írnám a karikatúra fölé címként: ». . . te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem . . .« (Zsolt 73,23-24). Gémes István
