Útitárs, 1990 (34. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 6. szám
ÚT/TftRS »így nevezik majd: A győztes A kígyó ősidőktől fogva a legtitokzatosabb állatok közé tartozott. Csodálták a rugalmasságát és féltek tőle, mert minden meglepetésre kész csúszómászó. Féltek a mérgétől, de tudták, hogy az gyógyszer is lehet. Kapcsolatba hozták a nemiséggel, de csodálták a megújulási készségét, ami bőre levedlésében jutott kifejezésre. A keresztyének mégis fölvették egy Jézus monogramba. Nem, mintha a kígyó számukra valami jelentéktelen állattá lett volna. Ellenkezőleg, nagyon jól emlékeztek az Eden-kerti jelenetre. Ott a kígyó a nagy kisértő, a csábító, az Isten ellen lázító gonosz megtestesítése. Ráveszi Évát a tiltott gyümölcsből való evésre, majd kilátásba helyezi az emberpárnak, hogy olyanok lesznek, mint az Isten, jó és gonosz tudói. Azonban egy másik ótestámentumi jelenet is élénken fogalkoztatta a keresztyéneket. A pusztában vándorló zsidók gyakori lázongását Isten egyszer mérges kígyók elszaporításával büntette meg. A tüzes kígyók marásától igen sokan haltak meg azért, s csak Mózes közbenjárására hagyott fel terve maradéktalan végrehajtásával. Parancsára Mózes tüzes rézkígyót készített, azt póznára tűzte, s ha egy kígyómarta föltekintett rá, életben maradt (4Móz 21,5-9). Az összefüggésekre maga Jézus hívta föl a figyelmet Nikodémussal való beszélgetésében. Azt mondta, hogy a mózesi rézkígyóhoz hasonlóan ő is »felemeltetik« majd. Ezzel feltámadására és isteni jogaiba való visszahelyezésére utalt (Jn 3, 14). Éz hozzátette, hogy amiként a pusztai halálraítéltnek a rézkígyóra tekintés menekülést és életet jelentett, úgy nem vész el a rátekintő hívő, hanem »örök élete lesz« (Jn 3,15). Ezt a jelenetet nagyon szerették és komolyan vették a hívők. Szemben egyes zsidó kortársaikkal, akik magukat ofitáknak, tehát kígyótisztelőknek nevezték és a kígyót a bölcsesség megtestesítőjeként tisztelték, - inkább a kígyót legyőző Urukat imádták. Meggyőződéssel vallották, hogy halálával és feltámadásával győzelmet aratott a halálthozó gonosz kisértő fölött. S ebben a legeslegelső bibliai prófécia beteljesülését is látták. A paradicsomból való kiűzetés előtt Isten ezt mondta a bajt okozó kígyónak: »Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között és a te magod között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod« (lMóz 3,15). így foglalta ezt szavakba aztán az apostoli üzenet: »Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az A csillag A régi hagyomány szerint Dániel próféta azt Ígérte, hogy a »bölcsek fénylenek, mint az ég fényessége és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké« (12,3). Ennek alapján szívesen azonosították a zsidók bölcseiket valamilyen égitesttel, leginkább csillaggal. Nem kétséges, hogy ennek a régi szokásnak engedelmeskedtek az első keresztyének, akik Jézust »a fényes és hajnali csillaggal« azonosították (Jel 22,16). Más hagyomány is beszélt csillagról és fényről, amelynek híján a nép sötétségben ül és elveszett. Ezért szerettek Bálám titokzatos jövendölésében gyönyörködni: »Csillag származik Jákobból és királyi pálca támad Izraelből« (4 Móz 24,17). S amikor Ézsaiás a halál árnyékában lakók fölött felragyogó fényről beszélt (9,2) és azt öszszekapcsolta egy gyermek születésével: »Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk és az uralom az ő vállán lesz és hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének. Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján . . .« (9,6-7) - akkor mindenki tudta, hogy ez Jézusra vonatkozik. Hiszen ezt a csillagot látták a keleti mágusok és azt követve találtak rá a betlehemi jászolban fekvő Gyermekre (Mt 2,2). Mert a csillag igen ősi jelkép. Két háromszög összekapcsolódásából áll össze. Már a régiek is úgy értelmezték, hogy itt a látható és láthatatlan világ, a tűz és a víz, találkozik és egyesül. Egy modern pszichológus pedig a személyiség és a személytelenség, a férfi és a női elem kombinációját látja. - Mindenesetre már Salamon királyi pecsétnyomóin megjelenik a hatágú csillag, amelyet azóta is »Dávidcsillagnak« hívnak és a mai Izrael állam szimbóluma. Jézus születésének mély értelmét tárja fel a csillag: a fölfelé mutató háromszög a testi, emberi természetére utal. Ebbe »tör be« a mennyet ábrázoló lefelé mutató másik háromszög. Benne a menny és a föld találkozik. Ahogy később tanította az egyház: Jézus valóságos Isten és valóságos ember: menny és föld találkozásának szülötte. Egyiket se szabad elfelejtenünk! ördög munkáit lerombolja« (ÍJn 3,8). Krisztus keresztje elpusztítja a gonoszt. A fejére tapos. Az új név Talán az evangéliumok buzgó másolói találmánya ez a rövidítés: olyan sokszor fordult elő a szövegekben Jézus neve, hogy csakhamar a görög név első és utolsó betűjét helyettesítették be a teljes név helyébe, így: IC - persze a C betű a komplikáltabb görög szigmát helyettesítette. Ez a rövidítés évszázadokon keresztül mindenféle freskón, oltáron, miniatúrákon, templomablakokon, aranyművesek és hímzőművészek munkáin megtalálható. Azonban a középkorban, amikor a latin nyelv lett hivatalos egyházi nyelvvé, gyorsan elfelejtették, hogy ez a rövidítés eredetileg 3 jelből állott: mégpedig az ióta, étha és sigma görög betűkből, amelyekkel Jézus neve kezdődik (a görög é megfelel a latin hnak). Vagyis a rövidítés tényleg Jézus nevét jelenti, s a reformáció ennek a görög jelentésnek megfelelően így is egészítette ki a három betűt: Jesus /iámon szótár = Jézus a mi üdvözítőnk. De a három görög betű régi hagyománya csaknem teljesen feledésbe merült. Győzött a latin nyelvi magyarázat, a rövidítésből végérvényesen három latin szó kezdőbetűje lett: /esus Horninum Salvator, azaz Jézus az emberek megváltója. Még akkor is, hogyha ilyen vegyes nyelvi keverékről van szó: az i mind görög, mind latin betű, az éta görög betűből a latin h lett és az s betű a latin nyelv írása. 3HS Akárhogy is áll a helyzet a rövidítéssel, az üzenete világos. Azt a nevet jelzi, amelyre »minden térd meg kell hajoljon mennyeieké, földieké és föld alatt valóké« (Fii 2,10) és azt a nevet, amelyen »kívül nincs más név, amely üdvözíthetne bennünket« (Csel 4,12). Mivel pedig a régiek hite szerint, a név azonos a viselőjével, ez a három betű Jézusnak, az emberek Megváltójának személyét állítja mindig is a szemünk elé. Jézus, az Üvözítő, a Megváltó, a Megmentő. Már a betlehemi jászolban Ő fekszik ott, nem csupán egy törékeny kisbaba. Lutherre emlékezem, aki mindig azt hirdette, hogy a betlehemi bölcsőben a pelenkák és az isteni gyermek között különbséget kell tenni tudni. A pelenkák csak »Isten lárvái«. De a kincs a miénk: az Istenfia. Csak legyen kitartásunk és bizalmunk, hogy a pelenkák között megtaláljuk őt. Mert akkor ráleltünk Arra, aki garantálja az üdvösségünket.
