Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)

1989 / 3. szám

umnnssm Öregeknek a fiatalokról Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz fela­datot vállaltam magamra azzal, hogy a fia­talok és az idősebbek egymáshoz való vi­szonyáról alkotott gondolataim közül né­hányat e lap olvasói elé tárok. Mert mást kell az idősebbeknek, mást a fiataloknak mondani. így megjegyzéseimet két cso­portba osztom. Az elsőben főleg az időseb­bekhez kívánom szavaimat idézni, a máso­dikban a fiatalabbakhoz. A Szentírásban sok olyan idős emberrel találkozunk, akinek fiatalokkal volt dolga. Három, esetleg négy személyt ragadok ki ezek közül. Egyet az ótestámentumi embe­rek, egyet, illetve kettőt az Ó- és Újtestá­­mentum határán állók közül, végül egyet az Újtestámentumban megemlítettek sorá­ból. Mózesre, Simeonra és Annára, vala­mint a tékozló fiú apjára gondolok. Minde­gyik élete megvilágít valamit feladataink közül és így segítséget nyújt a fiatalabbak­­kal való jobb kapcsolatok kiépítéséhez. Olvasóink bizonyára sokat tudnak Mó­zesről. Kevés olyan ember élt a földön, aki annyiszor megtapasztalta Istennek az ő sa­ját életébe és a rábízottakéba való belenyú­lását, mint Mózes. Senki nem került talán olyan közel Istenhez Jézus földrejötte előtt, mint ő. Nem sok olyan ember élt előtte és utána, akire Isten akkora feladatot ruházott volna, mint reá és aki azt olyan jól hajtotta volna végre, mint ő. Mózes könnyen gondolhatta volna azt, hogy nélkülözhetetlen, hiszen környezeté­ben nem volt hozzá hasonló tapasztalatok­kal rendelkező ember. Mégis észrevette azokat a jeleket, amelyek arra utaltak, hogy élete nagy része már mögötte van, de a megteendő út még hosszú. Ezért elhívta utódjául Józsuát, mint ahogy később az idős Illés próféta Elízeust, Pál apostol Ti­­móteust és Titust bízta meg munkája folytatásával. Nagy bölcsességről tett ezzel bizony­ságot. Nem tartotta magát pótolhatatlan­nak. Adott lehetőséget a fiatalabbnak. Nem félt attól, hogy nélküle minden ösz­­szeomlik. Mikor azután tényleg véglegesen átadta a vezetést, nem bírálta utódját, ha­nem csöndben a háttérben maradt. Úgy érzem, a fiatalok és idősebbek közti viszony jobb lenne, ha sok ma élő idős személy ezt tanulná meg Mózestől. De még valami mást is megtanulna! Isten úgy rendelkezett, hogy megláthatja ugyan az ígért földet, de nem mehet be abba. Ez rosszuleshetett Mózesnek, de egy pillanat­ra sem lett megkeseredett öregemberré, csak mert elgondolásai nem sikerültek. Csalódása közepette is Istent dicsérte, mert belenyugodott annak akaratába. Vajon tu­dunk-e mi, 1989-ben élő idősebbek, csaló­dásaink ellenére derűsek maradni? Ne felejtsük el, hogy az elégedetlen idős férfi vagy asszony nem tesz jó hatást a fiata­lokra! Lukács evangélista első könyve elején két öreget állít olvasói elé. Az egyiket Simeonnak, a másikat Annának hívták. Mindkettő olyan idős volt, hogy - benyo­másunk szerint - egyikük sem tudott sem­miféle fizikai munkát már végezni. De mégsem érezték magukat feladatok nélkül. Tudták azt, hogy a lelki élet területén való tevékenység is feladat. Mindketten buzgó imádkozok voltak. Amikor csak tehették, elmentek a templomba és jelenlétükkel erősítették a hívek közösségét. Ezenkívül buzgón figyeltek Isten kijelentésére és a Lélek szavára. Mikor azután az Úr megbi­­zonyosította őket afelől, hogy itt az idő a bizonyságtételre, megszólaltak. Sokat tanulhatunk ettől a két öregtől. Elsősorban azt, hogy amíg az Isten éltet, ad feladatot is. Másodsorban azt, hogy a lelki élet területén való tevékenység, maga az imádság, sőt életünk néma példája Őelőtte éppen olyan fontos tevékenység lehet, mint minden egyéb, a világ gyermekei által hasz­nosabbnak mondott munka. Végül, hogy a bizonyságtevésnek is van Istentől rendelt ideje. Ahogy bűn nem szólni akkor, amikor az Isten azt elvárja tőlünk, ugyanúgy hiba sok, célhoz soha nem jutó szavunkkal el­halványítani Isten ránkbízott üzenetét! Most pedig tekintsünk egy pillanatra a tékozló fiú apjára. Ha valaki csalódást érezhetett mindkét fia magatartása miatt, akkor az ő volt. Ha valaki méltán kitagadhatta volna egyik gyermekét, ő megtehette volna ezt. Ha valaki a fiatalabbakkal való érintkezésben elveszíthette volna türelmét, az ő, a két fiú apja lehetett volna. De mit olvasunk róla a Bibliában? Mikor a kisebbik fia kikéri a részét, nincs ellenve­tése. Mikor elköltözik, sajog a szíve, de nem tartóztatja. Bár tudja, hogy messze ment, mindennap gondol rá és könyörög visszatéréséért. Mikor megjön, megszánja, pedig sejti, mire tékozolta el a vagyon ráeső részét. Megöleli, megcsókolja és - most az egyszer - nem teljesíti kérését! Nem béres­nek fogadja őt vissza, hanem fiának. Még nagy háziünnepséget is rendez örömében. Mikor ez a nagyobbik, mindig otthon mun­kálkodó fiának nem tetszik, próbálja megérteni ezt a fiát is és szép szavakkal megmagyarázza neki mostani magatartásá­nak az inditóokát. Sokat tanulhatunk ettől a Jézus által megrajzolt idős embertől is! Megtanulhat­juk, hogy tisztelnünk kell a fiatalabbak szabadságát, mégha félünk is attól, hogy azt saját kárukra használják fel. Szüntelen imádkoznunk kell érettük. Türelmünket nem szabad elvesztenünk. Tudnunk kell megbocsátani nekik. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy minden körülmé­nyek között igyekeznünk kell szempontjai­kat megérteni s a velük való párbeszédben ezt kifejezésre juttatni. Tudjuk, hogy a tékozló fiú példázatában az apa személye nem azt mutatja meg, hogy milyen a jó szülő, hanem arról beszél, hogy milyen az Isten hozzánk, gyermekeihez, akár fiatalok, akár idősek vagyunk. Tartsuk ezt szem előtt, ha a fiatalabbak­kal problémáink vannak és nem tudjuk, miként viselkedjünk irányukban. Ha eliga­zításra van szükségünk, könyörögjünk Is­ten Lelke támogatásáért és próbáljuk vé­giggondolni, hogy Isten miképpen tekint mireánk, tékozló gyermekeire. Hiszem, hogy Ő megadja segítségét ilyen esetben is és megtaláljuk a tetszése szerinti szavakat s hogy helyesen tudjunk cselekedni úgy, hogy a feszültségek hangulatát családunk­ban, sőt egész társadalmunkban az öröm váltsa fel. Ehhez adja Isten segítségét! Pósfay György München. Németország. »Amint az elő­ző számunkban meghirdettük, 1988. dec. 26-án, karácsony másodnapján a München és Környéki gyülekezetben közgyűlést tar­tottunk. A Közgyűlés egyetlen napirendi pontja: Tagozódás a Bajorországi (német) Ev-Ref. Egyház gyülekezeti sorába. - Részletesen megtárgyalásra került az ügy­gyei kapcsolatos valamennyi lépés és intéz­kedés. Részletes beszámolók hangzottak el a tagozódás (integráció) fontosságáról, azokról az előnyökről, amelyek könnyíteni fogják gyülekezeti életünket, de azokról a feladatokról is, amelyek reánk várnak. A kérdések tisztázása után a Közgyűlés egyhangú határozattal megszavazta és kiállt a tagozódás mellett, továbbá felkérte a presbitériumot az üggyel kapcsolatos lé­pések megtevésére, a tagozódás véglegesí­tésére. A közgyűlés elnöke Ravasz Ákos, a gyü­lekezet gondnoka volt, aki ezúton is köszö­ni a közgyűlés megrendezésében és lebo­nyolításában résztvevők fáradozását. Kü­lön és kiemelten köszöni presbitertestvérei áldozatos munkáját, amelyet kifejtettek a közgyűlés előkészítésének érdekében.« (Harang) Genf, Svájc. Az EVT és az EVSZ meghí­vására Svájcban járt a norvég fejlesztési miniszternő, Kirsti Kolle Grondal, hogy a bangladesi és namíbiai segélyterveket átbe­szélje. (LWI)

Next

/
Thumbnails
Contents