Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 3. szám
umnnssm Öregeknek a fiatalokról Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz feladatot vállaltam magamra azzal, hogy a fiatalok és az idősebbek egymáshoz való viszonyáról alkotott gondolataim közül néhányat e lap olvasói elé tárok. Mert mást kell az idősebbeknek, mást a fiataloknak mondani. így megjegyzéseimet két csoportba osztom. Az elsőben főleg az idősebbekhez kívánom szavaimat idézni, a másodikban a fiatalabbakhoz. A Szentírásban sok olyan idős emberrel találkozunk, akinek fiatalokkal volt dolga. Három, esetleg négy személyt ragadok ki ezek közül. Egyet az ótestámentumi emberek, egyet, illetve kettőt az Ó- és Újtestámentum határán állók közül, végül egyet az Újtestámentumban megemlítettek sorából. Mózesre, Simeonra és Annára, valamint a tékozló fiú apjára gondolok. Mindegyik élete megvilágít valamit feladataink közül és így segítséget nyújt a fiatalabbakkal való jobb kapcsolatok kiépítéséhez. Olvasóink bizonyára sokat tudnak Mózesről. Kevés olyan ember élt a földön, aki annyiszor megtapasztalta Istennek az ő saját életébe és a rábízottakéba való belenyúlását, mint Mózes. Senki nem került talán olyan közel Istenhez Jézus földrejötte előtt, mint ő. Nem sok olyan ember élt előtte és utána, akire Isten akkora feladatot ruházott volna, mint reá és aki azt olyan jól hajtotta volna végre, mint ő. Mózes könnyen gondolhatta volna azt, hogy nélkülözhetetlen, hiszen környezetében nem volt hozzá hasonló tapasztalatokkal rendelkező ember. Mégis észrevette azokat a jeleket, amelyek arra utaltak, hogy élete nagy része már mögötte van, de a megteendő út még hosszú. Ezért elhívta utódjául Józsuát, mint ahogy később az idős Illés próféta Elízeust, Pál apostol Timóteust és Titust bízta meg munkája folytatásával. Nagy bölcsességről tett ezzel bizonyságot. Nem tartotta magát pótolhatatlannak. Adott lehetőséget a fiatalabbnak. Nem félt attól, hogy nélküle minden öszszeomlik. Mikor azután tényleg véglegesen átadta a vezetést, nem bírálta utódját, hanem csöndben a háttérben maradt. Úgy érzem, a fiatalok és idősebbek közti viszony jobb lenne, ha sok ma élő idős személy ezt tanulná meg Mózestől. De még valami mást is megtanulna! Isten úgy rendelkezett, hogy megláthatja ugyan az ígért földet, de nem mehet be abba. Ez rosszuleshetett Mózesnek, de egy pillanatra sem lett megkeseredett öregemberré, csak mert elgondolásai nem sikerültek. Csalódása közepette is Istent dicsérte, mert belenyugodott annak akaratába. Vajon tudunk-e mi, 1989-ben élő idősebbek, csalódásaink ellenére derűsek maradni? Ne felejtsük el, hogy az elégedetlen idős férfi vagy asszony nem tesz jó hatást a fiatalokra! Lukács evangélista első könyve elején két öreget állít olvasói elé. Az egyiket Simeonnak, a másikat Annának hívták. Mindkettő olyan idős volt, hogy - benyomásunk szerint - egyikük sem tudott semmiféle fizikai munkát már végezni. De mégsem érezték magukat feladatok nélkül. Tudták azt, hogy a lelki élet területén való tevékenység is feladat. Mindketten buzgó imádkozok voltak. Amikor csak tehették, elmentek a templomba és jelenlétükkel erősítették a hívek közösségét. Ezenkívül buzgón figyeltek Isten kijelentésére és a Lélek szavára. Mikor azután az Úr megbizonyosította őket afelől, hogy itt az idő a bizonyságtételre, megszólaltak. Sokat tanulhatunk ettől a két öregtől. Elsősorban azt, hogy amíg az Isten éltet, ad feladatot is. Másodsorban azt, hogy a lelki élet területén való tevékenység, maga az imádság, sőt életünk néma példája Őelőtte éppen olyan fontos tevékenység lehet, mint minden egyéb, a világ gyermekei által hasznosabbnak mondott munka. Végül, hogy a bizonyságtevésnek is van Istentől rendelt ideje. Ahogy bűn nem szólni akkor, amikor az Isten azt elvárja tőlünk, ugyanúgy hiba sok, célhoz soha nem jutó szavunkkal elhalványítani Isten ránkbízott üzenetét! Most pedig tekintsünk egy pillanatra a tékozló fiú apjára. Ha valaki csalódást érezhetett mindkét fia magatartása miatt, akkor az ő volt. Ha valaki méltán kitagadhatta volna egyik gyermekét, ő megtehette volna ezt. Ha valaki a fiatalabbakkal való érintkezésben elveszíthette volna türelmét, az ő, a két fiú apja lehetett volna. De mit olvasunk róla a Bibliában? Mikor a kisebbik fia kikéri a részét, nincs ellenvetése. Mikor elköltözik, sajog a szíve, de nem tartóztatja. Bár tudja, hogy messze ment, mindennap gondol rá és könyörög visszatéréséért. Mikor megjön, megszánja, pedig sejti, mire tékozolta el a vagyon ráeső részét. Megöleli, megcsókolja és - most az egyszer - nem teljesíti kérését! Nem béresnek fogadja őt vissza, hanem fiának. Még nagy háziünnepséget is rendez örömében. Mikor ez a nagyobbik, mindig otthon munkálkodó fiának nem tetszik, próbálja megérteni ezt a fiát is és szép szavakkal megmagyarázza neki mostani magatartásának az inditóokát. Sokat tanulhatunk ettől a Jézus által megrajzolt idős embertől is! Megtanulhatjuk, hogy tisztelnünk kell a fiatalabbak szabadságát, mégha félünk is attól, hogy azt saját kárukra használják fel. Szüntelen imádkoznunk kell érettük. Türelmünket nem szabad elvesztenünk. Tudnunk kell megbocsátani nekik. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy minden körülmények között igyekeznünk kell szempontjaikat megérteni s a velük való párbeszédben ezt kifejezésre juttatni. Tudjuk, hogy a tékozló fiú példázatában az apa személye nem azt mutatja meg, hogy milyen a jó szülő, hanem arról beszél, hogy milyen az Isten hozzánk, gyermekeihez, akár fiatalok, akár idősek vagyunk. Tartsuk ezt szem előtt, ha a fiatalabbakkal problémáink vannak és nem tudjuk, miként viselkedjünk irányukban. Ha eligazításra van szükségünk, könyörögjünk Isten Lelke támogatásáért és próbáljuk végiggondolni, hogy Isten miképpen tekint mireánk, tékozló gyermekeire. Hiszem, hogy Ő megadja segítségét ilyen esetben is és megtaláljuk a tetszése szerinti szavakat s hogy helyesen tudjunk cselekedni úgy, hogy a feszültségek hangulatát családunkban, sőt egész társadalmunkban az öröm váltsa fel. Ehhez adja Isten segítségét! Pósfay György München. Németország. »Amint az előző számunkban meghirdettük, 1988. dec. 26-án, karácsony másodnapján a München és Környéki gyülekezetben közgyűlést tartottunk. A Közgyűlés egyetlen napirendi pontja: Tagozódás a Bajorországi (német) Ev-Ref. Egyház gyülekezeti sorába. - Részletesen megtárgyalásra került az ügygyei kapcsolatos valamennyi lépés és intézkedés. Részletes beszámolók hangzottak el a tagozódás (integráció) fontosságáról, azokról az előnyökről, amelyek könnyíteni fogják gyülekezeti életünket, de azokról a feladatokról is, amelyek reánk várnak. A kérdések tisztázása után a Közgyűlés egyhangú határozattal megszavazta és kiállt a tagozódás mellett, továbbá felkérte a presbitériumot az üggyel kapcsolatos lépések megtevésére, a tagozódás véglegesítésére. A közgyűlés elnöke Ravasz Ákos, a gyülekezet gondnoka volt, aki ezúton is köszöni a közgyűlés megrendezésében és lebonyolításában résztvevők fáradozását. Külön és kiemelten köszöni presbitertestvérei áldozatos munkáját, amelyet kifejtettek a közgyűlés előkészítésének érdekében.« (Harang) Genf, Svájc. Az EVT és az EVSZ meghívására Svájcban járt a norvég fejlesztési miniszternő, Kirsti Kolle Grondal, hogy a bangladesi és namíbiai segélyterveket átbeszélje. (LWI)
