Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 6. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xxxni.évfolyam 1989.6. szám Gémes István A HÍD A kirándulás zord hegyek közé vitt el bennünket. Égnek meredező sziklafal között haladtunk. A szurdok mélyén hangos patak rohant lefelé. Az út hol közvetlenül a partján vagy éppen a sziklás falba vájva kígyózott. Minden lépést meg kellett gondolni, nem lehetett elbámészkodni, jól kellett fogódzkodni. A szurdok túloldala majdnem érintésnyi közelben volt, s mégis elérhetetlen. Hiába, ott a szakadék és ez mindent megakadályoz. A csaknem tapintható közelséget elérhetetlen meszszeséggé teszi. A kirándulási kép így hirdeti a bibliai üzenetet arról, hogy mennyire elszakadtunk Istentől. Ó is ott áll a történelmünkben, a természetben, a lelkiismeretünkben, a mindennapjainkban, egészen közel, szinte kitapinthatóan. Ezért lehetnek embereknek valami megejtő közvetlenséget árasztó istenélményei. Ezért állíthatják emberek, hogy már ezerszer, elindultak Isten felé, hogy keressék Őt. Ezért feledkezhet bele egy-egy búvár a természet nagy isteni háztartásába és szinte az »Isten ütőerén« tartja a kezét. Csak a szakadékkal nem számolnak sokan. Humánusan gondolkodnak, idealista álmokat kergetnek, utópiák lázálmaiba keverednek, mert számításaikból kihagyják a szakadékot, amely elválaszt, elszakít, áthidalhatatlan akadályt jelent a turistának. Kár lenne most ezt a szakadékot boncolni. Különböző korokban különböző neveket adtak neki. De hát nem a neve, hanem a megléte a döntő. A szurdok két fala párhuzamosan fut kilométereken át, de onnan ide, innen oda csak a madár jut el. Nem az ember. Aztán egy kanyar mögött nem várt meglepetés éri a már fáradni készülő turistát. Kecses híd feszül a két meredek sziklafal között és szeli át merészen a szakadékot. Mintha valami varázslat révén került volna oda. Finom ívelésű és az embernek az az érzése, hogy a két egymásnak meredő sziklafal összeroppanthatja bármely pillanatban. De ez csak látszat. A valóság az, hogy a híd ott áll emberemlékezet óta. Összeköti a partokat és áthidalja az áthidalhatatlannak vélt szakadékot. így emlékezteti a híd a turistát arra a tettre, amit Isten hajtott végre Jézus Krisztus hídverésével. Ő a híd Isten és ember között. Nélküle ősemberemlékezet óta párhuzamosan futnának a szurdokfalak, annyira, hogy majd megérintik egymást. De a szakadék van és marad. Elválaszt és távol tart egymástól. Elszakít és legfeljebb egymás távolról szemlélését engedi meg. Isten hidat vert önmaga és miközénk. Jézus Krisztus emberré születésével megtörtént a hídverés. Hogy is mondta ezt egyszer Jézus a tanítványainak? »Én vagyok az út, az igazság és az élet. És senki sem juthat az Atyához, csak én általam« (Ján 14, 6). Nyugodtan hozzá tehette volna az úthoz, az igazsághoz és az élethez azt is, hogy Ő a híd! ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN LAPUNK MINDEN OLVASÓJÁNAK A SZERKESZTŐSÉG Túrmezei Erzsébet Karácsonyi kérés Isten ajándéka, Te karácsonyeste lejöttél a földre bennünket keresve, hogy sötétségükben Te légy a mi fényünk, gyógyító orvosunk, ragyogó reményünk. Isten ajándéka, Jézus, téged várunk. Térj be hajlékunkba! Végy lakozást nálunk! Ha Te nem jössz hozzánk, tenger fény ragyoghat, sok földi ajándék szépen mosolyoghat, ezer gyertya éghet a karácsonyfánkon, nélküled, Megváltónk, még sincsen karácsony. De Te eljössz hozzánk. Meghallod hívásunk. Add, hogy karácsonykor mi csak téged lássunk! Teneked örüljünk, Tereád tekintsünk! Isten Ajándéka, Te légy a mi kincsünk!
