Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 6. szám
2 ÚT/TftfíSm _________ Több hazát adott végzetünk! /ézu.v mondja: »Ne félj, kicsiny nyáj, mert úgy látta jónak Atyátok, hogy nektek adja az országot!« (Luk. 12,32). Rendkívüli helyzetben szólal meg sokszor ez az ige. Már akkor is, amikor először mondta a Mester tanítványainak, rendkívüli volt a helyzet. Akkor szokta így kezdeni mondanivalóját a Mester, bizonysága ennek máshol is több ige, »ne félj«! Mert valamitől félni lehetett, ezért »ne félj«! Ez a bibliai ige kimutathatóan sokszor szólalt meg egyháztörténelmi nehéz helyzetekben. Amikor bezárultak a kapuk, fenyegetett volt a gyülekezet, valami veszély közelgett kívülről, üldözések, külső nyomás, templomrablások, hitükért üldöztetést szenvedett egyház. Ma is rendkívüli helyzetben szólal meg az ige. A rendkívüli helyzetet az adja, hogy nem csak a megszokott helyi gyülekezet van együtt, vendégek jöttek Európa sok országából és mégis mind egy nyelvet beszél. Vendég az igehirdető is. A vendégek messziről jöttek: Svédországtól Angliáig, Budapesttől Svájcig, s mind magyarok. Most nem a fenyegetettség, hanem éppen a nyitott kapuk helyzetében szólal meg az ige: »ne félj«! A nyitott kapuk helyzetében Lehet a nyitott kapu is veszélyes. Ki tudja mit rejteget számunkra az, ahová belépünk! A Nyugat-Európában Elő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége úgy ülésezik itt Őriszigeten, hogy nyitott kapuk előtt állunk. Több kapcsolat, több lehetőség! Ki tudja mit hoz a jövő, hiszen Európában éppen Magyarország és más országok között dőlt le a vasfüggöny, s olyanok, akik régen nem mehettek be a hazai földre, újra hazalátogathatnak. Változások között élünk! Ki tudja mit hoz a nyitott kapuk helyzete!? Nekünk, akik tanácskozunk, bizonyára Isten ügyének szolgálatát. A gyülekezetek, az egyház, az evangélikusság, a magyar protestantizmus, a kereszténység és ezzel együtt az egész ökumené szolgálatát. Ezt jelenti először ma a »ne félj«! S ezt olyan valaki mondja, akinek a kezében a hatalom. Jó tudnunk, hogy a jézusi szó biztat bennünket. Együttműködésünk és tanácskozásunk fölött nem sötét fellegek, hanem derült ég, előremutató, jövő felé vivő reménység van. Nem Bush elnök vagy Gorbacsov főtitkár, Vranitzky vagy Grósz Károly, vagy Németh Miklós, vagy bárki ezen a világon, aki politikai hatalmat gyakorol, mondja nekünk: »Ne félj«! Maga az Isten mondja, aki Atyának tudja magát, aki Jézust küldte, s ezzel a szóval is vigasztalást, bátorítást és útmutatást hoz. »Kicsiny nyáj« a megszólítás. Ez most nem csak reánk vonatkozik szám szerint ebben a templomban, hanem mindazokra, akiket képviselünk. Minket szólít így Jézus. Bennünket, keresztényeket, akik maroknyi gyülekezet vagyunk a világ egészéhez nézve. Bennünket, akik magyar anyanyelvűnkön méginkább kisebbség vagyunk a keresztények között. »Kicsiny nyáj« - magyar protestáns kereszténység, magyar evangélikus gyülekezet! Szétszórt nyáj, szórványban, diaszpórában élők: ne féljetek! Van Atyánk, aki jónak látta, hogy nekünk adja az országot! Mienk az Isten országa! Milyen országról van itt szó, melyikről a sok közül? Hiszen kilencet képviselünk most ebben a gyülekezetben. Melyik ország igazán a miénk? És egyáltalán van-e olyan ország amelyről valaki azt állíthatja, hogy ez az enyém? Amit egyszer, életünk végén, úgyis el kell hagynunk. S hányán vannak közöttünk, akinek különböző okok miatt egyszer már el kellett hagynia azt az országot, ahol született, s utána egy másik ország lett az övé. Az az ország, amelyről most a jézusi szóban az ígéret adatik, az az ország, amiért imádkozunk a miatyánkban: »jöjjön el a Te országod!« De hogyan? Ez az ország egyrészt kérés - a jövőben jöjjön el hozzánk, másrészt valóság. Tetszett a ti Atyátoknak, úgy látta jónak Atyátok, hogy »nektek adja az országot«, már most. Isten országa az a csoda, amely most, itt megvalósul közöttünk. Mindenütt ott van, mert nincsenek határai, nincs elkerítve más országoktól. Isten országa mindenütt jelen van, ahogy ezt Jézus egyszer mondta: »Isten Lélek és akik őt egyszer imádják, lélekben és igazságban kell hogy imádják«. Olyan országnak a polgárai vagyunk tehát, amelybe - bárhol is élünk - beletartozhatunk. Beletartozik mindegyik felekezet, minden keresztény. Nem határolják határcövekek, nincsen határfolyója, nincs négyzetkilométere. Határőrök sem mondják meg, hol kezdődik. Aki Istent keresi, aki Istenhez tartozik, aki neki engedelmeskedik, az él ebben az országban. És ez nincsen helyhez kötve. A régebbi években, emlékszem, létezett egy olyan falitábla, kapható volt faragva, díszesen ékesítve metszették a szöveget, falidísznek is elkészítették. Egy mondatot tartalmazott: »Hát Jézus mit szól hozzá?« Arra emlékeztetett bennünket, hogy abban a világban, amelyben élünk, nem csak emberi akarat van, nem csak emberi szándék és előírás, hanem isteni akarat is. Időről időre a harang, a templomtorony, az énekeskönyv, az istentisztelet, a gyónás vagy az úrvacsora mellett arra figyelmeztetett, ott volt előttünk a falon, szükségünk volt figyelmeztető szavára: ember gondolj arra, hát Jézus mit szól hozzá? Ahhoz, ahogyan élsz, ahogyan szólsz, ahogyan viselkedsz, avagy gondolkodok Hol van az Isten országa? Ott van, ahol ez a tábla, ez a gondolat, ez az érzés jelen van az emberek előtt, ahol Istennel gondolnak. Hát Jézus mit szól hozzá? Olyan országról van szó, amelyiknek jele a kereszt, lényege az az áldozat, amelyet Jézus tett értünk. »Nektek adja az országot«. Ez az ország ott van mögöttünk a történelemben, Jeruzsálem és Golgota a nevek, amire emlékezünk. Régi székely népballada szól Kőműves Kelemennéről. A ballada szerint 12 kőműves építi Déva várát, de amit építenek estig, leomlik reggelre, s amit építenek délig, leomlik estére. És a régi ballada szerint szörnyű fogadást tesz a 12 kőműves. Azt mondja: aki először jön meglátogatni őket, annak vérét a malterba keverik, hogy vér árán, élet árán emelkedjenek a falak. Megtették a szörnyűséget. Kőműves Kelemenné volt az áldozat, akinek vére árán, élete árán emelkedtek a falak. Déva várának falai. Isten országában az történt, hogy ennek az országnak a falai, tornyai úgy emelkednek, hogy valakinek élete és vére árán épülhet ez az ország. Ide küldte Isten közénk a Fiát, hogy ide élje elénk az Isten országát, akaratát és az ő élete, vére árán emelkedtek a falak. Ez arra int bennünket, hogy lehet ugyan, hogy leomlik estére, amit délig építettünk, vagy reggelre, amit estig készítettünk, de újra épül, mert az Isten országa nem emberi kéz munkája. Nem emberi kéz munkája Kérdezték sokan, melyik az az emberi érzékszerv, amelyik a legfontosabb: a látás, a tapintás, avagy az ízlelés. A legfontosabb és az első érzékszerv a hallás, mert mielőtt még világra jönne az ember, az anyja méhében már hallja a szívhangokat. A csecsemő talán azért is nyugszik meg, ha az ismerős szívhangokat hallja, mert az anyja öleli magához. Ráhangolódott arra a szívre, akitől életet kapott. Isten országában élni annyi: odahallgatni arra, aki életét adta értünk; ezért valóság lehet közöttünk és bennünk: nekünk adja az országot. »Keressétek először Isten országát«, mondja egy másik helyen Jézus a tanítványainak, »és minden más megadatik néktek«. Most azt kérdezhetjük, hogy mi a viszony ez ország és a mi földi országaink között? Isten országa és azon 8-9 ország (folyt, a 3. lapon)
