Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 5. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xxxm.évfolyam 1989.5. szám Vajta Vilmos A reménység iskolája A volt kecskeméti református kollégium iskoláinak 425. jubileumi éve alkalmából Non scholae séd vitae discimus Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Sokszor hallottuk ezt a mondást iskolás korunkban. Megtanultuk, hogy az iskola nem öncél, hanem az életre készít fel. Amikor kiléptünk az iskolák kapuin, hamarosan megtanultuk, hogy az élet maga is iskola. Rájöttünk, hogy oktatóinknak az volt a reménye, hogy erre az iskolára készítettek elő. A kecskeméti kollégium négy és egynegyed százados jubileumának évében bizonyára már sok jó szó hangzott el - és még több fog megszólalni - arról, hogy hogyan valósult meg az a sok reménység, mellyel elindították az iskola növendékeit az életbe. Nem akarom megismételni azt a sok elismerést se, mellyel méltán illethetik az ősi iskolát a magyar művelődés szolgálatá-Komputer segítségével . . . Koltai Rezső, a skandináv protestánsok lelkésze, adminisztrációs munkájának jelentős részét 1988 óta komputer segítségével végzi. Koltai Rezső talán az első magyar »komputeres lelkész«, s ez azt is igazolja, hogy a magyar nyelvű gyülekezeti munka is egyre modernebb eszközökkel dolgozik. Koltai lelkipásztor munkaterülete egész Skandinávia, ami azt jelenti, hogy évente 80 ezer kilométert utazik, 260 munkanapot tölt el utazással, távol a családjától stb. Áldásos munka, komputer segítséizével Storlind Jenő, Helsingborg ban. Szeretnék azonban arra rámutatni, ami az elindulás óta évszázadokon át gerincét adta annak a pedagógiai vállalkozásnak, melyért ez évben különösen is hálára vagyunk kötelezve. Arra az indítóokra gondolok, mely egykor odavezetett, hogy a reformáció népe iskolákat épített. Talán így gondolták el: mivel a reménység adja meg az élet alaphangját, erre kell kiképzést kapnunk, hogy az életet a maga teljességében komolyan vegyük. Pál apostol nagyon velősen tud arról szólni, hogy milyen élet az, melyre az ember reménységének irányulnia kell. Ezért idézem: »Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halálból, első zsengeként a halottak közül« (lKor 15,19-20). Három mondatba foglalhatom azt, amit az apostoltól a reménységre vonatkozólag tanultam. Az első mondat: Krisztus elsőként végezte el a reménység iskoláját Keskeny volt az életútja már a kezdeténél. Át kellett törnie a reménytelenség kétségein; a saját népe nem ismerte fel Istent benne. A külföld bölcsei hódoltak előtte. Népe inkább csodákat várt tőle, ezért akarták a hatalmi székbe ültetni. Jézus borzadva menekült ettől. Őt más remény töltötte el. Mint tanító mester, az életet akarta adni az emberiségnek. Eletet az élőknek? Nem csak bolondságnak, hanem káromlásnak is tartották. Az életet többre tartotta a testi-fizikai jólétnél. »Nem csak kenyérrel él az ember« mondotta (Mt 4,4). Veszélyessé vált a mondanivalója kora vallásos vezetői számára épp úgy, mint az öntelt római megszállók előtt. Érthető lett volna, ha Jézus ebben a történelmi adottságában elvesztette volna a reménységét abban az Istenben, aki küldte és akihez hívta az embereket. A meghurcoltatás utolsó állomásán, a Gecsemáné kertjében együtt érzünk vele, mikor már szinte elhagyja a reménysége. A kecskeméti evangélikus templom oltárképén van ez megfestve. A térdelő Krisztus a szenvedés kelyhét látja maga előtt és könyörög: »Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár, mindazáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied« (Luk 22,42). A reménység szava ez. Nehéz iskola vizsgája. De Jézus megállta a próbát. Nem adta fel reménységét, hanem életét a mennyei Atya kezébe tette le. Istenkáromlóként elítélték és mégis várta a szabadulást a halálból, hogy a minden emberre ránehezedő sorsot legyőzze. Szabadon, türelemmel viselte el halálát. Ez volt Jézus képesítése a reménység iskolájában. Mit jelent mindez az emberiségnek? Erre válaszol a második mondat: A keresztény élet a reménység gyakorló iskolája Jézus Krisztus az apostol levele szerint azért szenvedte el a halált, hogy első zsengeként feltámadva mindnyájunkat életre keltsen. A keresztség beiratkozás ennek a reménységnek az iskolájába. Krisztus tanítványaivá válhatunk. Az ilyen keresztény élet látszólag nem különbözik a többi ember mindennapi életétől. Mint Krisztus tanítványai, családban élünk, a társadalomban nekünk jutott munkát végezzük. Egyazon örömökkel, gondokkal, mint mindenki. Csakhogy egy többlete van ennek az életnek. Krisztus tanítványaiként élhetünk mindazokkal együtt, akik őt Uruknak vallják. Ez a gyülekezet. Nem tanterme, hanem temploma van, ahol a halálból feltámadt Krisztus örömhíre állandóan szól. Erre egy a válasz: a hit engedelmessége Isten dicsőítésével. Innen indul el a tanítvány a mindennapi életbe. A »többlet«, mellyel szembenéz életének feladataival: a feltámadásba vetett hite. Krisztus feltámadása megvilágítja napjait, akkor is, ha sötétségben botorkál. Élete egybefonódik azzal a Krisztussal, aki a reménytelenség emberi kísértéseit legyőzte. Éz az az evangélium, az a sajátos keresztény üzenet a világ számára, melyet senki, sehol másutt el nem tud mondani. Csak az, aki Krisztusról hirdeti a hírt. (folyt, a 2. lapon)
