Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 4. szám
7 Hit, haza és Mikor Cservenka Ferencné, Gödöllő és Isaszeg országgyűlési képviselője lemondott mandátumáról, már sejteni lehetett, hogy a terület gyorsan politikai gyakorlótereppé változhat. Az ellenzék - az országban elsőként - képviselőjelöltet állított, a július 22- ére kiírt választásokra megkezdődött a választási kampány. A gödöllői Ellenzéki Kör (MDF, SZDSZ, Fidesz) jelöltje Roszik Gábor evangélikus lelkész. A fiatal lelkésszel készült az alábbi beszélgetés. * Te nagy családban nőttél fel. 35 évesen máris négy gyermeked van. Felfogható-e valamiféle példamutatásnak a magyar családok felé? Örülnék, ha sokan annak fognák fel. Ám nem azért van nekem négy gyermekem, meg édesapámnak hat, hogy ezzel példát mutassunk. Alapvetően Isten ajándékának tekintem a gyermeket, tehát gazdagon megajándékozott vagyok. Soha nem tudtam elképzelni, hogy egy vagy két gyermekem legyen, mindig arra vágytam, hogy nekem is nagy családom legyen. Nagyon szeretem a gyermekeket, bennük van népünk jövője, léte. Beszéljünk a foglalkozásodról. Sokan kérdezik Gödöllőn, hogyan akarja képviselni a többséget egy világnézeti kisebbség egyik vezetője. Hogyan egyeztethető össze az evangélikus lelkészség a politikával? Először is a vallásos emberek köre nem tekinthető világnézeti kissebbségnek Magyarországon. A különböző reprezentatív felmérések a népesség 40-50 százalékáról állítják, hogy valamilyen módon hisz Istenben. Ezen kívül biztos vagyok abban, hogy igen nagy azoknak az aránya, akik szimpatizálnak az egyházakkal, nagyra értékelik a hitet, az egyházak szolgálatát, munkáját. Azt hiszem, ez a megállapítás érvényes Gödöllőre és Isaszegre nézve is. Másodszor pedig én nem vagyok egy világnézeti kisebbség vezetője. Igaz, hogy Gödöllőn az egyik legkisebb gyülekezet lelkésze vagyok. Viszont jól ismernek a nagyobb római katolikus és református egyházközségek tagjai is, s rajtuk kívül még nagyon sokan. Ebből következően és a fenti adatokat ismerve meggyőződésem, hogy képes vagyok - az ő bizalmukalt élvezve a gödöllői és isaszegi lakosok döntő többségét képviselni. A lelkészséget, hivatásomat jól össze tudom egyeztetni a »politizálással«, ami abból ered, hogy lelkészként plusz felelősséget érzek az emberekért, s nem csak a vallásosokért. Magyar vagyok, hazámat szeretem, aggódom érte, s köteoptimizmus lességemnek éreztem és érzem, hogy politikai kérdésekben egyértelműen állást foglaljak. Ezek az állásfoglalásaim jól ismertek Gödöllő-szerte s széles körű egyetértésre találtak. írásaidban, hozzászólásaidban többször felmerült az Állami Egyházügyi Hivatal, illetve az egyházügyi törvény kérdése. Ezzel összefüggésben hogyan látod a lelkiismereti és vallásszabadság állapotát a mai Magyarországon? Az Állami Egyházügyi Hivatal - ahogyan valaki nagyon találóan szellemi munkásőrségnek nevezte - remélem, már a múlté. (Remélem, a Munkásőrség is, vagy legalábbis gyökeresen megváltozik). Ám 40 éven keresztül kifejtett tudatos és szisztematikus rombolása még sokáig kísérteni fog. Ezért van szükség lelkiismereti és vallásszabadság törvényre. Bár jogállamban elegendő lenne, ha az alkotmány ezt tartalmazná, de nálunk még külön garancia kell, hogy az meg is valósuljon, s mindez a gyalázat ne fordulhasson elő, ami az elmúlt években mindennapos volt. Ma már kezdenek jelei mutatkozni a lelkiismereti és vallásszabadságnak, ám elégedettségről még mindig nem beszélhetünk. Számomra az lenne mérce, ha mondjuk az általános iskolák és gimnáziumok igazgatói hittan vagy legalábbis vallástanulásra biztatnák a diákokat. Talán már ettől sem vagyunk olyan messze. Optimista embernek ismertelek meg. Mégis azt kérdezem, optimista vagy-e az erdélyi magyarság kérdésében?. Optimista vagyok, feltétlénül. A 150 éves török uralomnak is vége lett, igaz, az a történelmi ismereteim alapján nem volt olyan rossz, mint az erdélyi magyarok helyzete ma Romániában. De nem csak azért vagyok optimista, mert egyszer ugye minden rossznak vége szakad. Hiszem, hogy hasonló forradalom, mint ami Magyarországon is van, rövid időn belül végigsöpör Kelet-Európán. Ezért mi itthon mit tehetünk? Imádkozunk és tartjuk a lelket az odaát élőkben. Már csak úgy is, hogy a mostani magyarországi forradalmat, demokratizálódási folyamatot végigcsináljuk s egy össztársadalmi összefogással megmutatjuk, hogyan lehet egy ország helyzetét megváltoztatni életét egy jóléti társadalom, szabad jogállam felé elvezetni. A mai közélet egy másik sarkalatos pontjára szeretnék rátérni, 1956 értékelésére. Hogyan látod a forradalom történelmi szerepét? Segíthette vagy gátolta a demokratikus viszonyok kialakulását? tír/rá/?sm Vékey Tamás Isten irgalma az, hogy a föld újra terem, hogy nemcsak bogáncs és tüske terem rajta; hogy még nem terméketlen, kivágnivaló fa. Isten irgalma az, hogy szívem is teremhet Istennek, áldott ízeket. Én áldom Őt, míg virágzik a lelkem, s míg tart az életem: magasztalom! Mert éltet Ő, ezért teremhet a szívem hálaadást. Ő megtart és igazgat engem is; a világot pedig Irgalma sohasem hagyja el. 1956-ot 1948-hoz tudnám hasonlítani. Azt hiszem, először a demokratikus viszonyok kialakulását gátolta, azután meghatározta. Ezen azt értem, hogy 56 után a diktatúra teljes gőzzel működött, az emberek szinte moccanni sem mertek vagy tudtak. Aki pedig megpróbált, arra lesújtott. Ugyanakkor apróbb liberalizálásra is kényszerítették a rezsimet, talán lelkiismeret-furdalásból is, de elsősorban félelemből. Ők is tartottak a néptől. Lehet, hogy ez nem pontos értékelés, ám bizonyos, hogy az 56-os forradalom meghatározó módon mindig jelen volt. Szelleme ott élt és él nagyon sok ember gondolkodásában, s a mostani demokratizálódási folyamatokban alapvetően meghatározó, előrevivő. Mekkora esélyt látsz a mai politikai légkörben a visszarendeződésre? Képviselőjelöltként véleményed szerint melyek azok a kérdések, amelyeket rendezni kellene a veszély elhárítása érdekében? Ebben a kérdésben is optimista vagyok. Már elképzelhetetlennek tartom a visszarendeződést. Hogy mégis ez teljesen kizárt (folytatás a 8. lapon)
