Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 4. szám
mnÉBím »Az aratni való sok, de a munkás kevés« Témaként ez is jól illett volna a magyarországi ev. egyház fiatal lelkészek konferenciájára, amit 1989. május 8. és 11. között tartottak Gyenesdiáson »Fiatalok az egyházban - az egyház a fiatalok között« címmel. Az országban és a magyar társadalomban beindult reformmozgalom, az egyházak működési tere fokozatos, majd rajtaütésszerű kiszélesedése a fiatalabb lelkésznemzedék seregszemléjére késztette az egyházvezetőséget. Egyben az egyházvezetőségen belüli demokratikusabb, humánusabb vezetésforma képviselőinek a »good-will« toborzója is volt a találkozó, amelyen a déli és az északi egyházkerület több mint 30 lelkésze és lelkésznője vett részt. Márpedig a toborzó szükségessé vált, hiszen tudjuk, milyen nehézséggel kell küzdenie minden reformernek a visszahúzódó és szabotáló hivatali gépezet ellen; és mit ér egy hadvezér hadsereg nélkül? - De a »másik« oldalról is fennáll az igény a találkozásra (még akkor is, ha az eredmény felől nagyon eltérő vélemények léteztek!): gondoljunk az ifjúsági munka, a lelkészek politikai ellenzékhez való viszonya, a kórházi és fogházi lelkipásztori szolgálat megannyi tisztázatlan kérdésére - az egyházon belüli megújulási folyamatról nem is beszélve! A nagy kérdés a konferencia kezdete előtt az volt: hogyan sikerül a nagy elvárásoknak eleget tenni, és miként viselkedik az egyházvezetőség? Esetleg visszanyúl a 40 éven át beidegződött önkényeskedő, hierarchikus magatartáshoz - vagy? Ez a bizonytalankodás ugyanúgy jellemző az egész mai magyar életre. Hiszen ami ma biztos, ki tudja, holnap mivé válik; amit ma mondanak, lehet, hogy holnap már másképp és holnapután meg az ellenkezőjét állítják. A változás percenként észlelhető; ki a »biztos« megmondhatója? A feszültség tehát mindkét oldalon nagy volt, de ez kezdeti volt és órákon belül szerteoszlott. Első este még a burkolt, a szabad térbe félhalkan mondott kommentárok divatja dominált, majd a hivatalos rész után a társaság »semleges területen« folytatta az eszmecserét, holmi zavaró püspökök és esperesek nélkül. Másnap azonban már nem volt szükség efféle kerítő mozdulatokra. A két fél rájött egy egészen lényeges dologra: ti. hogy képesek és hajlandók egymásra figyelni és a komoly véleményt fontolóra venni - s mindezt anélkül, hogy a függőségi viszonyban levő gyengébb fél lutherkabátja (és ezzel együtt saját és családja egzisztenciája) veszélybe került volna. Ez az egyre inkább őszintévé váló egymáshoz fordulás lehetősége nem annyira Nagy Gyula püspök elnök XIV. Lajosra emlékeztető mondatából adódott - »Az egyház megújulása énnálam kezdődik« -, mint inkább az egyik fiatal résztvevő (Laborczi Géza) korreferátuma tárgyilagos és mégis az átéltek igazoló erejével ható kérése ahhoz a témához, hogy mit várnak a fiatalok az egyháztól (és ő a fiatal lelkészekről beszélt): »Hitet és nem hitelt«. - »Bizalmaskodás helyett bizalmat.« - »Pletykák és rémhírek helyett információt és híreket.« - »Egyházpolitika helyett a szabad gondolkodás méltóságával ellátott teológiát.« - »Hatalmaskodás helyett vezetést és pásztorolást.« - »A gyanusítgatásnak kitevő kiválasztás helyett a »kiválók« figyelembevételét.« - »Lelki prostitúció helyett lelkiséget.« - »Bolondvár-építés helyett otthont adó gyülekezetei.« - »A lelkiség és a struktúra foltozgatása helyett új tömlőt.« - »Kizsákmányolás helyett munkaerőgazdálkodást« (az egyház a legkapitalistább vállalat). - »Az egyházban ezrek vesznek el, de mi büszkén hangoztatjuk, hogy szórványegyház vagyunk!« és »Igemánia helyett igeközpontúságot, tiszta szót!« Nem állítom azt, hogy ez előtt a hozzászólás előtt nem lett volna érdemleges és bátor megnyilvánulás, de az a hangulat, ami ezt a katarzist kiváltó, szókimondó hozzászólást követte, valami egészen új helyzetet teremtett. Csak egypár megrázó erejű hozzászólással kívánom dokumentálni, hogy mennyire kellett ez a beszélgetés: »Nem tudok abban a cipőben járni, mint apám, mert nekünk nem kellett azokat a lépéseket megtenni, amiket nekik!« - »Mi a >knock out’-olt generáció vagyunk, örültünk, hogy vége az eléggé silány kiképzésnek és aztán gyorsan ki a gyülekezetbe, ahol végre zavartalanul voltunk.« - »Már a teológián elkezdődtek az atomizálódó, egymással rivalizáló tendenciák.« - »Az egyház sose volt az otthonunk - milyen jó volna, ha végre otthonra találhatnánk benne!« Micsoda áldatlan állapotok, milyen mély sebek (melyek több generáción keresztül is hatottak) törtek a felszínre! De nem a változó idővel lépést tartva bosszúért lihegve vagy elégtételt követelve - nem: a megújulást megelőző igazságok kimondása volt az indítóok. Ilyen helyzetben nyitott fülekre talált Harmati Béla püspök »Pluralizmus az egyházban« c. előadása, aminek keretében ismertette többek közt a sokat vitatott Dóka-ügyet (a legtöbben most hallottak először részleteket) - amelynek elintézetlensége jellemző az egész magyar társadalomra, hiszen valahol mindenki felelőse is, meg egyben elszenvedője is a közelmúlt igazságtalanságainak. »De az igazság elmondása feltétele a megbocsátásnak«-mondotta az egyik résztvevő. Szó volt az újonnan megalakult ifjúsági egyesületről is, a MEVISZ-ről, amely úgy tűnik, hasonló nehézségekkel küzd, mint valahány alakuló szövetség vagy párt a mai Magyarországon: előbb alakult a szervezet, mint a bázis és a különféle nézetek inkább megosztják, nem pedig egységesítik a szervezkedést. Az ifjúság nevelésével kapcsolatban szó volt a nemzeti öntudatról is és mint külföldi magyart (helyesebben magyar külföldit), megkértek, szóljak erről valamit. Felhasználva az alkalmat, ismertettem az összegyűltekkel a nyugati világ protestáns gyülekezeteinek a munkáját, azok eredményét és nehézségét. Szóltam a magyar rádióadásokról és természetesen az Útitársról is. Végül is - ami az ifjúsági munkát illeti - ismertettem a magyar cserkészet egy-két lényeges gondolatát. Tettem ezt különösképpen azért is, mert az európai kerületi vezetőképző-táboron ez évben 50 magyarországi résztvevő is lesz, köztük 11 evangélikus, azzal a céllal, hogy a Magyarországon meginduló cserkészmozgalom számára tapasztalatot gyűjtsenek. Beszámolóm után odajöttek néhányan és tudatták velem, hogy ők ugyan nem ismerik a cserkészetet, de amit ők eddig gyülekezeti ifjúsági munkaként végeztek, az sok mindenben hasonlít hozzá. Sok érdekes előadás és kijelentés hangzott el a konferencián. Nem lehet mindegyikre kitérni, de említésre méltó Harmati Béla püspök egyik mondata az egyház és az állam viszonyáról: »Az egyház, az Ige tartsa magát szabadon, függetlenül a pártoktól!« Ha ez valóra válhat és az egyházon belüli hangnem a testvéri szeretet hangnemévé válik, akkor azt hiszem, nincs okunk a magyarországi evangélikus egyház jövőjéért aggódni. Ez a magatartás az egyházat és munkatársait, tagjait egyaránt igazolni fogja - legyenek azok lelkészek vagy laikusok, fiatalok vagy öregek, vezetők vagy vezetettek - és Isten Igéje nyomán lesznek a nagy aratáshoz munkások is! Gémes Pál Családi hír Gyöngyösi Vilmosné, szül. Farkas Judit, hosszú szenvedés után 69 éves korában meghalt. Temetése május 29- én volt. Feltámadunk!
