Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 3. szám
ÚT/TfíRS Hit és látás Jézus így szólt Tamáshoz: »Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem látnak és hisznek« (Ján 20,29). Ezeket a szavakat a feltámadott Jézus a Tamással való találkozásakor mondja, mintegy levont tanulságképpen. Kétszer is egymás mellett áll benne a látás és a hit. Ezzel Tamás korábbi kijelentésére utal, mellyel tanítványtársai húsvéti örömhírét fogadta, s a lényege ez: Hiszem, ha látom! Eme magatartása alapján vált Tamás a kételkedés és hitetlenség megszemélyesítőjévé, s mint ilyen, sokak számára rokonszenvessé. A kételkedő Tamásban valóban sokan magunkra ismerhetünk, de története a mi hitre jutásunkért Íratott meg, Jézus zárószava szerint. Jézus elfogatása és keresztre feszítése többszöri előjelzése ellenére súlyos válságot okozott a tanítványok életében. Az történt, amit Jézus szintén előre jelzett: »Megverem a pásztort és elszélednek a nyáj juhai« (Máté 26,31). A feltámadott Jézusnak újra kell gyűjtenie őket és meggyógyítani hitük sebeit. Ebben a pásztori szeretetben külön részesül Tamás, mint egy nehéz eset. Valóban az volt. Mint finom műszer, érzékelte a várható veszélyt vagy a bizonytalanságot. Jézus halála számára mind a kettőt jelentette és zavarta, csalódást okozott neki. Tamás így válik a hitükben sérült, csalódott keresztyének előképévé. Ahogy Tamásnak, úgy minden szárnyaszegett tantványnak el kell jutnia nagypéntek sötétségéből húsvét világosságára. Az árvaság, a félelem és a fájdalom állapotából az élő és győztes Krisztussal való közösségre. Tamásnak tanítványtársai örömmel újságolták: »Láttuk az Urat!« Ezt a hírt Tamás szomorúságába süllyedve, kételkedve és bizonyos fölénnyel fogadja: »Ha nem látom a kezén a szegek helyét és nem érintem meg ujjammal, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.« Ez a magatartás rokonszenvesnek tűnhet, de ami bizonyos területeken elengedhetetlen, az ebben az esetben téves módszer. Lelki görcs, hitbeli sérülés ugyanis a bizalom, a hit által oldódik, gyógyul és nem kézzelfogható bizonyítékok alapján. A hit lényege a bizalom, amit Istennek küldöttei és üzenete komolyanvételével előlegezünk. A hit válasz, mellyel Isten felénk nyújtott mentő kezét megragadjuk, szavának engedelmeskedünk. Hitünk nem nélkülözi a tényeket. A feltámadott Jézusról szemtanúk tesznek bizonyságot. Hitünk azonban több, mint a tények tudomásulvétele, ismeretek elsajátítása; nem csupán az érzékelés és értelem körébe tartozik, hanem egész emberségünket magába foglalja, amit a Biblia szívnek nevez. A szív valaki iránt csak bizalommal nyílik meg. A bizalmat Isten szava iránti tapasztalat követi, mely tovább növeli hitünket. Tamás esetében a látásra és tapintásra, és sok ember esetében az értelemre, a természettudományos gondolkozásra való hivatkozás a hittel szemben tévedésen alapul, vagy kibúvó az Isten hívásának való engedés alól. Tamás történetének döntő fordulata azzal következik be, hogy hitetlenkedő kijelentése ellenére keresi a tanítványi közösséget, együtt van a többiekkel, amikor a következő vasárnap újból megjelenik közöttük Jézus. így adódott alkalma a feltámadott Jézussal való találkozásra. Jézus ismerte és komolyan vette Tamás kételkedését. Látta hitének sebét és meggyógyította. Nem tudjuk, hogy Tamás élt-e Jézus ajánlatával és megtapintotta-e Jézus kezét, oldalát, de hogy nem az gyógyította meg, az biztos. Tamás ugyanis nem Jézus feltámadásának tényét állapítja meg a látottak és az esetleges tapintás által, hanem szívét nyitja meg Jézus előtt, melyből a leg-Jézus mennybemenetele Schwäb. Evangeliar (12. szd.) 2 R. A. Schröder Rátaláltam Egy szavadra találtam rá, amit szívből köszönök Neked: nem az egészségeseket keresed te, orvos, a betegeknek szól jöveteled. Egyik szavadat olvastam nemrég az asszonyhoz, aki vétkezett. Igen gyöngéd voltál hozzá, s hirdetted neki a szabad életet. Soha ezt elfelejteni nem tudom, e szavadhoz ragaszkodom. Szívembe gyömöszölöm bele, kezem érette imára kulcsolom, puszta szavadért, melyre rátaláltam, szavadért, mely életet hirdetett. Gyógyulnék én is ám szívesen, mert szívem sokat vétkezett. Gyógyulnék Nálad én is szívesen, a betegek orvosa vagy Te. E szavadra találtam rá. Szavadra! - Hálám füledbe eljut-e? (ford. Gémes István) szebb vallomás fakad fel: »Én Uram és én Istenem!« Jézus szeretetének és hűségének fénye beáradt Tamás szívébe és kiűzte a kételyt, a gőgöt, árvaságot. Ez a megvilágosítás, hitre ébresztés Isten munkája bennünk. Ő mondja ki ma is: Legyen világosság! Ebben a munkájában a tanítványi közösséget, azoknak bizonyságtételét, a tamások közösség-keresését használja fel. Jézus zárószava arról biztosít minket, hogy a hitrejutás terén nem vagyunk hátrányban a kortársaival szemben, hiszen a benne való hitre mindig is csak a szívünkig hatoló ige által juthatunk. Tamás legyen példánk abban, hogy csalódásainkba, szomorúságainkba ne süllyedjünk bele, kételyeinkkel, kérdéseinkkel ne maradjunk egyedül, hanem induljunk el, a hívást hallva a fény felé, pislogó mécses és megrepedt nád hitünkkel. Jézussal találkozhatunk az igeolvasás és imádkozás belső szobájában is, de a tanítványi közösségnek különös jelentősége van. Ahogy Jézus ígérete mutatja: »Ahoi ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük« (Máté 18,*20). Ott találkozhatunk Jézussal és juthatunk hitre és elmondhatjuk Ady szavaival: »És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom. De Őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.« Joób Olivér
