Útitárs, 1989 (33. évfolyam, 3-6. szám)
1989 / 3. szám
ÚT/TfíRS A középpont Veöreös Imre: A középpont felől. Bp. 1988 »Könyvemet mindazok kezébe teszem le, akik korunk szellemi légkörében próbálnak gondolkozni életről, halálról és a legcsodásabb titokról, Istenről.« Mint olvasóinak egyike, a könyvet bensőleg meggazdagodva teszem le. Azzal az örömmel is, hogy egy sokoldalú, teológiai és kulturális kérdésekben leginkább mélyre evező személyiséggel ismerkedhet meg az olvasó. Az utolsó negyed évszázad írásaiból ad olyan szemelvényeket, melyek egyúttal egész gondolkodásának mintaképei. Egységes, nem a pillanatnyi sodrásokhoz alkalmazkodó, kutató gondolkodása a lelkészteológus tusakodásait mutatja be egy kritikus korszakban. Ebben a mai világban él, de nem innen nézi a világ kérdéseit, hanem a »Középpont felől«. Ez könyvének címe, de egyszersmind témája is. Érdeklődési köre hihetetlenül gazdag. így nemcsak a teológiában jártasak fognak írásaiból indítást kapni arra, hogy keresztény hitük alapkérdéseit újból megvizsgálják a »Középpont felől«. A kultúra művelői is remélhetőleg elgondolkodtató megfigyeléseket fognak találni a kötetben. Számos íróról, költőről és művészről (főleg festőkről) ír arcképvázlatokat. A magyar, de egyben az európai kultúra felé nyílt érdeklődését tanúsítja, amikor legnagyobbjaikról ír. »Mély vizeken« evezve Aki ma a keresztény hit középpontja felől tájékozódni akar az európai kultúra s benne a magyar komponens szerepéről, annak aligha lehet jobb kísérőt ajánlanunk szerzőnknél. Könyvek, kiállítások, filmek, színművek ihletik olvasásai és utazásai közben. Martin Buber prófétákra emlékeztető filozófiájáról, Németh László szépirodalmat, színművet, kritikát egybefoglaló művéről, Ady verseinek és életének Istenhez való viszonyáról, sőt Jung pszichológiájáról és sok másról »mély vizeken« evezve ír. Bizonyára nemcsak a kulturális érdeklődésű »amatőr«, hanem a szakember is meglepő felfedezéseket tehet. Miközben beszámol és lelkesít élményeivel, egyszersmind beszélget is kultúránk nagynevű képviselőivel, mint hívő teológus. Kiértékeli mondanivalójukat és felfedi az »anonim keresztényeket« a művek mélyén: »Az a meggyőződésem, hogy Isten valamiképp benne rejtőzik minden emberi alkotásban«. Ezért joggal sajnálja, hogy a hívők mily sokszor mulasztják el az emberi kultúra hangján való tájékozódást a lét értelmének alapvető kérdései felől. A középpont felől ad fel kérdéseket a változó világban tevékeny gondolkodóknak és művészeknek. Több írásában sorra veszi az üdvesemény krisztusi üzenetét azzal a mélyre vezető kérdéssel, hogy mi módon alkalmazható és fogalmazható a keresztény igazság a ma embere nyelvén. Talán meg is lepte őt ez a kérdés egy olyan világban, mely hatalmi erőkkel akarta letörni a krisztusi bizonyságtételt. Ezért kérdés számára, hogy a teológia Szentírásból merített igazsága csak a hit számára szóló igazság-e, vagy olyan igazság, mely egyetemes érvényességre tarthat .igényt minden emberre vonatkozólag? Ez utóbbi még korántsem jelentheti mások meggyőződésének egyszerű tagadását vagy (mint bizonyos társadalmi rendszerekben) hatalmi szóval való kirekesztését. Inkább a párbeszéd szükségességére utal, melyben Krisztus követeinek küldetése, hogy Isten minden emberhez forduló igényét szóvá tegyék. A kultúra keresztény értékelése A múlt századból örökölt kultúrprotestantizmus sokakat vezetett ahhoz a félreértéshez, hogy az egyház lényege kimerül kulturális teljesítményeiben. Ez a nézet - úgy hittük - már legkésőbb egy félévszázad előtt utolsót lélegzett. De a megváltozott világban kezdtek egyesek rájönni arra, hogy a világ hatalmasai előtt az egyház népművelődési teljesítményei amolyan kihasználatlan, múltbeli tőkét alkothatnak. Erreúgymond - újból fel lehetne építeni az egyház társadalmi szerepének alátámasztását. Ennek a gondolatmenetnek szinte új szárnyakat adott az a változás, mely a magyar társadalomban jelenleg végbemegy. Ismét érveket szállítanak ahhoz, miért kell az egyház, s miért élt át keserves időket is úgy annyira, hogy immár nem lehet eltűnésével számolni. Milyen üdítő ebben a légkörben Veöreös Imre tanulmányait kézbevenni ! Távol áll tőle minden olyan pragmatikus és opportunista gondolkodás, mely megkísérli az érvelést, hogy miért szükséges az egyház kulturális szolgálata a társadalomban. E helyett kiindulópontja az a Középpont, mely az egyház egyedüli fundamentuma. Innen nézi azt a kulturális életet, mely az emberi létnek egyik legkézzelfoghatóbb jelensége. Úgy annyira, hogy onnan sugároznak hatások emberi létünk kifejlesztésére, ennek növekedésére. Viszont arra is mutat, hogy az isteni szeretet üzenetéből, Krisztus keresztjéből mint »a szeretet ábrájából, mutatójából, rugójából« is áradnak kulturális hatások, melyeket az egyház üzenetét felvevő művelt gondolkodás átvehet. Az evangélium tolmácsolása kölcsönös megértésben is történhet azokkal, akik az emberi lét értelmét keresik. Ez a nagy távlatokat nyitó könyv sokféle témájával egy emberélet összesített, teljes üzenetét nyújtja. Az egyes cikkeket gondosan átdolgozva hozza. Teljességében ezért hat frissen, maian, aktuálisan. Az olvasó nem érzi az időbeli távolságot az írásokban. A szöveg csak egyet ismétel az emberi lét határhelyzetében (»az életről gondolkodó ember mindig a halálba ütközik bele«): újból és újból meg kell találnunk a Középpontot, Istennek az emberekhez lehajló örök szeretete üzenetét - az egyház életében is! Mert - ahogy ezt Bubertől tanulta! - »Isten országának ügye nagyobb, mint az egyházé.« Ezért lehet, sőt kell is, meghallgatni a körülöttünk levő világ mondanivalóját, hogy az onnan is érkező fénysugarakat felfogva, visszamutathassunk a Középpont felé. »Hiszen a fény útja megfordítható.« A magyar kereszténység hálás lehet ezért az útmutatójáért. Vajta Vilmos Baden, Svájc. Január 22-én tartottuk meg hagyományos ökuménikus, többnyelvű istentiszteletünket az ókatolikusokkal és a francia protestáns gyülekezettel közösen. A német nyelvű igehirdetés mellett, amelyet az ókatolikus lelkész tartott, két rövid igehirdetés hangzott el magyarul és franciául, mindhárom a kegyelmi ajándékokról, Róma 12,4-13 alapján. A francia lelkész, Thierry Ollu d’Kerpedron indítványára a perselypénzt a magyarországi erdélyi menekültek megsegítésére fordítottuk. Az összeget, átszámítva húszezer forintot, a rákosszentmihályi gyülekezet lelkészének, az erdélyi menekültekért végzett áldozatos munkájáról ismert Pánczél Tivadarnak juttattuk el. (Levél)
