Útitárs, 1985 (29. évfolyam, 5-6. szám)
1985 / 6. szám
5______________________________________________________________ A megújulás kockázata 20 évvel a vatikáni zsinat után A meghívás Amikor 23. János pápa »ökuménikus« zsinat egybehívására szánta el magát, nagy meglepetést okozott az egész világ kereszténységében. Előbb azt hitték, hogy az összes egyházat kívánja egybegyüjteni. De kitudódott, hogy az »ökuménikus« szó a római kánonjog szerint a pápa fennhatósága alatti egyházat jelenti. Mégis megoldódott az ökuménikus jelleg, úgy, hogy a többi egyházak megfigyelőket küldhették a pápa meghívására. Ezeknek nemcsak passzív szerepe volt. A hetenkénti együttléten, melyet az egységtitkárság hívott egybe, hozzá szólhattak az egyházak a zsinaton tárgyalt kérdésekhez. Nem egyszer fordult elő, hogy ezek a szempontok egy-egy zsinati atya révén a hivatalos tárgyalásokon is figyelemben részesültek. A katolikus egyház új ökuménikus magatartása talán századunk ökuménikus tájékozódásának a legfontosabb járuléka. Az istentizteleti élet reformja A zsinat munkája évtizedes belső egyházi megújulásra való törekvéseknek gyümölcse volt. Főleg a liturgiái törekvésekre és a biblikus megújhodásra kell gondolni. Ez utóbbinak az időközben elhunyt szombathelyi püspök, Kovács Sándor, is lelkes képviselője volt. A zsinat liturgikus dokumentuma két alapmeggyőződést tudatosított: az Ige (-hirdetés) s a szentség egységének szükségét, s a gyülekezet aktív részvételének kifejezését minden liturgikus alkalomkor. Felismerhetjük ebben a reformáció kívánalmait. A zsinat alapelvei alapján lelkes munka indult meg, mely az elkövetkező években a szertartások rendjét teljesen átdolgozta. Az anyanyelv használatának bevezetése a különböző országokban a megújulás munkáját megsokszorozta. Egyszersmind közelebb hozta a gyülekezet híveihez a szertartások lelki átélésének lehetőségét. A reformáció ezt is kívánta. Lapunk mai számában közölt bibliaolvasó kalauz a herrnhuti testvérgyülekezet 1986-ra kiadott Losungja alapján készült. A vasárnapokat vastagbetűvel jelöltük. Az ez után következő hét igehely a hét egy-egy napjára szól. A megújulás nyilvánvaló lett, de többfelé olyan próbálkozások is történtek, melyekkel Róma már nem tudott egyet érteni. A változásokban nemcsak elmélyülést, hanem az évszázados hit veszélyeztetését is látták. Hollandia, Franciaország, az Egyesült Államok sok-sok gazdag megújulást ihlető, a ma emberéhez könnyebben szóló liturgikus kezdeményezéseinek Róma hamarosan határt szabott. De minden kockázat ellenére folyik a megújhodás munkája és megtermi a hit gyümölcseit. Az egyház mint Isten népe Már az első, múlt századi vatikáni zsinat is tervezte, hogy az egyház lényege teológiai tisztázására törekedni fog. Csak torzó lett belőle s főleg a pápa csalhatatlanságáról szóló dogma jelentett problémát még katolikus teológusok számára is. Ennek ellenére a mostani zsinat se nyúlt e kényes, ökuménikus szmpontból el nem fogadott dogmához - sőt talán néha túlhangsúlyozta. De az egyház megértéséhez mégis új szempontokat fűzött. A múltban az egyház szinte csak a papság kiemelését jelentette. A kúria javasolt vázlata is a hierarchiát tette első helyre. De a zsinaton a biblikus gondolkodás átütő jellegűvé vált. Az egyház elsődleges jellegét Isten népének valóságában látta, s ez lett az egyházról szóló tanítás első pontja. Csak egy második fejezetben kerül sor a hierarchiára, mint a kegyelmi eszközökkel való szolgálatra. Mindez lehetővé teszi, hogy Isten népének teljes közösségében a papság kiváltságos helyzete más megvilágításba kerül. Az u.n. laikusok pedig ezen közösségen belül tudatosíthatják szolgálatukat, melyet mint Isten választott népe az egész világ javára végezhetnek. Nemcsak a templomon belüli (liturgikus) aktivitásra szorul szerepük, hanem mint a mai világban elhívottaknak is van feladatuk az emberiség javára. A megújulás kockázata ezen a ponton is hamarosan nyilvánvalóvá vált. A megújuló hitélet a laikusokat is mozgósította. így keletkeztek kis csoportok, melyek a paphiányban is szenvedő helyeken (pl. Dél-Ámerika, Franciaország) szolgálatokat vállaltak. A hierarchia hagyományos felsőbbségével nehéznek látszott a laikus aktivitások öszszeegyeztetése. így lett a hivatalosok számára problématikussá Magyarországon is a kis csoportok eleven felelősségvállalása a társadalom életében. Ökumenikus úttörés A vatikáni zsinatnak ökuménikus jelentősége lett a római kát. egyházra való korlátozottsága ellenére is. Megváltozott az ökuménikus mozgalommal szembeni elzárkózás. A keresztség szentsége által Isten Szentlelke egységet hozott létre Krisztusban. Ha ez a közösség még nem is teljes, de a zsinat mégis elismerte az összetartozást s kereste a módját annak, hogy ezt kifejezésre is juttassa. Sokszor hangzik el olyan vélemény, mintha a zsinat semmit se változtatott volna ökuménikus vonatkozásban. Az ellentéte az igaz: úttörés, kapunyitás történt. Lehet, hogy sokaknak mindez, sem a katolikus, sem a protestáns egyházakon belül nem rokonszenves. Egyeseknek túl sok, másoknak túl kevés. Ennek mindkét esetben a további elzárkózás a következménye. Igaz viszont: a zsinat ténylegesen nem oldott meg régi sérelmeket az egyházközi viszonyban. A vegyesházasság kérdése megrontja a testvéri légkört. A közös úrvacsora tilalma pedig a keresztény egység központi kérdésében akadály. De: jó lenne, ha azok, akiknek az ökuménikus egység lelki szükséglet, felfigyelnének arra, ami már ma lehetőség s ami a zsinat döntésében is elsőrendű törekvés. Az ökuménizmusról szóló határozat a lelki ökuménizmus szükségletét teszi az egység elkerülhetetlen, elsőrendbeli feltételévé. Konkrétan: csak akkor lehetséges a keresztény egység megvalósulása, ha létre jön a lelki közösség, s ennek kifejezője lehet a közös egyházi élet. Ennek alapvető formái: a közös bibliatanulmányozás, a közös imádság, s az istentisztelet igehirdetéses formája. Mennyit lehetne tenni ezen az úton! A hivatalos, ünnepi alkalmakkor való együttlét és szónoklás az egység szükségéről inkább akadálya, mint segítője az igazi egységnek. A kockázat, amit mindnyájunknak vállalnunk kell, a Lélek megújító munkája alapján létrejövő közösség kis csoportokban és a gyülekezet közös alkalmain. Ha itt elkezdődik az egység keresése, akkor a Szentlélek elvezet annak felismeréséhez, hogy Krisztusban már adva van az egység. Ki tagadhatja, hogy a zsinat olyan úttörő munkát végzett a katolikus egyházon belül, hogy elindulhatott az a (folyt, a 8. lapon)
