Útitárs, 1985 (29. évfolyam, 5-6. szám)
1985 / 6. szám
ÚT/TfíRS A karácsonyi ünnep szíve közepe (folyt, a 3. lapról) tiszteletének »beszűkült szemléletétől«. - Hálásak vagyunk a mondatért azért is, hogy a római katolikusoknak »szóval, írásban és tettel« mindent kerülniük kell, nehogy »az elszakadt testvéreket az egyház helyes Mária-tanítása felől megtévesszék«. Hálásak vagyunk a Mária tisztelete és imádása közötti különbségtételért. Tudjuk, hogy a Mária-ünnepek imádságai mind Istenhez szólnak. Mégis nagyon nehéz megkülönböztetni azt a Máriát, aki velünk együtt, értünk imádkozik, attól, akihez a hívők imádkoznak. Az első esetben szívesen vesszük Mária közbenjáró imádságát, ahogy annak is örülünk, ha nyomorúságunkban egy-egy keresztyén testvér közbenjár értünk Istennél. A második eset már idegen nekünk és nem tudjuk vállalni. Bár megértjük, ha II.János Pál pápa az ellene elkövetett merénylet után így imádkozott: »Hadd ismétlem meg Mária: teljesen a tied vagyok . . .«, mégis, az evangéliumon tájékozódó lelkiismeretünk erélyesen tiltakozik Lutherrel: »Nem az Istennel szembeni tiszteletlenség az, ha egy teremtményre aggatjuk azt, ami csak Istennek jár? - Még a »legmáriásabb Lukács evangéliumban se a hit és az imádás tárgya az Úr édesanyja, hanem - minden kérdésességével együtt - a hívő példaképe. Éppen az ő példája illusztrálja a legjobban a reformáció »egyedül kegyelem« tanítását. A feminizmus harcosai feszegetik újabban előszeretettel a Mária-kérdést. Nem biztos, hogy haszonnal. Azt állítják, hogy a férfiuralom nem bírta elviselni a nő, Mária konkurrenciáját. Ezért lett Isten, Jézus a női szeretet és melegség nélküli férfi. Szerzeteseknek ezért kellett természetellenes módon Máriába »szeretniük«. A protestánsok pedig beteges mazochizmusukban szinte kiirtják az Istenanyát a kegyességükből. Attól tartok, hogy ez a gondolkodás csak komplikálja Mária képét. Elsőrenden azért, mert - főleg a modern lélektanra hivatkozva - Máriát visszavetíti a Krisztus előtti vallási világba és azonosítja őt azok női istenségeivel. Mária nem lenne így más, mint Isis, Astarte, Istár, Héra, a földanya Gémétér (= Demeter) vagy - tegyük hozzá - éppen a pogány magyarok kis - és nagyboldogasszonyának »megkeresztelt« képe. Igaz, hogy az őskeresztyénség valaha Máriát tette az említettek helyébe, de hangsúlyozta mégis mindig Valaki egyszer megkérdezett egy csomó kisgyermeket, hogy mit tartanak a karácsonyi ünnep legfontosabb részének. Szinte egyhangúlag azt felelték: az ajándékokat! Bizonnyal arra a megállapításra jutnánk mi is, hogy igen sok családban az ajándékozás a legfontosabb s ez az ünnepnek egyetlen lényege. Családom egy tagja egy alkalommal szomorúan számolt be élményéről, amikor a karácsonyestét nem velünk ünnepelte, hogy az ünnep öröme vagy szomorúsága ott attól függött, hogy a család kiskorú tagjai megkapták-e a várt ajándékot vagy nem. Másról nem is volt szó azon az estén. Sajnos, nem csupán gyermekek gondolkoznak így, hanem sok felnőtt is. Abban Mária történetiségét, azaz elmondta, hogy ő tényleg élt, galileai szegény lány volt és nemcsak valami misztikus fantázia-szülött. Mármost minden ellenkező irányú »fejlődés« visszaesést jelentene, azaz elpogányosodás lenne. Ez ellen az általános, társadalmainkban százfejű hidraként felbukkanó jelenséggel szemben a leghatározottabban tiltakozni kell! Ugyancsak nehezen ellenőrizhető mítoszt fonnak Mária alakja köré, ha csupán az örök nőt látjuk benne, aki osztja a mindenkori nő sorsát: teherbe esett, »megesett«, szegény volt és menekült, fiát gyilkos férfiak veszejtették el, hiszen a férfiuralom mindig is áldozatul dobja oda a nőt. Hogy a hold és a kígyó, amelyekkel együtt Máriát gyakran ábrázolják, a matriarchátus, tehát a nőuralom legrégibb szimbóluma, az sem teszi Máriát számunkra vonzóbbá és kedvesebbé. Hogy pedig ezt a hatalmi dimenziót éppen annak nevében hangsúlyozzák, aki legfeljebb az Úr szolgálólányának tartotta magát, azt mai korunk egyik, talán leggroteszkebb és legkétesebb vállalkozásának kell tartanunk. Nagyobb teret kell szentelnünk Mária tiszteletének az evangéliumi kegyességen belül. Ez igaz. Mégsem látjuk nyomós okát annak, hogy a tiszteletadáson túl bármiben is megváltoztassuk eddigi magatartásunkat hozzá. Talán csak még jobban kell szeretnünk őt, anélkül, hogy - amint azt egy nemrég megjelent könyv címe teszi - Máriát a »keresztyénség titkos istennőjének« tartanánk. Mert azzal biztosan vétenénk az első parancsolat ellen: »Én vagyok a te Urad, Istened. Ne legyenek más Isteneid!« Gémes István látják az ünnep lényegét, hogy ez nagyszerű alkalom ajándékok elnyerésére vagy - néha - olyan tárgyaktól való megszabadulásra, amelyek másnak talán örömöt szereznek, de nekünk nem jelentenek veszteséget, ha megszabadulunk tőlük. Pedig ma is sok ember él, aki ajándékozás nélkül kénytelen karácsonyt ünnepelni, de mégis elmondhatja, hogy a karácsony örömöt hozott számára. Gondoljunk egy pillanatra azokra, akik Afrika vagy más világrészek zsúfolt menekülttáboraiban érik meg ezt az ünnepet. Mások a karácsonyi hangulatot tartják ezen ünnep legfontosabb elemének. Ezt - szerintük - különösen emeli a csillogó karácsonyfa és éppen azért még azok is szívesen állítanak fel feldíszített és gyertyákkal megtűzdelt fát otthonukban, akik máskülönben nyíltan megváltják, hogy nincs kapcsolatuk a keresztyénséggel. Persze, nekünk keresztyéneknek tudnunk kell, hogy a feldíszített karácsonyi fenyő és az általa teremtett hangulat csak igen rövid idő óta része ezen ünnep megragadó voltának. Őseink talán több mint másfélezer éven át karácsonyfa nélkül ülték meg ezt az ünnepet és még most is sok olyan hely van a világon, ahol keresztyének nem szoktak vagy nem tudnak ilyen feldíszített fa körül ünnepelni. Vannak, akik karácsony ünnepének legfőbb jelentőségét abban látják, hogy összejönnek a máskülönben szétszórt családok. Valóban, eltekintve egyes születésnapi alkalmaktól, egy ember életében kevés olyan ünnepségről tudunk, amely olyan nagy mértékben erősítené a családok együvétartozását, mint karácsony. Sőt, elmondhatjuk azt is, hogy ezt az együttlétet képes bizonyos melegséggel megtölteni. Mégsem mondhatjuk azt, hogy az együttlét, a közösség a karácsony lényege. Tudunk arról, hogy magányos, családnélküli embernek is lehet szép karácsonya. Sokan a karácsony lényegéhez tartozónak tartják a havas tájat, a meleg szobát és a hosszú, csendes estéket. E sorok írója majdcsak húsz karácsonyt töltött el olyan városban, ahol sohasem esik a hó, ahol karácsony napján is forrón tűz a nap és december 24-e estéjén tűzijátékok rakétáinak a robbanása, szokatlanul hangos és gyors zene, valamint mulatozás zaja jelzi az ünnep megérkezését. Mégse mondhatja, hogy közel két évtizede nem volt igazi karácsonya. Miért? Mert elolvasta a Szentírásban, hogy az első betlehemi karácsonyhoz sem tartozott a havas táj, a melegen duruzsoló kandalló tüze vagy a magukba szálló emberek sokasága. De nem folyt le ez a születésnap nagyszámú rokon, vidám vendégsereg keretében sem. De volt az első karácsony alkalmával ajándékozó és voltak megajándékozottak! (folyt, a 8. lapon)
