Útitárs, 1983 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 1. szám
ÚT/TftfíS »Budapest 1984« elé Lundból Mikor a Lutheránus (Evangélikus) Világszövetség 1984 nyarán világgyűlést tart Budapesten, immár hetedszer találkoznak a világ evangélikusságának képviselői. Az Útitárs hasábjain cikksorozatban kívánjuk ismertetni a Világszövetség munkáját s a budapesti találkozó előkészületeit. Sorrendben utolsó A sok nemzetközi felekezeti szervezet között a Lutheránus Világszövetség kor tekintetében meglehetősen késői jelenség. Az anglikánok már 1867-ben megalakították az egész világot átfogó szervezetüket, a reformátusok (presbiteriánusok) 1875-ben, a metodisták 1881-ben, a baptisták 1905-ben. A lutheránusok viszont csak az első világháború után kezdtek szervezkedni, s világszövetségük csak 1947-ben alakult meg. Kor tekintetében tehát »lemaradt« a Lutheránus Világszövetség. De aktivitás és effektívitás tekintetében alighanem felülmúlja a fent említett szervezetek legtöbbjét. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy a' 2. világháború utáni lutheránus egységtörekvések elsődleges célja az volt, hogy segítséget kapjanak azok a testvéregyházak, melyek a háborúban legtöbbet szenvedtek. Már a világháború alatt nagy segítséget adtak az amerikai lutheránus egyházak az »elárvult misszióknak«: azoknak a missziói területeknek, melyeket el kellett hagyjanak az európai misszionáriusok a háborús események miatt, de amelyekre segítséget lehetett eljuttatni pl. Amerikából, anyagi támogatás és személyzet kiküldése formájában. Mikor aztán a világháborúnak vége volt, az európai egyházak újjáépítési munkájába kapcsolódtak be erőteljesen azok az egyházak, melyeket nem sújtott hasonló mértékben a háború. Lutheránus egység felé Ilyen körülmények közt ült össze a LVSz alapító közgyűlése a svédországi Lundban 1947 nyarán. 22 ország 49 evangélikus egyházának 184 kiküldöttje indította el azt a dinamikus folyamatot, melynek következő mérföldköve a budapesti nagygyűlés lesz. Egymás anyagi megsegítése csak első lépés volt a lutheránus egység felé. Meglepetéssel fedezték fel a világ különböző tájáról összegyűlt evangélikusok, hogy hitkérdésekben, istentiszteletükben, sőt kegyességi formákban is mily sok közös vonás van közöttük a nyelvi különbözőségek ellenére is. A következő világgyűléseken, Hannoverben 1952-ben és Minneapolisban 1957-ben már ezek a vonások is előtérben voltak. Az LVSz egyik vezetője néhány év múltán már így foglalta össze ezt a fejlődést: »Lundban megtanultuk, hogy egymáson segítenünk kell, Hannoverben megtanultunk imádkozni, Minneapolisban megtanultunk együtt gondolkozni«. Nem titok, hogy ez utóbbi vonás előtérbe kerülése éppen annak a teológiai osztálynak az érdeme, melynek élén 1952-től egész 1964- ig honfitársunk, dr. Vajta Vilmos állt. Ökuménikus felelősség Az 1960-as években világszerte a szociáletikai kérdések kerültek előtérbe a nemzetközi egyházi szervezetekben. A következő világgyűlésen, mely 1963-ban Helsinkiben folyt le, még halk volt ez a hang, de 1970-ben, a franciaországi Evianban, amely az 5. világgyűlés színhelye volt, már teljes erővel jelentkezett. Akkorra már egyre nagyobb jelentőséget kaptak a »harmadik világ« képviselői, mind számbeli képviseletük, mind teológiai mondanivalójuk miatt. Természetes fejlődés eredménye volt hát, hogy a tanzániai Dar-es-Salaamban tartott 6. világgyűlésen 1977-ben a harmádik világból kapott elnököt a világszövetség, Josiah Kibira püspök személyében. * Közben a II. Vatikáni zsinat nyomán új erővel lépett előtérbe az ökuménikus munka, melyben most már a római katolikus egyház is aktív partner lett. Dar-es-Salaamban már azt vitatták, melyik ökuménikus »modell« az, amely legjobban megfelel a Szentíráson tájékozódó lutheránusság alapállásának. A norvég Aarflot püspök előadása nyomán a »kíengesztelődött sokféleség« álláspontja jutott leginkább érvényre. Magyar úttörő Jelentős esemény volt magyar szempontból, hogy a lundi alapító ülésen 1947-ben Ordass Lajos püspököt a végindult el rehajtó bizottság tagjává s a világszövetség egyik alelnökévé választották. Ezzel bekerülhetett volna a magyar evangélikusság a világ evangélikusságának lüktető vérkeringésébe - ha a magyarországi politikai események, Ordass Lajos bebörtönzése és egyházának ellene indított fegyelmi eljárása ezt nem tette volna lehetetlenné. 1957-ben Minneapolisban újból részt vehetett a 3. világgyűlésen, s itt másodszor is alelnökké választották. Ilyen megtiszteltetés eddig más egyházi embernek nem jutott még részül. De mikor 1958 nyarán újból megfosztották püspöki tisztétől, a világszövetségi alelnöki tisztét sem gyakorolhatta. Ordass Lajos a lutheránus egység úttörői közé számít, s az ő szolgálata nyomán figyelt fel a világ evangélikussága a Magyarországi Evangélikus Egyházra is. A 7. lutheránus világgyűlés alkalmával először ülnek össze tanácskozásra a világ evangélikusságának képviselői a »második világban«. Az Útitárs következő számaiban visszatérünk a világgyűlés témájára és »Budapest 1984« várható jelentőségére. Terray László Postánkból »Az év végén szeretném szívből megköszönni a kedves és hasznos folyóiratot, amelyet mindig élvezettel olvasok és másokhoz is eljuttatok. Kívánok igen boldog új esztendőt. Isten bő áldását. (P.R. Franciaország) »Éppen ma jött meg az Útitárs, melyet nagyon szépen köszönök. Szép dolgokról írnak mindig benne. Aztán mindig van valami szó vagy mondat, ami megfog engem. Most az isteni fényről írt oly szépen. Valóban, ha erre a képre, Rembrandt Simeon-jára nézünk, el lehet mélyedni az isteni igazságokban. - Amint tetszik látni, Stuttgartból még Hollandiába is eljutott a fénysugár. Szívből kívánom, hogy még sokáig és bőségesen árassza ez az újság a szeretet fényét. . . « (A.N. Hollandia)
