Útitárs, 1983 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 1. szám
ürmtosm _ Házasságon kívül »Miért is nem ment férjhez?« - hasonló kérdések tömkelegé árasztott el korábban. Magyarországon, különösen falun, még mindig szégyen »öreglánynak« maradni. A felelet erre csak egyéni lehet. Valóban szégyen egyedül és nem házasságban élni? Hiszen hallatlan előnyei vannak az egyedüllétnek: több szabadság, nagyobb lehetőség az önművelésre, anyagi függetlenség, utazás stb. Megvetendő dolgok ezek? Sokkal inkább óriási előny a családosokkal szemben. Ennek ellenére egyesek szemében az egyedülállók még mindig másodrangú embereknek számítanak. De vajon a magány csak az egyedülállók problémája? Hány házasságban élő szenved a magánytól! Nagy család közepette is magányosnak érezheti magát az ember. Talán Isten megfeledkezett volna az egyedülállókról? Különböző kérdések merülnek fel itt is. Tulajdonképpen erre a felelet egy kérdéssel kell, hogy kezdődjék: Mi Istennek a célja az életemmel? Gondja van neki rám vagy csak véletlenek sorozata az életem? Hogy van az, hogy egyesek mégis szenvednek és félnek az egyedülléttől? Itt Pál apostolt idéztük: 1 Kor 7, 7-9. Szerinte jobb házasságon kívül élni, de mindenesetre akár házasságon kívül él az ember, akár házasságon belül, mindenképpen Isten kegyelmére van szüksége. De mit kezdjünk mi, az egyedülállók, a szexualitásunkkal, amit Isten oltott belénk? Tagadjuk le, nyomjuk el vagy éljünk a lehetőséggel, mint azt ma a legtöbben teszik? (Nem akartunk itt ítélkezni senki felett, de kissé boncolgattuk a szabadszerelmet.) Háború után pl. szabad volt egy előkelő úrnak a cselédlányt feleségül vennie, ma pedig szabad mindenkinek azzal élnie, akivel akar - házasság nélkül. Határozottan ketté kellett választanunk a világi normát és az Isten akarata szerint való élést. Ha mint keresztyén akarok ebben a világban élni, akkor nem szabhatom magamat a világ normáihoz. Az őskeresztyéneknek is abban volt az erejük, hogy mertek másképpen élni. Jó ezen a vonalon is az Ő hűségével számolni (1Kor 10, 13b). Persze, minden ember életében vannak válságok s ezen a vonalon még különösen is, hiszen minden ember vágyik szeretetre, megértésre és hogy megoszthassa a problémáit. Itt bizony a házasok is sokat segíthetnek az Jézussal megosztott öröm A minden kényelemmel kecsegtető lakberendezési kultúra idején különösen szembeötlő, hogy a szépen berendezett lakások nagy része szánalmas szegénységről is árulkodik. Külső dolgok tekintetében csaknem minden tökéletes: tágas szobák, kényelmes bútorok, értékes dísztárgyak, festmények, tömött ruhásszekrények és éléskamrák. Mégis, mindezek mellett valami lényeges hiányzik. Lényeges, mert hiánya következtében a szépen bebútorozott, finom szőnyegekkel borított, távfűtéses lakásokban is didereg, fagyoskodik az emberi lélek. Igen, a sok szép otthon, ahol az emberek idejük nagyobb hányadát töltik, legfeljebb egy butorraktár vagy kiállítási helyiségnek nevezhető. Az élet kényelmét szolgáló berendezések mind megtalálhatók ebben, csak maga az élet hiányzik belőle. Ezért - a sok szép dolog között is - a lelkűk mélyéig vacognak a bennük lakók. Életünk javarészét ottnonainkban töltjük el. Bizony sem magunk, sem a környezetünk számára nem lehet mindegy, hogyan töltjük el. Ha besötétedés után az utcán járok, akarva nem akarva betekintgetek a házak fénylő ablakain. Sokszor arra kell gondolnom: milyen sokféle otthon van a falak mögött. A sok sok otthon közül melyik az igazi otthon - nem lehet megállapítani, ha nem ismerjük a benne lakó embereket. De ismerek hatalmas, gazdag otthonokat, boldogtalan, helyüket nem találó emberekkel, és szegényes, kicsi otthonokat, amelyekben a boldogság szinte állandó vendég. Vannak otthonok, amelyek lakóit a-szeretet és a kölcsönös bizalom tartja össze, s vannak otthonok, amelyeknek tagjai szüntelen egymás életét keserítik. Kánéba családi ünnepre hívták meg Jézust. Amint a történtekből ismerjük, jelenléte örömet, gazdagodást, áldást hozott arra a családra, amely a maga körébe meghívta. Nem abban az értelemben, hogy az ember egész földi élete csupa öröm és gondtalanság lehet jelenléte következtében, de mindenképpen a biztos támaszt, Isten megőrző és megtartó erejét jelenti velünk lakozása a magunk és szeretteink számára. A köztünk lakó szeretete békességet teremt közöttünk is. Bizalommal tölti el mindannyiunk szívét. Miközben megtanít a legfontosabbra, többek között arra, hogy ne a magunk hasznát, hanem elsősorban a velünk együttélők javát szolgáljuk minden erőnkkel. Isten életét, a szeretet életformáját hozza egészen közel hozzánk. Azt az isteni erőt, amelyet mi csodás erőnek nevezünk. Amely mindig ott tud és kezd el hatni, ahol a mi emberi lehetőségeink véget érnek. De még akkor sem »megrendelésre«. Előfordulhat, mint itt Kánéban is, hogy »nem jött még el az Ő órája«. Azért így, mert O mindig jobban és valóban tudja azt, hogy mire van igazán szükségünk. Kánéban is a végén adja ajándékát, mely az örömszerzést szolgálja. Részben arra is emlékeztetve, hogy a kereszténység nem öli meg a derűt, az életvidámságot. Nem rossz keresztény az, aki jóízűen tud nevetni és jól érzi magát ott, ahol örülnek. Mintha arra is biztatna: örüljetek. Örüljetek az Úrban mindenkor. Örüljetek, de arra is gondoljatok, hogy Jézus is ott legyen örömeiteknél, hogy megőrizhessen szertelenségtől, esztelen kicsapongástól, ünneprontó Ízléstelenségektől. Örüljetek, de lássatok a lakodalmas házon túl is. Készüljetek fel arra az időre is, amikor próbák és szenvedések vesznek körül. »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem« - siránkoznak Jézus előtt Lázár húgai, Mária és Márta (Ján 11, 21). János apostol feljegyzése szerint könny szökött Jézus szemébe is. De nem maradt a sírásnál, hanem segített. Feltámasztotta Lázárt. Jézus osztozni kíván örömeinkkel és gondjainkkal otthonunkban is. Segíteni akar és gazdagítani, ezért szeretetét árassza szívünkbe, hogy a mienk is telve legyen ajándékával. Jézus szeretetének csodájával bennünket is szerető szívű emberekké tehet. így mi is tudunk adni, segíteni, örülni, másokat elhordozni és szeretni, így lesz ezzel otthonunk igazi otthonná. Koltai Rezső egyedülállóknak; Pál apostol életében is ott volt Priszcilla és Akvila, ahol nyilván kölcsönös volt az öröm is. Különösen válság idején nagyon fontos különböző embercsoportokkal kapcsolatot tartani: fiatalokkal, idősebbekkel, gyerekes családokkal s természetesen egyedülállókkal is. Milyen boldog egy anya, ha a gyermekeit rábízhatja egy-egy ilyen »nagynénire« (barátnőjére) és fordítva is nagy az öröm. Milyen jó, ha vannak ilyen egyedülállók, akik beugorhatnak éppen ott, ahol szükség van rá(folyt. a 7. lapon)
