Útitárs, 1982 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 6. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP XXVI. évfolyam 1982. 6. szám »Akarsz-e fényt?« Amikor 1669. október 4-én közönséges szegénysírba temették a század legnagyobb, de rémes szegénységben elhunyt festőjét, Rembrandt Harmensz van Rijn-t, hitelezői gyorsan a »műhelyébe« siettek. Mit lehetne még lefoglalni gyorsan - ez volt az egyetlen vágyuk. A nyomorult odúban, ahol a mester utolsó éveiben az életét tengette, meghökkenve torpantak meg a festőállvány előtt. Képet láttak ott három alakkal és a felirattal: Simeon az isteni gyermekkel a templomban. A képpel sem ők, sem mi, kései szemlélők, nem tudunk betelni. Hihetetlen nyugalom árad el rajta és rengeteg fény. Pedig az alakok nem is olyan élesek, szinte beleolvadnak a sötétségbe. Karácsonyi meditációhoz való ez a gyönyörű kép! Próbáljuk közelebbről szemügyre venni. Simeon alakja tölti be nagyobbrészt a képet. Öreg ember, fáradt arccal, félig lecsukott szemekkel, ősz szakállal. Lukács azt írja, hogy a Szentlélek megjelentette neki, hogy nem hal meg, mielőtt nem látná a Messiást (akit »Izrael vigasztalásának« is neveztek). S amikor egy szép napon a templomba kellett mennie, éppen Jézust hozták oda a szülei. Az álom valóra vált. Simeon kezébe vehette a Gyermeket. Simeon a világ legboldogabb embere! Áldotta Istent! Most már el is bocsáthatja őt, hiszen látta, fogta a Messiást! Ott fekszik a karjain, de nem a kezében. Rembrandt nagy kezeket fest a pólyás alá, amelyek mintha valami további felé nyúlnának. Csak sejthetjük, mit jelenthet ez. Talán azt, hogy bár karján tarthatja azt, akire annyian - többek között ő maga is! - vártak s akit a vártnak tartottak, mégis, még Simeon se »ragadhatja« meg, foghatja meg ezt a csodát. Szinte légies könnyedséggel fekszik a gyermek a karjain, mintha csak odatették volna, mintha csak tulajdonképpen semmit ezért ő nem tett volna. A Gyermek ajándék, ő tarthatja, de ez még nem azt jelenti, hogy meg is ragadhatja és magáénak mondhatja. Szeme, mintha nem is a gyermekre vetődnék, hanem túl rajta Arra nézne, aki a karjaira tette a gyermeket! Nem ez a Gyermek mondta-e később, hogy nem Ő a fontos, hanem az, aki mögötte áll, aki őt is küldte? (Jn 12,44-50). Anna prófétaasszony áll Simeon mögött. Szinte összeolvad vele, belőle nő ki. Alakjából szinte semmi se látszik, csak kendővel beárnyékolt arca. Talán az ő tekintete a gyermekre szegeződik. Az asszony tekintete ez, akinek az anyaság nem adatott meg, de aki 84 évesen is érzi és tudja, hogy az Igazi az, akit Simeon a karján tart. Lukács szerint összenőtt élete a templommal, ott böjtölt, imádkozott. Simeonnal együtt a próféta hivatását töltötte be. Joga és kötelessége volt Isten üzenete felől kérdezni és azt tolmácsolni. Most ez az intézmény is elérte célját. Utolsókként még (Keresztelő Jánossal együtt) megállapíthatták, hogy hosszú (folyt, a 4. oldalon)
