Útitárs, 1982 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / Húsvét
ÚT/TÁR5 Húsvéti harangszó Hozzátartozik a húsvéti istentisztelethez, mint a locsolás a másnapjához. El se képzelhető nélküle, legalábbis Európában. Amikor először jár az ember Dél-Amerikában, meglepődik, hogy nincs se ünnepmásnap, se harangszó. A harangot speciálisan keresztyén templomi tartozéknak tartjuk, a keresztyénség legősibb berendezéseinek egyáltalán. Pedig nem az. Eredete a régi Babilonba vezethető vissza. A legrégibb harangot egy bábeli palotában találták meg régészek. Hogy ott mi volt a rendeltetése, nem tudni. De valószínű hogy a többi, zajt csapó szerszámmal együtt - dob, kereplő, kürt. stb. - valamiféle szerepe lehetett a gonosz szellemek elkergetésénél vagy különböző istenségekre való ráhatási kísérleteknél. Ezt a bábeli harangot valamikor Krisztus Urunk születése táján önthették. Görög területen használták először a harangot, mint az istentisztelet előkészítésére való eszközt, feltehetően a Bacchus istenség kultuszában. A keresztyénség valószínűleg nem használt harangokat az első 4 évszázadban. Kb. 500 táján jött Közép-Európába a harang divatja, mégpedig afrikai szerzetesek közvetítésével, akik azt a kolostoraikban már ismerték és használták. Az egyházban csak lassan hódított a ha-A legrégibb magyar harang 1200 tájáról 1966-ban került elő Dág határában rangozás: Szabiánusz római pápa 605- ben rendelte el, hogy istentiszteleteket harangozással kell kezdeni. De ez a szokás keleten csak kb. 170 év múlva tudott gyökeret verni. 1100-ból ismerünk már egy harangöntésről szóló értekezést is, mégpedig egy Teofilosz nevű barát tollából. Eleinte réz és cin keverékéből - kb. 70-80: 20-30 arányban - készült a harang, a múlt század közepétől acélból készül a legtöbb. Magyarországon 1966-ban találták meg szántás közben a legrégibb harangot Dág határában (Komárom m.) és kb. 1200-ra teszik az öntési idejét. A második legöregebbet Szeged mellett lelték, amely a 13-14. századból való, s a szegedi múzeumban látható. * * * A harangok osztották öntőik és önttetőik mindenkori sorsát. Békeidőkben városok, nagyurak, gazdag polgárok gazdagságukat kürtölték ki, veszedelem idején együtt kellett elrejtőzködniök uraikkal, vihar előtt a veszélyre figyelmeztettek, tűzvészkor »félreverték« őket, árvíz közeledtekor menekülésre biztatták a lakosokat. Háború idején »rekvirálták« őket, hogy ágyút öntsenek belőlük. - Öntőik tekintélyes iparosoknak számítottak, akik sokszor a saját nevüket, az öntés évszámát, ritkábban a helyét, no meg az önttető nevét is rájuk írták. A harangok használata mégis a keresztyén gyülekezetek életével függött össze. Még védőszentjük is volt nekik, mégpedig a különben nem igen ismert Szent Forckernusz személyében. De vallásos használatukról leginkább felirataik tanúskodnak. Régebben leginkább csak a 4 evangélista - Máté, Márk, Lukács, János - neve szerepelt. Később egész mondatokat öntöttek rájuk, amelyek Jézus királyt vagy Máriát magasztalták, ill. kérték közbenjárásra. A reformáció óta gyakran öntötték harangokra Luther legismertebb éneke első sorát: Erős vár a mi Istenünk. - Háborúk után szívesen önttettek gyülekezetek békeharangokat vagy elesettjeik emlékére készülteket. Faluhelyen egyszer, kétszer, sőt háromszor is szokás volt istentiszteletre »beharangozni«. Néhol addig kellett a harangokat húzni, amíg csak a falu utcáin valaki mozgott a templom irányában. Több harang esetén egyikkel a Miatyánk imádkozása alatt volt A bakonytamási ev. templom harangja, Luther mellszobrával és énekének első sorával: Erős vár a mi Istenünk csak szabad harangozni, esetleg az Úr imádsága is rajta állt, s »Miatyánk-harang« lett a neve. Egy másik esetben - esetleg éppen a Miatyánk-harang kísérte ki a gyülekezet halottjait a temetőbe. De harangzúgás közepette vonultak be a fiatalok a konfirmációi istentiszteletre is, mint ahogy az esküvőket sem lehetett volna a szavuk nélkül elképzelni. így vettek részt a gyülekezetek örömében-bánatában. Voltak helyek, ahol Szilveszter estéjén a harang alá gyülekezve énekelt a gyülekezet, hogy aztán az énekét átvegye a harang, üdvözölve »az Úr« kedves esztendejét. Más helyen húsvét vigíliáját köszöntötték a harangok, miután nagypéntek óta hallgattak, hiszen »Rómában voltak«. De akkor annál erőteljesebben, hogy köszöntsék a Feltámadottat. * * * Fontos persze, hogy tudatosítsuk az emberekben a harangozás értelmét. Ha az istentisztelet kezdetére harangozunk, akkor az ne legyen a templomelőtti trécselés ideje, hanem tényleg az istentisztelet kezdete. Hozzá tartozik tehát. Harangzúgás is lehet istendicséret, akár az orgona játéka vagy a gyülekezet éneke. S milyen jó, ha a felekezetek egymásnak kölcsönadják, sőt, ha egymással megosztják a harangjaikat. Az ökuménikus közeledés jele lehet ez. Különösen húsvétkor, hogy együtt dicsérjék vele közös, feltámadott Urunkat. 9i■
