Útitárs, 1982 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / Húsvét
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP XXVI. évfolyam 1982. Húsvét Mi lesz a halottakkal? Sokan szokták mondani, hogy az ember élete felől csak egyetlen dolog bizonyos: mindnyájan meghalunk. Az emberiség történelme azonban arról tanúskodik, hogy a kérdés éppen ezzel válik titokzatossá. Ugyan mi lesz a halál után? Mi lesz a halottakkal, azokkal, akiket szerettem, meg velem is? A halottak világából ugyanis nincsenek híreink. Ezért válik sokak számára érdekfeszítővé: átlépni a halál határvonalát s kapcsolatba kerülni a halottakkal. Sok csalódást hozó emberi balgaság. Mi történik a halál után? Egyesek úgy keresnek vigasztalást, hogy a test elporladását ugyan mint észlelhető tüneményt elismerik, de ugyanakkor a lélek további halhatatlanságában hisznek. Egyesek még a lélekvándorlásról is okoskodnak. Azt gondolják, hogy a test kötelékétől felszabadult lélek újból elindul vándorútra s más formában jelenik meg. Mindezek az emberi elképzelések csak azért vannak, mert az ember nem tud beletörődni a teljes elmúlás lehetőségébe s mivel más forrása nincs az elköltözött halottakról, ki-ki maga csinál valamiféle képet arról, hogy mi is »lehet« a halottakkal. Mindez érthető, különösen akkor, ha kedves szeretteinkről van szó. Vigasztalást sokan keresnek abban a gondolatban, hogy ismét találkozni fognak. Sok ember nagyon naív módon a halál utáni életet úgy képzeli el, hogy ez a mostani életnek megjavított formája, amelyben beteljesednek mindazok a kívánságok, melyeknek ebben az életben nem lehettünk részesei. Ha azonban így lenne, akkor a halál utáni élet csak a mi önző, jólétre vágyó reménységeinknek a kifejezése lenne. Húsvét üzenete másképp beszél a mi halottainkról. Krisztus feltámadott - tehát mindazok, akik Krisztusban vannak, vele együtt feltámadnak az életre. Krisztus az első, a zsenge - és őt követi a halottak serege. Ennyit mond a feltámadás üzenete. Tehát azt, hogy a halál nem jelenti az emberi lét végső állomását. A halál átmenet egy másik létformába. Csakhogy erről nincs további hírünk. Egyet tudunk még: hogy halottakként is Krisztussal maradunk. Szeretete a halálban is átölel, s aki Benne hisz, azt megtartja a Benne való, örök életre. Krisztus feltámadásának örömhíre tehát szervesen kapcsolódik a halottak feltámadásához. »Hiszen ha a halottaknak nincs feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor üres a mi igehirdetésünk, de üres a ti hitetek is« (1Kor 15,13k). Ennyi a bizonyosságunk: aki Krisztusban hal meg, vele lesz. Persze az emberi elme tudni szeretné még mindazt, ami a húsvéti evangéliumban titok marad. »Hogyan támad-Túrmezei Erzsébet: Emmaus Nem merték megkérdezni: ki vagy Te. S hirtelen, olyan hirtelen nyomodat vesztették. Villant köntösöd, s már messzejártál, előresiettél, Dicsőséges, más bezárt ajtók felé. Nem merték megkérdezni: ki vagy Te. Úgy sugárzott az a szent kéz az asztalon, s mindent betöltő fényben a megtört kenyér. (Anna-Maija Raitilla után finnből) nak fel a halottak? Milyen testbe öltözve jelennek meg?« (35 v.). Az apostol esztelenségnek tartja a kérdést, de mégis elmond annyit, hogy a búzamag titka a halottak feltámadott testének a titkát is magában hordozza. Egy az a test, amely a földbe kerül, elporlad. Egy másik, megdicsőült, többé nem halandó test támad fel. »Hiszem a halottak feltámadását« - így valljuk az apostoli hitvallásban. A hit azonban a »nem látható dolgok létéről való meggyőződés« (Zsid 11,1). Hitem tehát nem arról világosít fel, hogy milyen leszek feltámadásom után, s azt sem mondja milyenek a többi feltámadott halottak. Ez csak az emberi kíváncsiság kielégítése, sőt talán a mi önző vágyaink kivetítése lenne. Testem Krisztusban való feltámadása számomra azt jelenti, hogy én megmaradok énként, tehát továbbra is azonosítható személyként. Hiszen így kerülök az ítélet napján Isten elé. Magamról fogok számot adni, tehát továbbra is én leszek én. Csak a keresztény hívő hisz abban, hogy az ő feltámadott énje Krisztus személyében van elrejtve: ahogy vele élt a földi életben, ahogy vele halt meg - úgy fog most is új életre feltámadni Krisztusban. Sokan gondolkoznak úgy, mint a példázatbeli gazdag ember: menjen valaki vissza a halottak közül s mondja el, hogy mi vár a halál után minden egyes emberre. A válasz számukra is: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül« (Lk 16,31). Persze: Krisztus feltámadt a halottak közül. Róla szól az örömüzenet, s arról is, hogy mi lesz a halottakkal. Aki tud benne bízni, annak elegendő ez a válasz. Aki hallgat az Igére, már átment a halálból az életre. Vajta Vilmos
