Útitárs, 1980 (24. évfolyam, 1-3. szám)

1980 / 3. szám

MAGYAR EVANGtyiJMI LA.P „Mindezt ugyanaz a Lélek munkál­ja“ (1Kor 12,11). Minden igaz vallás az Isten-közössé­get tartja céljának. A vallások világá­ban mindenütt találkozunk ezzel a törekvéssel; az emberek azon fáradoz­nak, hogy kapcsolatba kerüljenek Is­tennel. A keresztény hit legfőbb tartal­ma ez: közösség Istennel, Jézus Krisz­tus által. Három nagy ünnepünk szól erről. A karácsonyi üzenet ebben a szóban foglalható össze: Immánuel, velünk az Isten. A húsvét azt mondja el, hogy Jézus miként készített utat számunkra a mennyei Atyához. Egy új utat, amit semmiféle emberi igyekezet, kegyes­ség vagy jó szándék sem volt képes megvalósítani eddig. És pünkösd, a Lé­lek ünnepe, aki által az Isten-közösség megvalósul Krisztus egyházában — és a Krisztusban hivők szívében. Mert a kereszténység a Lélek vallá­sa. „Isten Lélek és akik öt imádják, kell, hogy lélekben és igazságban imádják Őt“ — mondja Jézus a samáriái asszonynak. „Az Űr a Lélek, ahol pe­dig az Úrnak Lelke van, ott szabadság van“ — tanítja Pál ifjú gyülekezetét Korinthusban. Ha pedig Isten Lélek és Krisztus Lélek, akkor Tertulliánusz egyházatya méltán egészítette ki e kettőt egy harmadikkal: Ecclesia Spi­ritus, az Egyház Lélek. Az egyház nemcsak egy építmény, nemcsak az egész világra kiterjedő tekintélyes szervezet, hanem mindenekelőtt az igazságnak és szeretetnek folyama, mely az emberiség történetén árad ke­resztül. így érte el hazánkat is, Euró­pa minden országát, bennünket is. Az egyház és gyülekezet minden jó megnyilvánulása ennek az isteni Lélek­nek a megmutatkozása. Az evangé­liumhirdetés csak akkor teremhet gyümölcsöket, ha a szeretet leikétől van áthatva. A keresztvíz ereje nem önmagában van, hanem Isten Leikétől, akiért a keresztség alkalmából imádko­zunk, Ugyanezt mondhatjuk az úr­vacsora jegyeiről, de az egyházi szol­gálatokról is. A presbiter, a diako­nissza, a tanító, az igehirdető munká­ján keresztül — titokzatos módon — ez a Lélek munkálkodik. És mert ebben a közösségben a Lé­lek munkálkodik, ez a közösség — az egyház, a gyülekezet — szeretetkö­­zösség. De ahogy a szeretet az em­berek között látható jelek formájában is kifejezésre jut: a tekintetünkből, arckifejezésünkből, kézfogásunkból és csókjainkból, úgy az isteni szeretet is, mely az őbenne hivők szívét összeköti egymással, megmutatkozik. A pünkös­di Lélekből született a gyülekezet-kö­zösség, csakúgy, mint ennek látható megnyilvánulásai: az evangélium igéi, a keresztség, az úrvacsora, a különbö­ző szolgálatok funkciói... Ez a közösség — születése pillana­tától kezdve — világot átfogó kö­zösség volt, egy univerzális, ökumé­­nikus, egyetemes keresztény egyház. Reá azonban nem az unalmas egyfor­maság, hanem a gazdagító' sokszínű­ség volt jellemző, évszázadai folyamán. A pünkösdi nyelvcsoda, amikor kü­lönböző nyelvű emberek az arám nyel­ven prédikáló apostolt saját nyelvükön hallották szólani, valahogy permanens­sé — állandóvá — vált az egyházban. Az istentiszteleti alkalmakon sok nyel­ven hirdettetik az evangélium és az Úristent sok-sok nyelven hívják segít­ségül — és mégis: ugyanaz az üzenet, ugyanaz a szeretetszolgálat mindenütt. Kedves Testvéreink! A pünkösdi ün­nep számunkra buzdítás akar lenni arra, hogy felbátorodott lélekkel, ele­ven tagjaivá legyünk ennek a szeretet­­közösségnek, vagy ami ugyanaz: Krisztus titokzatos testének, az egy­háznak, a gyülekezetnek. Ha pünkösd Lelke megragad bennünket, akkor el­választhatatlanul össze leszünk, kötve 2. Tiéd a világom, tiéd az életem, Tiéd a könnyem és Tiéd az örömem. Mindenemet, Uram, odaadom szívesen. Tiéd volt, Tiéd lesz, fogadd el kegyesen. 3. Ma újra örömmel Tenéked szente­lem, Csak védd meg, vezéreld szegény kis életem. Jó egészséggel, jó kedvvel áldj meg nagy Uram, Vigyázzad egész nap és éjjel az utam. 4. Testvérrel, baráttal vigyázni szünte­len. Dicsérni, imádni kívánlak, Istenem. Míg csak az életben járhatunk itt Veled, S majd Nálad, vég nélkül éneklünk Teneked. Dallam: E. H. Szöveg: G. /. azokkal, akikben ugyanaz a Lélek hat és munkálkodik s velük együtt tudjuk imádkozni, kérni: Jövel Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket bőven Mennyei ajándékoddal... (Prédikációrészlet) Hadd áldlak,dicsérlek Megválté Istenem, Mert fényben,sötétben vezérelsz kedvesen. És ha ügy érzenf,*z emberek einagy can/ m£r Tételed jön újra vezérlő fénysugár. Pünkösdi'buzdítás

Next

/
Thumbnails
Contents