Útitárs, 1980 (24. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 1. szám
ÚT/TftRS 4 ökuménikus találkozó A Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom franciaországi tagozata 1979. október 12-14. között Elzászban, Hagenau közelében, az idillikusán fekvő marienthali kolostorban tartotta őszi, családi konferenciáját. Erre az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia érdeklődő tagjait is meghívta, hogy „hétköznapi“ gyakorlattá váljon ilyen formában is az ökuménizmus. A megjelent közel 80 részt vevőnek dr. Vajta Vilmos és dr. Békés Gellért OSB, „Evangéliumi megtérés és az egyház megújulása" címen tartott előadást. Vajta Vilmos előadásában a megtérést Pál apostol életútjának felvázolásával szemléltette. Minden jézusi elhívásra létrejövő követés megtérésen alapul, mely az egyén gyökeres megfordulását, megváltozását eredményezi. Az üldöző Pálból olyan ember lesz, aki már nem üldöz, hanem maga is elszenvedi az üldözést; Jézus szavával indul erre az „új életre“: „az igazság szabadokká tesz". — Mennyiben szükséges az egyén megtérése, vagy közösségi megtérés kell ahhoz, hogy az egyház is megújuljon? És mi a megújulás és a megtérés viszonya? Két forrás adja meg a feleletet. Az egyik: Luther 95 wittenbergi tétele közül az első tétel kifejti, hogy „Urunk azt akarja, hogy övéinek egész élete megtérés legyen“, tehát a megtérés nem egy pillanat műve, hanem életre szóló folyamat. A másik: a II. Vatikáni Zsinat ökuménizmusról szóló dekrétuma 6. és 8. fejezete. Ott arról van szó, hogy az egyház minden további megújulása lényegesen fokozódó hivatásában áll örök reformációra hívja fel híveit, mert mint földi intézmény, erre fokozatosan rászorul. És belső megtérés nélkül sincs igazi ökuménizmus, azért csak a szívbéli megtérés az ökuménizmus egyedüli gyökere. Ez a lelki ökuménizmus. Dr. Vajta rámutatott a katolikus és a protestáns szemlélet hasonlóságára, s hogy az individuális megtérésnek mind a katolikus, mind a protestáns részről nagy jelentősége van. Mert bár az egyén a keresztség által lett kereszténnyé egyszer s mindenkorra, az élet megszentelődése azonban folyamat és a feltámadás órájáig tart. Luther volt az első, aki az egyház struktúráját megkérdőjelezte. S ma is megkérdezzük, hogy egyéni vagy strukturális megújulásra van-e szükség ahhoz, hogy a protestáns „ecclesia semper reformanda" és hogy a katolikus „reformatio perennis" elve érvényesülhessen? Az egyház Krisztus teste és ugyanakkor szentek közössége, azaz veszélyeztetett emberi valóság. A protestáns tanításban a kettő összefonódó, a katolikus tanításban elválasztható a kettő. De míg ez a kettőség a katolikus egyházban kétértelműséghez vezethet, addig a reformáció egyházaiban a kettő összeolvadása a veszély. Amikor struktúráról beszélünk, a katolikus egyházban a hierarchiára, a papság és a laikusság elemeire gondolunk, a reformáció egyházaiban az egyetemes papságra (Luther: mindenki — a Szentlélek ajándékaként — pappá hivatott el). Sürgető ezért a kérdés: mennyiben inspirálhat az újszövetség eredeti mondanivalója? Mit jelent ennek értelmében ma a hierarchia, a papság, a nép, menynyiben részesül az egész gyülekezet mindabban, amit egyházi hatalomnak nevezünk. Az előadás harmadik pontjában a hit megváltásának fontosságáról volt szó. Dr. Vajta hivatkozott a magyar nyelvű XVI. századi hitvallásokra, kiemelve, kiemelve, hogy az Ágostai Hitvallást követő egyes hitvallások mindig is aláhúzták a katolikus egyházzal való egységet. Ma új helyzetben van a kereszténység, Pálhoz hasonlóan, s ezt a szekularizáció, az ateizmus, a közömbösség, a hívek identitásának elvesztése jellemzi. Hogyan szólalhat meg a keresztény hit szava ebben a világban, amikor mindenki látható formában akar garanciát, biztonságot? Pál az ima és az elcsöndesedés útját választotta. Nem a tömegmegmozdulások hoztak megoldást a feltett kérdésekre sem Pál számára, sem a mai kor emberének, mert a jövő egyháza mindig a lenézett kisebbség egyháza. Valóság, amit nem lehet tömegekkel ellensúlyozni. Békés Gellért a lelki ökuménizmusról beszélt, a megtérés utáni új életről, amely gyümölcsöt kell teremjen, valamint arról, hogy mik táplálják és tartják életben ezt az új életet. Megkérdezte, mi az egyház, és hogyan tud megújulni. Alaptétele ez volt: egyház ott van, ahol az ige hirdetése történik és ahol a hívek a szentségekben részesülnek. Ezen a téren mind evangélikus, mind katolikus területen lényeges arányeltolódás volt. És ma is az a kérdés, hogy az egyházak megújulásában mi a szerepe az ige és a szentségek helyes kapcsolat-előállításának, ma, az ökuménizmus idején? Az Isten kegyelmében való részesedésnek hallható és látható része van. A kettő sorrendjében felcserélhető ugyan, de egymástól el nem választható. Amikor a protestáns egyházban az igehirdetés kerül előtérbe és a katolikus egyházban a szentségek kiszolgáltatása, akkor hangsúlykülönbségről van szó és nem kizárólagosságról is. Ez a megváltás kettős egysége, amelynek eltorzulása emberi gyarlóság eredménye és ezért megújulásra szorul. Ha a megváltásról szóló apostoli igét elfogadja a hivő, akkor elfogadja azokat a jeleket is, amelyekben Isten kifejezésre juttatja, hogy ő cselekszik, és hogy az üdvösség nem azért van, mert én hiszek, hanem mert Isten szeret. Ki kell lépni a mechanikus gondolkodásból: egész életünk egy folyamat, és ezt a folyamatot nem lehet szétszabdalni, nem lehet szétválasztani hitre és szentségekre, mert a „hit szentségei által való megigazulás üdvözít bennünket, sacramentum fidei...“ — mondja a hagyományos tanítás. Végül a hangsúlyeltolódás korrekciójáról szólt az előadó, mert az újjáértékelés strukturális megtérést is eredményezhet. ökuménikus dialógusok, a homilia és a liturgia közös, új formában való kidolgozása, mind a jelen feladataihoz tartoznak. És a lelki egység építéséhez felelősségteljes teológusok, jó szándékú papok kellenek, akik továbbítják ezt a megújulást a népnek. Az ökuménizmushoz türelem kell, nem felszínes lelkesedés. Ha megtörténik és folyamatosan történik az egymásra találás, átéljük mi is a krisztusi misztériumot, akkor úgy tudjuk képviselni Krisztust ebben a világban, hogy az sakramentális lesz, tehát nemcsak jele, de hatékony jele Krisztus jelenlétének. A konferencia résztvevőinek alkalmuk volt mind a katolikus misén szombat este, mind a záró protestáns istentiszteleten (Cseri Gyula frankfurti lelkész tartotta) úrvacsorával gyakorolni a lelki közösséget. Cseri Katalin