Útitárs, 1980 (24. évfolyam, 1-3. szám)
1980 / 3. szám
5________________________ „Negyedórák Isten előtt" A külföldi magyar egyház irodalomban ritka a prédikációs gyűjtemény, örvendetes esemény, hogy Kemény Péter ausztráliai evangélikus lelkész most megjelentette 1966 és 1977 között elhangzott prédikációinak egy részét, „Negyedórák Isten előtt" címen, Dezséry Ethnic Publications nevű adelaidei kiadónál. Prédikációkat nem úgy olvas az ember, mint egy regényt vagy értekezést, de még úgy sem, mint „építő" jellegű iratot. A prédikációban Isten hangját hallja az ember az alapigén keresztül: „Ezt mondja az Úr." Kemény Péter kötetének hasznát veszik mindazok, akiknek lelki éhségük és lelki érettségük van ahhoz, hogy időnként egy-egy negyedórát Isten színe előtt töltsenek. De hasznát veszi nemcsak az egyes ember, hanem a gyülekezet is. Ahol nincs rendszeres magyar lelkészi szolgálat, a könyv „posztilla“ módján felolvasásra alkalmas a gyülekezetben. 61 prédikációt tartalmaz a kötet, az egyházi esztendő vasárnapjai és a sátoros ünnepek szerint rendezve. Az alapigék váltakozva az evangéliumokból, levelekből, némelyikük az Ószövetségből valók. Ilyen módon Isten Igéjének széles spektruma szólal meg a könyv 218 oldalán. A könyv mögött hűséges egyházi szolgálat áll. Kemény Péter évtizedeken át szolgált Isten Igéjével ausztráliai honfitársaink között. „Évente több mint kétszer repülhettem volna körül a földet, ha összeadtam volna a távolságot, amelyet Perth és Sydney között ingajáratban hagytam magam mögött" — írja a könyv utószavában. Köszönettel tartozunk neki, hogy teljes embert igénylő tanári munkája mellett nemcsak hűséges igehirdető és lelkipásztori munkát végez, hanem azt a külön fáradságot is vállalta, amit egy ilyen kötet sajtó alá rendezése követel meg. A jó igehirdetőtől azt várja az ember, hogy az Ige üzenetét híven tolmácsolja, nyelve érthető legyen és kora emberének gondolatvilágát ismerje. Kemény Péter kötete mindhárom igénynek eleget tesz. Vedd és olvasd! T. L. UT/mR5m, Hetvenegy százalék HATSZOR JELENT MEG az Útitárs az elmúlt esztendőben, akárcsak már évek óta mindig. Sokan kérdezik, miért nem többször. A válasz egyszerű: az újságot írók és szerkesztők csak „mellékesen“ (minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül) tudnak foglalkozni az újságírással. Legtöbbjük tisztviselő, tanár, alkalmazott, diakonissza vagy lelkész, akik számára az újság kéthavonkénti elkészítése mindig többletmunkát jelent, amelyet a szabadidejükben végeznek el. A szerkesztőség egy német lelkészi iroda, a „személyzet" benne egy diakonissza, s a kiadóhivatal és postázó ugyanaz. Aki tehát valami „nagyüzemet" képzel el magának, annak csalódnia kell. Vannak ugyan jó javaslatok, amelyeket éppen „megfontolunk". Hivatkozással arra, hogy valaha a lap évenként tizenkétszer jelent meg s mindig volt egy „Karácsonyi evangélium" és egy „Húsvéti evangélium" közte, azon gondolkozunk, hogy talán meghagyjuk a hat számot, de esetleg a két ünnepi számot még hozzávesszük. Azaz nyolcszor jelennénk meg évenként Mondanom sem kell azonban, hogy ez nem utolsósorban pénzkérdés is, hogy az időt és a munkatöbbletet ne is említsük. De mivel igény van rá, meg kell fontolnunk a dolgot. Feladatunknak érezzük a nyomtatott betűvel való szolgálatot, s ha ezt olyan szívesen fogadják és igénylik olvasóink, mi is szeretnénk valami „többletet" beleadni. * 4200 példányban jelent meg esetenként az Útitárs az elmúlt esztendőben. S ez több, mint korábban volt. Nagy örömünkre olyan „kapuk" nyíltak meg előttünk, (hogy ne a profán „piac" kifejezést használjuk), amelyek ezt a példányszámot indokolttá teszik. Sőt, úgy látjuk, egyre nagyobb lesz a szolgálati terület! Mi türelmesek vagyunk. Ott is tudunk várni, ahová eddig nem juthattunk el, mert valami „konkurenciát" látnak bennünk vagy emberi rövidlátás és egyéb tulajdonságok elzárják az utunkat. Tudunk várni Magyarország felé is! Sokan olvassák lapunkat ott is és mennek el szívesen a Széchényi Könyvtárba vagy egyéb helyekre, hogy rendszeresen elolvashassák. S az a reménységünk, hogy mind politikai mind egyházi hatalmasságok rájönnek arra, hogy mi nem romboló, hanem építő szándékkal írunk. Még akkor is, ha mi a szólásszabadságot másképpen értelmezzük. KEREKEN TIZENNÉGY ÉS FÉLEZER német márkát fizettünk ki lapunk előállításáért 1979-ben. Ez bizony hatalmas összeg, s el kell készülnünk arra, hogy ez csak növekedni fog: infláció, emelkedő papír és nyomdai árak, béremelések bennünket sem kímélnek meg a jövőben sem. Honnan vesszük ezt a rengeteg pénzt? — kérdezte a múltkor valaki. S miután Glatz József, lapunk pénztárosa jelentését meghallgattuk a Külföldi Magyar Evangélikus Lelkigondozók intézőbizottságának a Frankfurt melletti Eppenhainban tartott ülésén, igen felszabadultan a következő meglepetést közölhetjük: összes költségeink nem kevesebb, mint 71,7 %-át lapunk előfizetői és pártoló adományozói teremtették elő! A szubvencionálások világában ez hallatlan teljesítményt jelent. Köszönjük mindazoknak, akik ezt a szolgálatot lehetővé tették. És kérjük további támogatásukat! Gondoljanak arra, hogy nélkülük nem jelenhetne meg évenként hatszor az Útitárs! A maradék összeget közületektől kapjuk s nekik is köszönetét mondunk! * NEM FELEDHETJÜK EL AZONBAN, hogy az Útitárs bizony ennél sokkal többe kerül. Hiszen a lapot nemcsak írni, szerkeszteni és nyomtatni, hanem az olvasóhoz eljuttatni is kell. Gondoljunk a hatalmasan megnövekedett postai szállítási költségekre! Nyugatnémetországban pl. 40 Pfenniges bélyeg kell még minden egyes számra! Ki fedezi ezt a hatalmas összeget? Itt kell nagy köszönetét mondanunk a világon szerte élő magyar lelkészi hivataloknak, gyülekezeteknek, sőt terjesztőknek és egyéneknek, akik a lap szétküldését missziói feladatnak tekintik és áldoznak a postaköltségekre. Vannak lelkészi hivatalok amelyek lapunkból csaknem ezer példányt postáznak és vannak terjesztőink, akik sokszor nyúlnak a saját zsebükbe, csakhogy eljusson az olvasókhoz a lap! * Ezért sokak közös munkája az Útitárs, s ezért adunk érte hálát Istennek. Vagyunk és maradunk szolgálni kívánó lap, amely sokak szolgálatának jegyét hordozza magán. S az a reménységünk, hogy olvasóink ezt megértik és megérzik!
