Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1978 / 4. szám
ÚT/TÁRS 6 Békés Gellért: A kereszt misztériuma Részletek a nagypénteki igehirdetésből Nemrégiben teológiai fakultásunknak vendége volt egy japán tanár, akit nagyon érdekelt a kereszténység. Olvasta az evangéliumot, de a szenvedéstörténettel, pontosabban a kareszttel, nem tudott mit kezdeni. „Értelmetlenül állok a ti keresztetek előtt. Mit jelent ez? Én ebben ellentmondást látok. Ti a menynyei Atyáról beszéltek, a ti Jézus Krisztustok arról az Istenről beszél, aki az ő Atyja és a ti Atyátok. Imádságotokban is így fordultok hozzá: Miatyánk... A jóságos, szerető szívű, emberszerető Isten. Hogyan lehetséges hát, hogy ez az Isten azt követeli, hogy ez az Ö Fia kereszthalált haljon? Mi ennek az értelme? Ki az az Isten, aki ilyesmit kíván? Nem egy embertől — bárkitől —, hanem attól, akit ti az ő szent Fiának neveztek! Hogyan tudjátok összeegyeztetni a ti jóságos, szerető mennyei Atyátokkal azt az Istent, aki kegyetlen Isten?! Aki a bűnért büntet, aki nem megbocsát, hanem elégtételt vár?! Véres, kegyetlen elégtételt. Ez valami ősi mítosz maradványa, ez a vérszomjas Isten." Engem megdöbbentett ez a szó. Megdöbbentett és nem is akartam azonnal válaszolni rá. Mondtam neki, hogy majd gondolkozom rajta, mert az ilyen szóra nem szabad — hogy úgy mondjam — kapásból válaszolni, meg kell gondolni Isten színe előtt. Át kell újra gondolnom azt, amit hiszek. Mit hiszek én akkor, amikor a keresztfára tekintek? Mit látok én Jézus áldozatában? És körülbelül azt próbálom nektek elmondani, amit annak a japán tanárnak mondtam. Talán kicsit jobban átelmélkedve és egykét teológiai kiegészítéssel, amely azonban teológiai, vagyis nem emberi okoskodás, hanem inkább emberi! meditációs reflekció az Isten szavára. Mert ez az igazi teológia. — Nos, Szent Anselmusnak van egy érdekes írása: „Miért lett az Isten emberré?“ Ez az első igazi, jellegzetes skolasztikus, dialektikusán megfogalmazott teológiai irat, amelyben röviden választ ad erre Szt. Anselmus, s azért mondom ezt el, mert ez meghatározta az egész középkori teológiai gondolkodást, egészen a reformációig és a reformáción túl egészen a mai napig. Az ember vétett. Ezt jóvá kell tenni! És hogyan kell jóvátenni? Ki képes a mérhetetlen, a végtelen rosszat, a sértést jóvátenni? Ember erre képtelen. Csak az Isten képes rá, hogy önmagának eleget tegyen. De az ember vétett, az embernek kell eleget tennie! S ebből a dialektikából, ebből az ellentmondásból, ebből a feszültségből születik Anselmusnak a befejező gondolata: tehát hogyha csak az Isten képes eleget tenni a bűneinkért, amely végtelen sértés az Ő szent fölsége ellen, s ugyanakkor mégis az embernek kell eleget tennie, szükséges, hogy legyen Isten-ember, aki eleget tesz tartozásunkért. Aki helyettesítő szenvedésével — teológiai gondolat! — odaáll az Isten színe elé és azt mondja: Itt vagyok Uram, és fizetek az ő bűneikért. Testvéreim, az volt az érzésem, hogyha a mi egész teológiánk, a mi Krisztus-megértésünk, ha a megváltásnak ez az aspektusa, ez a szemlélete, ez volna az egyedüli érvényes, akkor nem tudok megfelelő választ adni japán barátomnak. Mert az igazságos, örök Bíró jóvátételt követel. Jóvátételt adni nem tudok; jöjjön az, aki jóvátételt adni tud és az utolsó csepp véréig fizet. Itt nincs pardon! Itt fizetni kell az utolsó garasig! Ez sok. Dehát akkor mit mondjak? Valóban erről van szó? Szabad nekem a megváltás misztériumáról merőben jogi és erkölcsi fogalmakkal dolgoznom? Szabad-e nekem tartozásról és fizetésről beszélnem, szabad-e nekem elégtételről beszélnem, vagy pedig azt kell mondanom, valami más van? Jézus benne áll az üdvösség történetében. Mi ez az üdvösségtörténeti horizont, ez az üdvösségtörténeti látomás? — Azt mondja a Biblia, hogy képére és hasonlatosságára teremtett az Isten. Mi a kép és mi a hasonlatosság? Kihez tartozik a kép és hasonlatosság, ha nem ahhoz, akinek a képe és hasonlósága. Mit jelent az, hogy Isten képe és hasonlósága vagy, ha nem azt, hogy az övé vagy?! Az Ő tulajdona vagy. Magának teremtett az Isten. Gyermekének, fiának! Hozzá tartozol. Nemcsak úgy tartozol az Istenhez, hogy először vagy és utána hozzátartozol, hanem azért vagy, mert hozzátartozol! Mert magának teremtett az Isten és a léted gyökerét vágod el, a létezésed legmélyét tagadod meg, emberi mivoltodnak legmélyebb értelmét tagadod meg, ha nem adod magadat az Istennek. Ez a bűn. Jézus az igaz ember. Jézus úgy jön közénk, mint aki az Isten képe és hasonlatossága és az marad mindvégig. Ezért a lényében is engedelmes halálig, a keresztfának haláláig. Tanúságot tesz arról, hogy amire Isten teremtette, azt megéli az utolsó csepp véréig. Ez a jézusi odaadás. Nem fizetésről van szó, nem merő jogi elégtételről van szó, hanem arról, hogy megélem emberi voltomat. Megélem azt, amire Isten teremtett: magáénak teremtett és az övé vagyok. Engedelmes vagyok szeretetből. Létem teljes mivoltával válaszolok az ő atyai szeretetére. A kereszt, a kínhalál nem valami vérszomjas Isten kielégítése. Nem! Az Atya nem Jézus vérét akarja, az Atya nem Jézus szenvedését akarja, az Atya az Ő teremtményének szeretetét akarja! És Jézus az, aki úgy szeret, ahogy nekünk kéne Istent szeretnünk. Jézus az egyetlen, aki maradéktalanul és teljesen, egész lényével válaszol az Istennek. Ez a megváltás. A keresztfán ez a mérhetetlen, ez a maradéktalan, ez a teljes odaadás nyilvánul meg. Isten kinyilatkoztatása nyilvánul meg. Jézus szenvedése a szeretet, az Isten-szeretet legmagasabb rendű kinyilatkoztatása a világban. Ezt próbáltam megmondani japán barátomnak. Csak nézett: hogy ő erről nem hallott. Nem értette s hogy majd gondolkodni fog rajta. És csak gondolkodjék rajta, mert az ilyent csak lassan, elmélyedve lehet megérteni. — Látjátok, milyen más így a keresztény megváltás. Milyen más így a krisztusi szenvedés. Ez a misztérium, az Isten szeretetének a misztériuma, amelyet a keresztfa számunkra mindennél jobban kifejez; mert Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta nekünk. S ez az egyszülött Fiú úgy szerette az Istent, hogy velünk azonosulva önmagát maradéktalanul Istennek ajándékozta a keresztfán. Ez a mi megváltásunk. Aki ebben részesül, az tudja, hogy megmarad a szenvedés, az tudja, hogy kereszthordozó élete lesz, az tudja, hogy nem fog hiányozni a mindennapi kereszt az életéből, de ez a kereszt már Jézus keresztje. Ez a kereszt a megdicsőült kereszt. Ez a kereszt a megszabadító kereszt, a megváltó kereszt, az Isten képére alakító kereszt. Ez az, ami szabaddá tesz, hogy Istenben megtaláljad önmagad — Jézusban.
