Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)

1978 / 3. szám

ummsím

Könyvek

Riport a szerzetesi életről

Marcella Bernstein angol újságírónő azt a feladatot kapta, hogy riportot írjon egy apácakolostorról. Mint ateistának — ahogy maga is mondja — fölényes és lekicsinylő beállítottsága volt e „furcsasággal" szemben. A bezártság mellett formalizmust és valami édeskés, konzervatív légkört várt, a Sound of Music című film hangulatához hasonlót.

Amikor először találkozott egy ilyen eleven, vidám női csoporttal, akikkel művészetről, tudományról, társadalomról egyaránt értelmes beszélgetéseket lehetett folytatni, elhatározta, hogy nem cikket, hanem könyvet ír róluk — a modern apácaéletről.

Egy ilyen riportkönyv (Nuns, Collins), mégha részletes is és megfigyeléseken és interjúkon alapszik is, talán nem adhat kimerítő választ a kérdésre, hogy hogyan is élnek az apácák a XX. század második felében. Azonban mégis egyedülálló dokumentum ez, talán azért, mert anyaga annyira ismeretlen és mert szerzője annyira távol áll mindenféle egyházi köteléktől.

Hogy régen a lányok kolostorba vonultak, érthető. A kolostorélet a vitális és intelligens nőknek alkalmat adott a tudományos stúdiumok folytatására vagy az aktív szociális tevékenység gyakorlására. S egy apáca élete talán sok szempontból gazdagabb volt, mint a középkori vagy Viktória királynő-korabeli, otthon ülő lányok „árnyék-élete. A cölibátus nem feltétlenül ijesztő, ha az alternatívát tartjuk szem előtt, mármint a 10-15 gyerek világrahozatalának roppant feladatát.

Férfi dominancia

A római egyházban, melyet valaki karikírozva a világ legexkluzívabb férfiklubjának nevezett, a nőknek az ügyek vezetésébe való beleszólási joga nem túlságosan sok. A kívülálló megfigyelők könnyen fennakadnak az ilyen apróságokon, mint például hogy egy főnöknő, aki talán a matematika docense valamelyik egyetemen és sok száz apáca vezetője, még mindig a pápához kell hogy forduljon engedélyért, ha — mondjuk — egy pántlikát meg akar változtatni az apácák öltözetén.

Mind kevesebben lesznek szerzetesek manapság. Az is egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy apáca hoszszabb kolostorélet után, a szégyen és eskűszegés érzése nélkül, világi pályára lép. Az apácák toborzása is egyre nehezebb lett. Ma már újsághirdetés útján is próbálják a lányok figyelmét felhívni erre a szolgálatra. A fiatal jelentkezők egyik népes csoportja ma színes bőrűekből áll: ázsiaiakból. Ezek ugyanis lehetőséget látnak arra, hogy ezáltal maguk mögött hagyják az éhezést és a családi tirannizmust, aminek odahaza még mindig ki vannak téve. Ez a fajta rekrutáció némely helyen, így a katolikus egyházban is, némi kritikát váltott ki, mivel nemcsak vallási indítóokok vezérlik ezeket a lányokat, amikor apácának mennek. Azt is meg lehet állapítani, hogy noha soksok javítást, módosítást hajtottak végre a zsinat szellemében a kolostorokban, azok lélekszámúnak csökkenését nem lehetett megállítani.

A legérdekesebb azonban az, hogy a kolostorélet mégis megy tovább — és ha kisebb mértékben is —, de virágzik. Napjainkban kb. egymillió apáca van a világon! És újabb és újabb társaságok és kongregációk alakulnak, melyeknek tagjai a kolostoréletet tekintik mintának, példaképnek, ideálnak. Mi az a hajtóerő, ami emögött van? Szabad választás

Interjúiban olyan tényezőkre bukkan szerzőnk, melyekkel nem számolt komolyan. Úgy találta, hogy a vallási hivatásérzet olyan erős tud lenni, mint akár egy fizikai szükségérzet. Az apácák egymás után mondták el neki, hogy mennyire hajtja őket a vágy, hogy megéljék az Istennel való intenzív közösséget. Majdnem mindegyikük szabad választás eredményének tekinti ezen életforma magára vállalását, sőt kiválasztottságot és privilégiumot is látnak benne!

A megkérdezettek között egyik nővér sem mutatta annak jelét, hogy esetleg nem sikerült alkalmazkodnia ehhez a magára vállalt életformához, vagy hogy azért van itt, mert valamilyen régi lelki sebétől nem tud szabadulni. Az írónő némely ponton tartózkodó az apácák elemzéseit illetőleg, de nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy hisz nekik. A kolostorélet hallatlanul sok vitalitást, kontaktus-teremtő képességet és emberséget kíván — írja. Jellemző, hogy minden oldalról kiemelik, hogy a kissé melankolikus, kontemplativ — szemlélődő — érzékeny leányok, akik szinte a lelki életre termettek, nehezebben viselik el ezt az életformát, mint társaik. S hogy a legjobb apácák a robusztus, kifelé forduló lányok közül kerülnek ki.

Az írónő a legkülönbözőbb kolostorok seregeit kereste fel s elevenen és színesen ír a bennük folyó mindennapi életről. A mesterségét jól értő riporter módján tudósít az étkezésükről, ruházkodásukról, napi foglalatosságaikról és lakásviszonyaikról. Betekint a hálócellákba, varrótermekbe, fűszerkertekbe és ostyakészítő sütödékbe.

Az egyes szerzetesrendek közötti különbség szembetűnő. Gondoljunk csak a karmelita nővérekre, akik szigorúan elzárkózva és a lehető legnagyobb csendben töltik életüket, vagy a modern amerikai apácákra, akik civil ruhában, a rúzst vagy körömlakkot sem megvetve, kívánják élni az Istennel való közösséget.

Kísértések

Megkapó, hogy az írónő milyen közel tudott férkőzni az apácákhoz. Némelyikük elárulta például, hogy az apácaélettel kapcsolatban forradalmi nézeteket vall, mégha egy percig sem gondolt arra, hogy a kolostort elhagyja. Nehezükre esik elfogadni, hogy az Istennel való közösséget tényleg szükséges-e összekapcsolni egy ilyen konzervatív ruhaviselettel, életvitellel, etikával. Hiszen Avilai Szt. Teréz vagy Vadstenai Szt. Birgitta is koruk gyermekei voltak, erőskezű nők, akik bátran éltek koruk ruhaviseletével, étkezési rendjével és építészeti stílusaival. Sokan úgy látták, hogy a kolostori élet — részben — hamis tradíciókon nyugszik. Gondoljunk például arra, hogy ez a tradíció végső kiformálását a XIX. században kapta, abban az évszázadban, mely sok tekintetben középkoribb volt mint maga a középkor.

Egyik legérdekesebb rész a cölibátus, a házaséletről való lemondás problémájának tárgyalása. Az apácák közül többen elmondták, hogy vannak kísértéseik a szexualitás terén, de ezt természetesnek tekintik és egyáltalán nem tartják lehetetlennek az e téren való sikeres küzdelmet. A nemi kérdések körüli nyíltság terén szemmel láthatólag létezik bizonyos generációs különbség, de az is igaz, hogy ez csak ritkán támaszt zavart vagy problémát. Az idősebbek kikerülik ezt a témát, a fiatalabbak viszont elismerik, hogy a szexualitás mint probléma is létezik és készek róla diszkussziót folytatni.

Igaz, a szerző nem beszélt a világon élő összes apácával, a világ valamennyi kolostorát sem kereste fel, s folyt, a 8. oldalon